Ezektől a filmektől tuti, hogy nem alszol az éjjel

Promotions

2018.06.10 17:19

Zene, Film & Kultúra

Promotions

2018.06.10 17:19

[[video]]A héten mutatták be a magyar mozikban az Örökség (Hereditary) című horrorfilmet, amelyet a kritikusok máris az év filmjének, az utóbbi idők legjobb horrorjának, sőt, minden idők egyik legfélelmetesebb alkotásának kiáltottak ki. Ari Aster filmje egy család szörnyű titkait tárja fel, ritkán látható precizitással mutatja be a hétköznapok mélyén rejlő borzalmat, nehéz kivonni magunkat az Örökség hatása alól. De vajon valóban a legrémisztőbb filmek között a helye? A bemutató kapcsán összeszedtük minden idők legjobb horrorjait. A lista szigorúan szubjektív és szükségszerűen hiányos, hiszen a hátborzongató műveket hajnalig sorolhatnánk, de remélhetőleg mindenki megtalálja rajta azt, amitől hetekig nem tudott aludni, miután megnézte.

Az élőhalottak éjszakája (1968)

Ma, amikor tombol a zombiláz, nehéz elképzelni, hogy az élőhalottak nem voltak mindig a mainstream részei. Pedig a húsevő agyhalottak csupán George A. Romero kultikus filmje után kerültek be a filmes köztudatba. Nem is érdemtelenül, hiszen a forgatókönyvíró-rendező valóban korszakalkotó művet tett le az asztalra. Az élőhalottak éjszakája több szinten értelmezhető horror lett, és mondanunk sem kell, mindegy, milyen szemmel néztük: hogy a vietnami háború kegyetlen hatásait, a rasszizmus mindent átható szellemét, az emberi tudattalan pusztító erejét, vagy egyszerűen egy véres rémisztgetést láttunk benne, a film minden szinten halálra rémít. Az alkotás számos folytatást megélt, és felmérhetetlen hatást gyakorolt a popkultúrára, hogy mást ne mondjunk, Romero filmje nélkül ma a The Walking Dead sem létezne.

Psycho (1960)

Alfred Hitchcock remekművét talán felesleges is jellemezni, de a rend kedvéért: hosszú pangás után a Psycho szerezte vissza a rémisztő filmek becsületét. A korábban a zugvetítők megvetett műfajaként emlegetett horror visszatért, és tiszteletet követelt. Egy kihalt mellékúton álló motel tulajdonosa, Norman Bates megbomlott elméjébe tehetünk kirándulást a brit rendező kalauzolásában. Bates látszólag az anyja befolyása alatt áll, ami végül be is igazolódik, ám legkevésbé sem úgy, ahogy eleinte a panzióban megszálló fiatal nő, és vele együtt a közönség gondolja. Hiába telt el a bemutató óta csaknem hatvan év, a film híres zuhanyzós jelenete a mai napig megfagyasztja a vért az emberben.

A dolog (1982)

Több mint harminc éve megválaszolatlan a kérdés, vajon miért látszik Kurt Russel lehelete a film záró jelenetében, és a társáé miért nem? John Carpenter A dolog című filmje egy amerikai kutatóbázison játszódik az Antarktiszon. A csend és hó birodalmába egy idegen lény pofátlankodik be, és magával hozza a halált. Csak sajnos ezt a kutatók nem veszik észre, mert földönkívüli tökéletesen lemásol minden élő szervezetet, így bárkiben rejtőzhet a gonosz. A Kurt Russel játszotta helikopterpilóta egy lángszóró társaságában ered a lény nyomába, míg végül csak ketten maradnak a bázis lángoló romjai között, ám egyiküknek nem látszik a lehelete a fagyos antarktiszi éjszakában. Mindez Ennio Morricone minimalista zenéjével megteszi a hatását – egy életre.

Az ördögűző (1973)

Vannak filmek, amelyek nélkül nem képzelhető el egy műfaji lista, a horror terén ilyen Az ördögűző. William Friedkin filmjében talán minden más alkotásnál erősebben érezhető a gonosz jelenléte. A 12 éves Regan – miután kapcsolatba lép egy képzeletbeli barátjával – különösen kezd viselkedni. Fura hangokat hallat, lop, és úgy beszél, mint egy cudarabb kocsis. A helyzet fokozatosan romlik, és amikor a kislány már visszafelé beszél, a szakemberek paphoz irányítják a megrettent anyukát. Merrin atya mindent elkövet, hogy kiűzze a lányból Pazuzut, a gonosz démont, ám a legyőzéséhez valódi áldozatra van szükség. Az ördögűző nem egyes jeleneteivel, hanem az atmoszférájával borzasztja el a nézőt, nehéz elfelejteni a démon visszataszító cselekedeteit, amelyeket egy kislány bőrében hajt végre.

Babadook (2014)

Micsoda, sehol az Ómen, a Ragyogás, a Carrie, a Wicker Man, a Texasi láncfűrészes és a Rosemary gyermeke, de itt van helyettük egy ismeretlen ausztrál horror? Előre szóltunk, hogy a lista szubjektív, és a Babadook valóban érdemes a figyelemre. Nem is annyira a rémisztgetés, inkább az érzékenysége miatt. Egy egyedülálló anyuka megpróbálja feldolgozni férje halálát, és kellő figyelmet fordítani mindeközben hatéves kisfiára. Mikor egy nap egy rejtélyes mesekönyvet találnak, benne a Babadook történetével, a gyászuk új szintre lép. A fájdalom és a borzalom talán sosem alkotott olyan harmonikus egységet, mint ebben a filmben, ahol még a leghátborzongatóbb jelenet mélyén is könnyfakasztó szépség rejlik.

The Witch (2015)

A 17. századi New England-i legendák alapján készített film egy számkivetett család útját mutatja be az újvilági telepes közösségtől az erdőszéli pusztulásig. A falu biztonságos falai mögül nézve az ismeretlen világ sötétségébe könnyű boszorkányokat belelátni, különösen egy puritán közösségben, ahol a legkisebb erkölcsi kihágás is az ördög mesterkedésének tűnik. Ám a boszorkányok nem csak a mesékben, a példázatokban és az erkölcsi útmutatókban léteznek, valóban ott élnek a fák között. A kitaszított család tagjai így a saját félelmeiken túl kénytelenek szembenézni a sötétséggel, a csábításnak pedig szinte lehetetlen ellenállni. A gonosz közöttünk él, és amikor erre fény derül, már nem is hiszünk a szemünknek. A The Witch után az ember messzire elkerüli a kecskéket.

Kairo (2001)

Az ázsiai horror külön kategóriává nőtte ki magát, nem véletlenül, hiszen a távol-keleti filmek mindig megtalálják a módját, hogy az unalomig ismételt kliséket megkerülve hozzák ránk a frászt. Mind közül talán a japán horror (vagyis J-horror) kapta a legnagyobb figyelmet, köszönhetően az amerikai filmiparnak, amely lelkesen nyúlta le az olyan műveket, mint A kör vagy az Átok. Tucatnyi alkotást vehetnénk elő a fent említettektől Takeshi Miike brutális remekművén, a Meghallgatáson át a klasszikus Onibabáig, most mégis a Kairóra (amely nem az egyiptomi fővárosra utal) esett a választásunk. A 2001-es film az interneten át a világot leigázó szellemekről mesél, s bár nincsenek előugró szörnyek, nincs belezés, vérengzés, nincs gonosz lélek, csak az önmagát szinte észrevétlenül elpusztító emberiség. Lassú, melankolikus elmélkedés a világhálóról és a világvégéről.

