promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Mel Gibson: 5 érdekesség + 5 kihagyhatatlan film a legendás színésztől
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ma van Mel Gibson születésnapja, ennek örömére összeszedtünk róla pár érdekességet, és azt is eláruljuk, hogy mi az 5 legjobb filmje.

Mel Gibson 1956. január 3-án született New Yorkban, 12 éves volt, mikor Ausztráliába költözött a családja. Itt tanult meg színészkedni, mindössze 21 éves volt, mikor megkapta élete első filmszerepét, 2 esztendővel később, 1979-ben pedig már ő volt a Mad Max című klasszikus főhőse. Onnantól kezdve nem volt megállás, Hollywoodot is pillanatok alatt meghódította, és minden idők egyik legnagyobb sztárja lett belőle.

Mel Gibson nemcsak színészként, hanem rendezőként is bizonyított az utóbbi évtizedekben, és ugyan megvoltak a maga balhéjai, még mindig a legnagyobbak között tartják számon, és jelenleg is aktív – sőt, elvileg ő fogja rendezni a Halálos fegyver várva várt 5. részét is, szóval van még pár trükk a tarsolyában.

Íme Mel Gibson 5 legjobb filmje színészként az IMDb értékelések, vagyis a közönség véleménye alapján:

5. Halálos fegyver 2. – 7.2 (1989, Lethal Weapon 2 – Rendezte: Richard Donner)

4. Gallipoli – 7.4 (1981, Gallipoli – Rendezte: Peter Weir)

3. Halálos fegyver – 7.6 (1987, Lethal Weapon – Rendezte: Richard Donner)

2. Mad Max 2. - Az országúti harcos – 7.6 (1981, Mad Max 2 – Rendezte: George Miller)

1. A rettenthetetlen – 8.4 (1995, Braveheart – Rendezte: Mel Gibson)

Most pedig íme pár érdekesség Mel Gibsonról: 1985-ben ő volt az első ember, akit az év legszexibb férfijának választott a People magazin; Mel Gibson összesen 2 Oscar-díjat nyert, mindkettőt A rettenthetetlenért; 1995-ben majdnem ő lett a következő James Bond, de a producerek végül Pierce Brosnant választották; Mel Gibson nemcsak a 007-es ügynök szerepéről csúszott le, ugyanis előtte Tim Burton is őt akarta Batmannek, de akkor Michael Keaton lett a befutó; Mel Gibson legsikeresebb filmje színészként a Jelek 408 millió dolláros bevétellel, rendezőként pedig A Passió 622 millió dolláros bevétellel.

Nézd meg galériánkat Mel Gibsonról, aki ma ünnepli a 67. születésnapját:

Borítókép:  Profimedia
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás