Amikor leszáll az éj, inkább aludj: még házimozizásnak is időpocsékolás Nicolas Cage új filmje - kritika

Miközben egyre nagyobb teret tör magának a klasszikus rajzfilmes karakterek ihlette horrorfilmes őrület, a minimalista, kis költségvetésű paraprodukciókban utazó filmesek egy újfajta biztonsági játékot űznek, amikhez nem kell túl sok kreativitás, csupán egy lopott alapkoncepció és egy húzónév, és máris kész a kasszasiker. Meg ha ennyire egyszerű lenne, nem igaz? Mondhatni reneszánszukat élik a posztapokaliptikus hangulatú creature feature jellegű filmek, amiknek annyi a lényege, hogy egy idegen lények által lepusztított világban hogyan próbál megélni és túlélni a végtelen univerzumban csupán csillagporszemnek számító ember.

Ennek a zsánernek úgymond követendő, de nem követhető példája a Hang nélkül, amiben a legtöbb horrorfilmmel szemben nem a nagy hang és a zaj, hanem a csend okozza a legnagyobb feszültséget. John Krasinski és Emily Blunt kis költségvetésű, posztapokaliptikus horrorja akkora siker lett, hogy azóta is sokan próbálnak az ő babérjukra törni; többek között az Oscar-díjjal jutalmazott Minden, mindenhol, mindenkor vizuális effektjeinek vezető művésze, Benjamin Brewer is, akiről gyakorlatilag ódákat zengenek az amerikai filmkritikusok, hogy mennyire biztos kezű rendező.

Bár csak május 30-án debütál a magyar mozikban az Amikor leszáll az éj, Amerikában már bemutatásra került, így én is éltem a lehetőséggel, és megnéztem, hiszen engem is érdekelt, vajon ez a film csupán egy újabb Hang nélkül-koppintás akar lenni, vagy esetleg megpróbál valamivel újítani, netalántán meglepni.

^{(Fotó: Profimedia)}

Alapjait tekintve mindenben követi a Hang nélkül sikerreceptjét, hiszen itt is van egy húzónév Nicolas Cage személyében, és itt vannak a titokzatos, idegen lények, akikről senki sem tudja, hogy miért jöttek, honnan jöttek, csak annyi biztos, hogy pusztítanak, és csak akkor jönnek elő, amikor leszáll az éj.

A sztori szerint Nicolas Cage egy családapát játszik, aki egyedül neveli kétpetéjű ikreit, és egyetlen szabályuk van: mindenki érjen haza sötétedésig. Aztán amikor az egyik testvér elkezd érdeklődni a szomszéd farmon élő csinos leányzó iránt, egyre gyakrabban késik el, míg aztán egy nap haza sem ér. A film azt akarja elmesélni, hogyan tud ez a háromtagú család boldogulni és túlélni ebben a lepusztított, idegenek által megszállt világban.

Aki egy olyan feszült és izgalmas creature feature horrort várna, mint a Hang nélkül, az bizony csalódni fog. Az Amikor leszáll az éj mögött egy rendkívül amatőr, ötlettelen brigád áll, akik azon kívül, hogy pontosan tudták, mely korábbi kassza-, és műfaji sikerek alapkoncepcióját akarják lenyúlni, szemmel láthatóan semmi kreatív ötlettel, sem egyéni gondolattal nem akarták, de nem is tudták volna nemhogy egyedibbé, hanem élvezhetőbbé tenni a történetet. A cselekményből hiányoznak azok az alapvető elemek és hozzávalók, amik egyáltalán életre tudnak kelteni egy sztorit, semmi élet, semmi hangulat nincs a filmben, a feszültség csupán egyetlen jelenetben, nagyjából 20 másodpercig van jelen;

valójában az egész film döglődik az unalomtól és az érdektelenségtől.

Bírom Nicolas Cage-t, mint színészt, de talán még soha életében nem játszott olyan rosszul, mint most. Köztudott, hogy manapság minden szxrt hajlandó bevállalni, és csupán egy újabb strigulaként tekint azokra a filmekre, de most először láttam rajta azt, hogy ő maga is unja az egészet; nézzétek meg a közelmúltból a Renfield-et, amiben Drakulát játssza, az például egy olyan film volt, amit élvezettel csinált végig, és lubickolt a szerepében.

^{(Fotó: Profimedia)}

De sokkal nagyobb probléma, hogy a film csupán eszköznek használja az idegen lényeket. Egyáltalán nem tudunk meg róluk semmit, a szereplők nem is akarják megtudni, hogy mik ezek és mit akarnak, miért vadásznak az emberekre, és egyáltalán miből vannak ők - igaz, egy fél jelenet erejéig megpróbál úgy tenni a film, mintha tudományos válaszokat akarna adni, de valószínűleg menetközben rájöttek az írók, hogy semmi épkézláb dolgot nem tudnak kitalálni.

Az Amikor leszáll az éjjel sikerült megcsinálni a Hang nélkül ellenpéldáját, a zsánernek azt a képviselőjét, amit rossz mintaként taníthatnak majd a filmes iskolákban; az írói lustaságnak azt a fajtáját, hogy még egy rémegyszerű, ötlettelen történetet sem sikerült élvezhetővé vagy kevésbé kiszámíthatóvá tenni; nem beszélve arról, hogyan lehet már a forgatás előtt megutáltatni a produkciót a főszereplővel, aki valószínűleg nem is kapott rendezői instrukciókat a forgatáson, csak hagyták, hogy úgymond Nicolas Cagesen viselkedjen, de ő inkább csak halálra unta magát.

Az operatőri munka pedig egész egyszerűen kritikán aluli, mert az egy dolog, hogy sokszor egyáltalán nem látni semmit az akciójelenetekben - bár ez inkább kreatív döntés lehetett a költséghatékonyság miatt -, de hogy a stáblista alatt sem sikerült megfáradt rángások nélkül felvenni egy fix beállítású snittet, az már tényleg nevetséges; szinte hallottam a kamera mögül az operatőrt, ahogy odaszól a rendezőnek, hogy "lassan azért mondjál egy cut-ot, mert lassan leszakad a karom".

Az Amikor leszáll az éj-ben ha akarnék, se tudnék semmi értékelhetőt találni, még otthoni filmnézéshez is időpocsékolás, nemhogy kifizetni érte a mozijegy és a büfé árát.