Kurt Russel Godzilla sorozata kolosszális tévedésnek tűnt a közepén, végül az egyik legjobb dolog lett ami a Szörnyverzummal történehetett

Az elmúlt másfél évtizedben gombamódra szaporodó és táguló filmes univerzumok között (MCU, DCEU, Wizarding Word, Középfölde filmek, Pókverzum, Star Wars, stb.) talán fel sem tűnt, de az egyik legsikeresebb franchise a Godzilla és King Kong köré épülő SzörnyVerzum lett. Ami nem sikerült az Universalnak a Drakulát a múmiával és a láthatatlan emberrel összeboronáló RémVerzummal (Dark Universe), vagy az óriásrobotokat szuperkatonákkal összeeresztő Hasbro-nak (Energon Universe), az összejött a Legendary Pictures-nek.

Az univerzum sikere azért is maradt észrevétlen, mert ezeket a látványfilmeket szinte már a moziból kijövet rögtön elfelejtjük, a válogatott romboláspornók eddig nemigazán hagytak teret az emberi drámáknak.

A mozikasszáknál viszont mindegyik rész kiemelkedően sikeres volt (Godzilla: 529 millió $, Kong: Koponya-sziget: 561 millió $ Godzilla II - A szörnyek királya: 383 millió $, Godzilla Kong ellen: 468 millió $, a pandémia közepén, a Godzilla x Kong: Az új birodalom csak a héten startolt el, lásd a filmről szóló kritikánkat),

ezért adta is magát, hogy a szörnyfilmes univerzumépítés a kisképernyőn teljesedjen ki igazán - meghagyva ezzel a mozifilmeknek az igazán nagy volumenű rombolások örömét.

A TV és a streaming lehetőséget kínál rá, hogy mélyebben is elmerüljünk ebben a világban, és a háttérből valóban kirajzolódjon egy egységes univerzum. Legalábbis gondoltam én, mielőtt megnéztem az Apple TV+ Godzilla-sorozatát, ami a Monarch: A szörnyek hagyatéka címre hallgat.

A SzörnyVerzum egyetlen állandó tapasztóeleme a titánok feltűnését előjelezni, illetve megelőzni hivatott Monarch, ez az eleinte leginkább az árnyékban működő, rémtitkos szervezet. Az Apple sorozata egyszerre vállalkozik arra, hogy bemutassa a szervezet születését, és közben az egész univerzumépítés kiindulópontjának számító San Francisco-i katasztrófa utóhatásait, amibe még valahogy bele szövik a sorból kissé kilógó, jóval korábban játszódó Kong: Koponya-sziget cselekményét is.

A sorozat rögtön egy olyan videófelvétellel kezdődik, amiben John Goodman karaktere, Bill Randa nemsokkal a halála előtt videófelvételt készít a fiának, majd - abban a reményben, hogy a titkos dokumentumok egyszer majd partot érnek - behajítja őket a tengerbe. A felvételek viszont csak négy évtizeddel később kerülnek elő, egy évvel a G-nap (Godzilla 2014-es felbukkanása) előtt, ami meggyőzi Hiroshi Randát az elmélet helyességében. 

Később kiderül, hogy a pocakos tudós, aki az üreges Föld elméletben bízva expedíciót szervezett a Koponya-szigetre, 20 évvel korábban nem csak jóképű volt, hanem a Monarch egyik alapító tagja is, Lee Shaw ezredessel (Wyatt Russel) és Keiko Randával (Mari Yamamoto) együtt. A sorozat toronymagasan legjobb részei azok, amik a két férfi és a nő sajátos dinamikájáról, kimondatlan vonzalmáról szólnak, miközben a hidegháború közepén próbálják feltalálni magukat az amerikai hadsereg bürokráciájának útvesztőjében, hogy finanszírozni tudják a további kutatásaikat.

Ennek keretében megtudjuk például, hogy miként készült a mozifilmekben olyan gyakran mutogatott archív 1954-es felvétel, ahol Godzillát egy atombombával kísérelték meg semlegesíteni - mindnyájan tudjuk, hogy milyen eredménnyel.

