Egy idős férfi szállt be a taximba és furcsa címre kérte a fuvart, az út végére megváltozott az életem

Lénárd hosszú évek óta taxizik, ezzel egészíti ki a keresetét. Legtöbbször szívesen beszélget az utasaival, ám az utóbbi időben gyakran volt mogorva és magának való. Ameddig meg nem ismerte Géza bácsit. Most az ő történetüket olvashatjátok.

Sziasztok, kedves olvasók. Szeretném megosztani a történetemet veletek. Az utóbbi időben rám járt a rúd. A kapcsolatom nem úgy alakult, ahogy szerettem volna. Sok volt a vita és megbeszéltük, hogy tartunk egy kis szünetet. Ennek két hete volt már és azt hiszem, hogy túl makacs voltam ahhoz, hogy belássam, talán nekem is bőven lenne miért bocsánatot kérnem.

Munkával tereltem el a figyelmemet, a taxizás pedig erre tökéletes volt.

Igyekeztem udvarias maradni, de végtelenül fárasztott most néhány ügyfél, kezdve a részeg fiatalokon át a panaszkodó üzletemberekig. Egyszer aztán már éppen hazafelé tartottam volna, amikor egy nagyon takarosa felöltözött bácsi intett le. Őt még elviszem, gondoltam magamban, megálltam és megkérdeztem hova megy.

Mondta a címet én pedig gépiesen elindultam arrafelé. A bácsika vidáman nézett ki az ablakon és izgatottan megkérdezte: ne haragudjon fiatalember, ön szerin hogyan áll ez a kalap? Az én Rozálom a legjobbat érdemli, ám ezt olyan mostani boltban vetem, tudja, ahol sok a fiatal és nem tudom, nem-e tűnök benne valami korát tagadni akaró piperkőcnek.

Ekkor csalt először mosolyt az arcomra.

Megdicsértem, majd régóta először úgy éreztem, hogy van kedvem beszélgetni. Megérdeklődtem mióta vannak együtt, mesélt a gyermekeiről, elmondta az első randevújukat, majd az arca egy kicsit elkomorodott. Tudja, nagy bűnt követtem el fiam. Elfelejtettem az aranylakodalmunkat. 50 éve a társam mindenben, én pedig pont ezt a nagy napot. De nem baj, jó asszony. Meg fog dorgálni, de aztán látom majd azt a kedves mosolyt az arcán. Ne felejtse el fiam, hogy túl rövid az élet ahhoz, hogy haragot tartsunk, vagy ne merjük beismerni a hibáinkat, annak, akit szeretünk.

Könnyek szöktek a szemembe és lopva hátra lestem a bölcs, szelíd bácsira miközben arra gondoltam, hogy az egyetlen megoldás a nyomorúságomra az a békülés és ha elismerem, hogy hibáztam. Ha odamegyek a barátnőm házához és elmondom mennyire szeretem. Hogy minden megváltozik majd és együtt megoldjuk, mi leszünk a... ekkor a jól ismert szöveg rántott vissza a valóságba:

Az úticél a jobb oldalon található.

Körülnéztem és a gyomrom érezhetően kimozdult a helyéről: egy temető mellett álltunk. A bácsika kiszállt, majd megkért, hogy várjam meg, mert ha Rozálka nagyon mérges lenne, segítséget kér.

Lemerevedve ültem a taxiban, a bácsi pedig szólongatni kezdte élete szerelmét, akiről idáig beszélt. Annyira reménykedtem, hogy nem értem félre a dolgot, hogy megjelenik egy pici, morcos, fejkendős néni, aki majd jól megdorgálja a feledékeny férjét, de nem jött senki.

Kiszálltam az autóból és odaléptem a bácsihoz. Beszélhetnék a gyerekeivel? Kérdeztem. Annyit mesélt róluk, megismerném őket. Mosoly terült szét az arcán és azt mondta: persze, persze, hívjuk ide őket is. Telefonszámot nem tudott adni, így átnéztem a zsebeit, amiben találtam egy mobilt. Mikor bekapcsoltam, láttam, hogy 23 nem fogadott hívása volt, két különböző embertől: tudtam, hogy keresik a gyerekei.

Mikor felvették a telefont, akkor hallottam a hangjukon a megkönnyebbülést és a hálát, azonnal elindultak az édesapjukért, aki demenciában szenved. Amikor megérkeztek, akkor már nem bírtam visszatartani a sírást. Annyira örültek az édesapjuknak és elmagyarázták neki, hogy az anyukájuk (Rozál), nem tud ma eljönni, ám nem haragszik és bepótolják majd a házassági évfordulót.

Rendben van, mondta. Majd elindult, nekem pedig visszaköszönt: menjen haza a párjához fiam. A harag minden betegség forrása.

Beültem a taxiba és egy mély levegő után azonnal a kedvesem házához hajtottam. Becsöngettem és elmesélte neki mindent. Ömlöttek belőlem az érzések, a szavak, amiket korábban sohasem tudtam kimondani, bevallottam mindent, amit nem mertem és a végén megkérdeztem, hogy visszafogadna-e. Hamarosan megszületik a kisbabánk, akit ha fiú lesz, akkor Gézának, ha lány, akkor pedig Rozálnak fogunk nevezni, két olyan ember után, akik segítettek nekünk rájönni arra, hogy mi az igazán fontos az életben.