promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ha férfiként széttárt lábbal utazol, így járhatsz
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás
A manspreading az elmúlt években terjedt el a közbeszédben. A fogalom arra utal, amikor a férfiak nyilvános helyen (főleg tömegközlekedési járműveken) szélesre tárt lábbal ülnek. A gesztus sok nő szerint a férfi dominancia kifejezésének a jele, ami agresszió, sőt erőszak, és így küzdeni kell ellene.

Így gondolta ezt Anna Dovgalyuk, 20 éves joghallgató, feminista aktivista is. A szentpétervári nő a metró férfi utasait figyelte árgus szemmel, és ha (egy emberhez tartozó) két férfi térd agresszívan távolodni kezdett egymástól, Anna Dovgalyuk ott termett, és egy vizespalackból lelocsolta a tárogató úriembert. Akcióját videóra is vette, és természetesen megosztotta a közösségi médiumokban. Felvételét rövid alatt csaknem másfél millióan nézték meg.

A sztori persze nem ennyire egyszerű, hiszen a nő nem csupán vizet öntött, a palackban ugyanis fehérítőből kevert folyadék volt, ami a ruhára kerülve kiszívja a színeket, jókora eltüntethetetlen foltot hagy maga után, vagyis végső soron a locsolással Anna Dovgalyuk tönkrevágta áldozatai ruháit.
A férfiak, akik ezzel a gesztussal a felsőbbségüket akarják kifejezni, megérdemlik a szenvedést
– fogalmazott az elkövető.

Az áldozatok nem voltak túl boldogok, sokukat álmában öntötte le a nő. Volt, aki rémülten pattant fel, de olyan is, aki üldözőbe vette a locsoló aktivistát. Több orosz hírportál mindeközben arról ír, hogy a videó kamu, a leöntött férfiak színészek, Dovgalyuk azonban visszautasította a vádakat, szerinte minden 100 százalékosan valódi.

A manspreading világszerte okozott már galibát, New Yorkban még le is tartóztattak miatta valakit. Sokak szerint azonban az egész csak a feministák hisztije, és semmi sincs abban, ha a férfiak széttárt lábbal ülnek nyilvános helyen. 

Anna Dovgalyuk tavaly azzal hívta fel magára, illetve egy komoly problémára a figyelmet, hogy szintén a metróban felhúzta a szoknyáját, jól láthatóvá téve a bugyiját. Akciójával akkor az upskirting ellen hirdetett háborút. Az upskirting azt jelenti, hogy egy férfi bekameráz egy nő rövid szoknyája alá.

Azt se rejtsük véka alá, hogy a hölgy mindeközben kihívó fotókkal posztolja tele Instagram-oldalát:

(fib)
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás