Sok gyerek számára megalázó az iskolakezdés, a tanárok nem hajlandóak lemondani a kegyetlen szokásukról, tehetetlenek a szülők

Szeptember első hete nem csak azért szomorú, mert véget ért a nyár, hanem azért is, mert elkezdődik az iskola és sok-sok kisgyerek ül be ismét a padba. Ki élményekkel teli, boldogan érkezik, míg másokat nagyon frusztrál az első hét, ugyanis a mai napig makacsul tartja magát egy szokás az iskolákban, ami hihetetlenül nagy nyomást rak néhány kevésbé szerencsés tanulóra. Az eset több platformon is nagy felháborodást váltott ki, a szülők nagyon szeretnék, ha többször nem kerülne elő ez a kérdés. Egy elkeseredett édesanya írt nekünk a megalázó helyzetről és az iskolakezdés nehézségeiről:

Kedves Promotions.hu! Köszönöm, ha megjelentetik a levelemet, ami biztos vagyok benne, hogy nem csak az én, hanem több szülő segélykiáltása is és amolyan nyílt levél a tanárokhoz. Az utóbbi napokban kifejezetten feszültnek láttam a kisfiamat és többször is elmondta, hogy nem akar iskolába menni. Gondolhatnánk, hogy ez csak a szokásos kisgyermeki hiszti, de éreztem, hogy többről van szó, mivel a fiam nagyon okos, értelmes, szorgalmas gyerek, nem szokott problémája lenni azzal, ha suliba kell mennie.

Most viszont volt, hogy éjszaka felriadt, sírt, vigasztalhatatlan volt. Végül hétvégén elmondta mi a baj.

A tanítónéni az első nap, az évnyitó után mindig megkérdezi őket, hogy mit csináltak a nyáron és élménybeszámolót kér. A többiek mindig rengeteg képet mutatnak a telefonjukon, izgalmas történeteket mesélnek és szinte egymásra licitálnak a szuper programokkal, míg ő nem tud mit mesélni. El tudják képzelni, hogy mit éreztem? Megszakadt a szívem. Az elmúlt két évünk nagyon rossz anyagi körülmények között telt, épp csak arra futotta, amire muszáj, étel, ital, tisztálkodószerek és igen, még egy strandra sem sikerült eljutnunk. A közeli játszótérre mentünk, meg a nagymamájához, illetve szabadstrandra, ami ingyenes, de érthető, hogy ez nem veszi fel a versenyt egy spanyolországi nyaralással, vagy egy aquaparkkal.

Azt is most tudtam meg, hogy tavaly majdnem egy egész hétig gúnyolták őt, hogy nem tudott mit mondani, semmilyen képet nem mutatott. Nem tagadom, itt elsírtam magam és arra gondoltam, hogy milyen rémes szokás ez, ami ekkora szakadékot állít a gyermekek közé, akik amúgy is ebben a korban minden apróság miatt képesek egymás torkának esni? Elhatároztam, hogy bemegyek az iskolába és beszélek a tanárnővel, hogy akiről tudja, hogy anyagi nehézségei vannak, azokat hagyja ki ebből a kérdésből, esetleg szünetben intézze el a gyerekekkel és az osztályfőnöki órát használják arra, amire való, beszéljék meg az éves menetrendet, a tennivalókat, az órarendet.

Néhány szülővel jó a viszonyom az osztályból és tudom, hogy nem csak nekünk jelent gondot ez a kérdés, vannak még a fiamon kívül olyan kisgyermekek, akiknek nem volt annyira élménydús a nyár.

Mélységesen elszomorít ez a fajta megkülönböztetés, ahogyan az is, hogy a szülők em tanítják meg a gyereküknek, hogy egymást értékét nem pénzben kell mérni. Szerencsére az év többi része nem szokott ennyire nehéz lenni, pusztán az évkezdés. Arra is gondoltam, hogy kiveszem az első pár napra, de ez nem lenne megoldás a valós problémára és félek a fiamat is arra tanítanám, hogy megfutamodni egyszerűbb, mint kiállni magunkért. Biztosítottam, hogy semmi szégyellnivalója nincs és megígértem, hogy jövőre lesz mit mesélnie a kis osztálytársainak. Már csak azt remélem, hogy most nem lesz téma a kisfiam nyara és hogy teljesíteni tudom a neki tett ígéretemet.