Kinyitottam egy utcai kukát, az amit benne láttam, a házasságom végét jelentette

Laura vásárolt egy kávét, aminek a dobozát általában egy utcai kukában helyezi el. Most azonban amikor felnyitotta a szemetest, tudta, hogy nincs többé hova hazamennie. Most az ő történetét olvashatjátok:

Sziasztok! Nem kicsit félve írok nektek, félek, hogy kinevettek, megvettek, vagy egyszerűen csak legyintetek rám. Én egy nagyon szerelmes lány vagyok. Megismertem egy fiút, két éve és szerencsére a vonzalom kölcsönös volt. Finoman, lágyan kezdett el udvarolni, ami nekem nagyon tetszett, szimpatizáltam vele, én voltam, aki egyre többet és többet akart. De aztán úgy tűnt, hogy ő is ezt szeretné: megkérte a kezem. Összeházasodtunk.

Hisztek ti amúgy a sorsban? Semmi pátoszi, semmi elemzés, hanem hogy történnek dolgok, aminek semmi értelme. Hát...ez, ami velem történt is ilyen. A város egy olyan pontján jártam, ahol nem fordulok meg gyakran. Varrónő vagyok és anyagot kerestem, tudtam, hogy abban a kerületben van az egyik legszebb. Külváros, ezer év kijutni, de nagyon örültem a megszerzett alapanyagnak.

Hazafele sétálva volt a kezemben egy üres papírpohár, amit ki akartam dobni, egy felnyitottam egy szemetest. Mintha leforráztak volna. Egy fénykép volt benne. Egy nagyon friss, színes, vidám fénykép. A férjem volt az, egy nála minimum 15 évvel fiatalabb nővel, akivel kedélyesen mosolyogtak. A kukában még láttam bontatan whiskeyt, de egy karkötőt is. Nem nyúltam semmihez, mi érdekelt volna, amikor vége lett velem, ám elképzelni sem tudtam, valaki hogy menedzseli az életét úgy, hogy a magyar polgároknak is megfelelő is megfelelő legyen, sőt, szimpatikus.

A fotó melletti részt is átnéztem és azon kívül, hogy a volt szerelmem és a kettős életem is véget ért, egyre reménytelenebbnek tűnt, hogy ebből kikászálódjak a problémáim. A férjem semmit sem vett észre, én azonban fokozatosan eltávolodtam és elkezdtem külön is megkeresni a boldogságom. Szeretnék kibékülni ezzel a mentorral, de érdemes ezen egyáltalán morfondíroznom.

A legutolsó csepp a pohárban? Amikor az általam adott ajándékot bár nem utasította el, de nem is húzott határvonalat és átvette, ekkor már sejthetett valamit. Én igyekeztem nem erőltetni a társalgást, mivel szerettem volna majd költözni.

A kimondatlan ajándék feltörte az életem a párájának ablakát, elképesztő mennyiségű bátorítás érkezett. A kép meglétét végül a (volt) párom sem tagadta, szerinte ez a szerető, akivel nem volt semmi, csak testiség, azok elvitték a telefonját, meg majd szerelőt kell hívni a csoport miatt, de ez semmit nem oldott meg. Egyre nehezebb, nonnszensz a helyzet, engem okol a világ valamiért, ahol én vagyok a megcsalt fél.

Amennyiben szeretnétek ehhez hasonló szomorú sorsokról, kemény döntésekről, vagy csúnya árulásokról olvasni, akkor lépjetek be a Promotions kifejezetten pikáns csoportjába, ahol rengeteg ilyen történettel találkozhattok: IDE kattintva megtehetitek.