Nem beszélt magyarul a Váci utcai bolt eladója, mérhetetlenül kínos helyzetbe hozott egy reklamáció kapcsán és nem tudtam elintézni a dolgot az anyanyelvemen

Ramóna a lányától kapott ajándékot szerette volna kicserélni, de nem várt akadályba ütközött az 5. kerület egyik boltjában. Nekünk mesélte el a történteket és azt, hogy mennyire kínosan érezte magát az eset kapcsán:

Sziasztok! Előre tudom, hogy lesz aki majd hülyének néz azért, mert egy annyira alap dolgot, mint az angol nyelv nem ismerek, de úgy gondolnám, hogy Magyarországon az anyanyelvem ismeretével el kellene boldogulnom a hétköznapi szituációkban. Most azonban mégis szembeütött ez a hiányosságom, miközben egy lányomtól kapott ajándékot szerettem volna kicserélni. Alapvetően nem foglalkoztam volna a dologgal, de most egy igen drága holmit kaptam tőle. Szeretettel adta, tiszta szívből, de hát nem tetszett. Ő pedig nem csinál ebből ügyet, onnan is gondolom, hogy mellécsomagolta a blokkot és azt mondta:

Anya, ha esetleg félrement, menj el a boltba és válassz bármit amit szeretnél, tudod cserélni 3 hónapig.

Én most jutottam el oda, hogy egy hivatalos esemény miatt pont szükségem lett volna egy alkalmi szettre, így arra jutottam, hogy ideje a szekrényben álló ajándékot becserélni valamire, amire magamtól nem költenék, de így pont jó lesz.

A márka egyik kirendeltsége a Váci utcában van, így arrafelé vettem az utam. Rég sétáltam erre, gyönyörű, nem csodálom, hogy turisták százait vonzza az az európai csillogás. Odaértem a bolthoz, bementem és hangosan köszöntem, ahogy még régen édesanyám tanított:

Jó napot kívánok!

Hy! Can i help you? (Segíthetek? a szerk.)

Rémesen zavarba jöttem. Még egy kávét sem tudnék megrendelni angolul, nem hogy elmondani azt, hogy miért is jöttem. Az az igazság, hogy a cserére szánt idő is lejárt, így készültem egy kisebb beszéddel. Az eladó egyébként mosolygós volt és várta a a válaszomat. Nagyon kellemetlen volt a csend, ahogy néztünk egymásra. Megpróbáltam belekezdeni a "reklamációmba", de valójában csak hebegtem habogtam és nyújtottam felé a terméket a blokkal. Ekkor már ő is kicsit értetlenül nézett, de elvette, majd elkezdett magyarázni, eléggé hadarva.

Utána rám nézett és várta a választ. Ami nyilván nem érkezett, hiszen fogalmam sem volt mit kérdezett és nekem mit kellene mondani. Bizonytalanul még egyszer a blokkra mutattam, ő pedig sóhajtott és ismét elkezdte mondani, nem tudom ugyanazt e mint az előbb. Körülnéztem, esetleg van-e másik eladó, de nem láttam senkit. Gondoltam keresek árban egy hasonlót és odaviszem a kasszához, ezt is tettem, ő azonban beütötte ezt a kasszába és kérte az árát annak a holminak, amit cserébe akartam választani. Én ráztam a fejem és mutattam a blokkra, ő pedig ismét elismételt valamit és gondolom az árat.

Nagyon kínos volt, ismét pár másodpercig néztük egymást, mire visszatolta elém a visszavitt ruhát a blokkal és elment rendezgetni valamit, előtte valami olyasmit mondott, a sorry szóból kiindulva, hogy sajnálja, de nem tud segíteni és elköszönt.

Én kijöttem a boltból és sírni tudtam volna szégyenemben. A lányomnak sem mertem elmesélni, pedig meg akartam kérni, hogy intézze ezt el nekem, de inkább soha többé nem hozom szóba az esetet.