A Monarch: A szörnyek hagyatéka egyébiránt csak ritkán mutatja a szörnyeket, de ennek nem is nagyon érezzük hiányát, és amikor zúzásra kerül a sor, akkor bizony odateszik magukat, az utolsó rész rövidke Godzilla zúzása a mozifilmekben is megállná a helyét, a sorozat látványvilágára nem lehet panasz:

A pozitívumok mellett azonban akadnak komoly problémák is, ami miatt a sorozatot félúton akár könnyen fel is adhatja a néző. Amennyire izgalmasak és érdekfeszítőek a múltban játszódó jelenetek, annyira nevetségesek a jelen eseményei.

Egyrészt visszatér a franchise legnagyobb rákfenéje, miszerint nem képes épkézláb emberi drámákat és/vagy konfliktusokat festeni a szörnyek alá, és a három fiatal főszereplő teljesen esetlegesen vetődik ide-oda.

A 4., 5., és 7. rész is az ő háttértörténetükbe nyújt mélyebb betekintést, és ezek toronymagasan a sorozat leggyengébb epizódjai, mintha egy 90-es évekbeli random TV-sorozatot néznénk.

Például a szereplők meglehetősen gyorsan váltogatják a szövetségeseiket, és olyan dolgokra jönnek rá pár perc alatt, ami korábban a Föld legnagyobb koponyáinak sem sikerült, miközben a legjobban kiképzett katonák elől is játszi könnyedséggel szöknek meg. A sorozat egyik showrunnre, Chris Black egyébként éppenséggel pont dolgozott is olyan tipikusan 90-es évekbeli sorozatokon, mknt a Xéna vagy a Sliders.

Cate, Kentaro, és May személyes drámái közben összefonódnak a Monarch intirkáival, akik nagyon odavannak maguktól, de közben olyan tökkelütött banda, hogy még három tudatlan fiatal is kifog rajtuk. Igaz, ebben nagy segítségükre van a nagy triumvirátus egyetlen még élő tagja, az idős Lee Shaw (Kurt Russel) is, aki velősen összefoglalja, mennyire inkompetens társasággá züllött ez a Monarch:

40 év felkészülés után az okosok tényleg csak annyit tudtak mondani Godzilla és a MUTO-k feltűnésekor, hogy hagyják őket harcolni?

Ha még emlékszünk rá, ezt Ken Watanebe mondta a Godzilla első részében, velős egy fricska ez a franchiseindító darab irányába, de igaz:

Őszintén szólva a sorozat nagyjából a kétharmada környékén, a 7. résznél vesztett el teljesen, de ott valószínűleg az írók is teljesen elvesztették a fonalat, nem tudták hogyan rángassák tovább a fiatal szereplőket, ami tévéfilmesen gyenge megoldásokat is szült (pedig fontos részről van szó, itt kap először nagyobb szerepet a Godzilla Kong ellenben az igazán nagy szarkeverő Apex Cybernetics, akik megépítik Mechagodzillát​).

Azonban a végére igencsak összekapták magukat, sőt: az utolsó résznek igazán katartikus pillanatai is adódnak, amivel érzelmileg is lehet menni, és még Godzillából is kapunk végre egy kiadós zúzást.

Bár az továbbra is magyarázatra szorul, hogy (ellentmondva az eddigi két Godzilla x Kong filmnek) a szörnyek világában miért telik másképp az idő (túl a scif-i halandzsán, miszerint a "gravitációs tér görbülete" miatt), és hogy Godzilla most végülis hol lakik igazából?

De a legjobb talán mégiscsak a legvége, ahol egy régi ismerős is feltűnik, és összességében tényleg azzal az érzéssel állunk fel a képernyő elől, hogy ezt az univerzumot sikerült kicsit összerántani, közelebb hozni egymáshoz a különböző filmek cselekményeit és szereplőit. Főleg ami a Kong: Koponya-szigetet illeti, amihez ugyan készült egy teljesen érdektelen, a 90-es években játszódó Netflix rajzfilmsorozat (Koponya-sziget), de eddig mégis úgy tűnt, hogy még a Godzilla filmek írói is teljesen mellőzik, azóta sem hallottunk Tom Hiddleston vagy Brie Larson karaktereiről. Talán majd a második évadban...