Mérhetetlenül megalázták a szegedi buszon, zokogva kérte a többi utas segítségét

A hétvégére egy rémes levéllel lettünk gazdagabbak: Otília szenvedett súlyos lelki traumát, miközben csak simán szeretett volna buszozni, most az ő történetét olvashatjuk:

Sziasztok! Biztosan lesz olyan közöttetek, akik a kötekedő, beszólogató emberekkel értenek egyet, de én azt gondolom, hogy nem szabadna így viselkedni egyik embertársunkkal sem. Egy szegedi buszon történt velem az eset, ami nem túlzás, lehet egy életre megsebzett. Gyermekkorom óta küzdök a túlsúllyal, nem is tudnám elrejteni, bőven 100 kiló felett vagyok, de egyszerűen nem tudok mit csinálni, szeretek enni, mozogni meg egyáltalán nem. Vannak barátaim, párkapcsolatom is, de a családom is elfogad ilyennek. Persze kaptam már beszólásokat életem folyamán, de ezeket javarészt elengedtem a fülem mellett. Most azonban olyan megalázó szituációban volt részem, amit szerintem soha nem fogok tudni kitörölni a fejemből.

Éppen egy baráti találkozóra igyekeztem és felszálltam a buszra, amivel a megbeszélt helyszínre lehet eljutni. Volt egy üres hely egy srác mellett és le akartam ülni, nem szeretek sokat állni, a túlsúlyom miatt amúgy is nehézkes, ha hosszabb ideig nem ülhetek le. Amikor odaértem a helyhez akkor a srác rám nézett és fintorogva elfordult. Nem tetszhetek mindenkinek, így ezzel nem foglalkoztam, csak leültem. Nagyjából 2-3 percet utazhattunk így, amikor a srác felémfordult és megkérdezte, hogy:

Figyelj már, az egy dolog hogy kövér vagy, az se érdekel mennyit zabálsz, de megtennéd hogy átülsz máshova, mert két helyet foglalsz el és lehet nem tűnt fel, de én is itt ülök.

Nem éppen halkan mondta, így a többi utas is hallotta, oda is fordultak, volt, aki elnevette magát. Segélykérően néztem körbe, hogy valaki esetleg megvéd, lányként nem szerettem volna konfliktusba kerülni egy férfival, de úgy látszott, hogy a kegyetlen beszólás csak engem zavart.

A fiú folytatta: Jó, látom nem csak kövér vagy, hanem retardált is. Akkor átülök én máshova, te meg tespedj itt, nehogy véletlen 2 percet is állnod kelljen.

Ekkor elsírtam magam és az emberek még mindig csak bámészkodtak, senki nem szólt rá a fiúra, teljesen egyedül éreztem magam. Ő kimászott mellőlem és valóban átült máshova. Ezzel azt hittem vége is van a rémálomnak, azonban telefonálni kezdett és fennhangon mesélte el az esetet az egyik barátjának, minősíthetetlen szavakat használva, ezeket le sem írom, gondolom úgysem jelenhet meg nálatok ilyen káromkodás. A buszon egyre többen kezdtek kuncogni én pedig nem bírtam tovább és elkezdtem nagyon nagyon zokogni. Végül eljött a megálló, ahol le kellett szállnom, de már az egész találkozóhoz nem volt kedvem. Vissza se néztem, de hallottam, hogy a srác még utánam szólt, hogy:

Siess, a disznóvágást le ne késd.

A barátaim értetlenkedve nézték a kisírt szemeimet és nem értették mi bajom, de annyira kellemetlennek éreztem az egészet, hogy el sem akartam nekik mesélni. Azóta sem tudom megemészteni a történteket és folyamatosan azon gondolkodok, hogy mit kellett volna csinálnom? Visszaszólni? Nagyon szép férfi volt egyébként, az az instamodell fajta, de ettől még én is ember vagyok és senkivel sem szabadna így beszélni. Azóta sem mertem újra buszra szállni, mert rettegek, hogy ismét találkozunk.