The Wailing (2016)

Japán mellett talán Dél-Koreában készülnek a leghatásosabb ázsiai horrorok. Legyen szó szörnyekről (A gazdatest), zombikról (Vonat Busanba), vámpírokról (Szomjúság), családi tragédiáról (Két nővér), a koreai filmek úgy hozzánk ránk a frászt, hogy eleinte szinte észre sem vesszük, hogy valami történt velünk, ám mire feleszmélünk, már a velőnkig hatolt a félelem. Komplex világukban ugyanis éppen az a legijesztőbb, hogy mintha nem is akarnának halálra rémíteni bennünket, mindössze elmondanak egy történetet, ami után hetekig nem térünk magunkhoz. A The Wailing (nehezen megjegyezhető magyar címe: a Kokszongi sirató) remekül keveri össze a zombik, a démonok, a szörnyek és a családi tragédiák rettenetét, a végeredmény egy két és félórás drámai nyomozás a falubelieket megszálló és elpusztító gonosz lélek után.

Mártírok (2008)

Nem jelent sok jót, ha egy titkos társaság az igazi szenvedés forrását keresi, hogy azon keresztül nyerjenek bepillantást a halál utáni létezésbe, főleg, ha nem saját magukon, hanem ártatlanokon kísérleteznek. Az új francia extrémeknek nevezett mozgalom tagjai a hús-vér borzalmat hozták el a mozivászonra, többnyire úgy, hogy a hús és a vér is előkerült a bőr alól a film végére. Míg a legtöbb horrorban a mi valóságunkba belépő természetfeletti rettent el, a Mártírok fordított utat jár be, itt attól áll el a lélegzetünk, ahogy az evilági lény belép egy másik, számunkra ismeretlen világba. A kegyetlen történet már-már az elviselhetetlenségig fokozza az evilági rettenetet, és amikor már azt hisszük, ennél rosszabb nem lehet, kiderül, hogy mindaz a szenvedés, amit életünk során el kell viselnünk, semmi ahhoz képest, ami azután vár ránk.

Tűnj el! (2017)

Jordan Peele forgatókönyvíró-rendező gondolt egy merészet, és egyetlen történetbe zsúfolt egy vígjátékot, egy társadalomkritikus realista drámát és egy rémisztő horrorfilmet. A végeredmény 100 esetből 99-szer katasztrófa lett volna, a Tűnj el! azonban a szerencsés kivétel, amelynél minden klappol. Egy fiatal pár néhány hónap együttlét után a lány családjához utazik látogatóba, a fiú aggódik egy kicsit, hogy vajon milyen fogadtatásban lesz része a felső középosztály krémjéhez tartozó szülőknél. A gond, ahogy ezt Peele jó adag iróniával hangsúlyozza a bőrszín: a srác fekete, a lány fehér. Utóbbi azonban megnyugtatja barátját, a családja szuper liberális, nem lesz gond. Aztán persze lesz, csak még sokkal nagyobb, mint amit a fiú elképzelt. A Tűnj el! azon kevés filmek egyike, amelyet látva egyszerre nevetünk, sírunk és borzongunk. Peele alkotását négy Oscar-díjra jelölték, és a legjobb forgatókönyvnek járó elismerést meg is kapta idén.

Blair Witch Project (1999)

Nem feltétlenül alanyi jogon, de a Blair Witch Projectnek is helye van a listán, hiszen e nélkül a film nélkül talán sosem kapnak rá a filmkészítők a found footage, vagyis talált felvételes horrorra (persze már korábban is dolgoztak ilyen technikával: lásd Cannibal Holocaust). Az ötlet pofon egyszerű, az olcsó kézi kamerával felvett áldokumentumfilm a valóság látszatát kelti, mintha az alkotók valóban ott lettek volna a sötét, boszorkány lakta erdőben, és a gonosz valóban végzett volna velük, hogy aztán a hátrahagyott felvételeiket valaki megtalálja. A film körüli felhajtásnak hála a mindössze 60 ezer dollárból készített alkotás majdnem 250 milliót hozott a konyhára, és elindította a found footage őrületet (Paranormal Activity, [REC], Grave Encounters, Cloverfield, V/H/S).

(fib)