Rányitottam a takarítónőmre, mikor korábban értem haza: fejvesztve rohantam el a saját házamból, sosem láttam még ilyet

Júlia mesélte el ma nekünk azt a sokkoló meglepetést, ami az otthonába hazaérve fogadta. A megfelelő takarítónő kiválasztása nem egyszerű és kifejezetten kényes, bizalmi dolog, így ha találunk egy jót, akkor ahhoz ragaszkodunk. Júlia is így volt ezzel, így különösen mellbevágóan hatott rá az "élmény":

Sziasztok!

Egészen őszintén így, 45 évesen, egy stabil életvitellel, egzisztenciával, minden kicsapongástól mentesen azt gondoltam, hogy soha nem fog már velem olyan dolog történni, ami érdeklődésre tarthat számot. Most mégis ez történt. Van egy takarítónőm, hívjuk M.-nek, aki már 4 éve takarít nálunk. Én és a férjem is nagyon elégedettek vagyunk vele, soha semmilyen panasz nincs a munkájára. Maximálisan megbízunk benne, egyetlen darab gomb sem tűnt el, mióta nálunk van, mindennek pontosan tudja a helyét és a legbecsületesebb teremtés, akit csak ismertem. Azt hittem, hogy megfogtam vele az isten lábát. Középvezető vagyok egy cégnél, kevés szabadidővel és amennyi éppen jut, azt egészen biztos nem zoknihajtogatásra, vagy felmosásra szeretném elpazarolni. Így amikor már anyagilag is megtehettük adta magát, hogy alkalmazzunk valakit ezekre a feladatokra. Mivel az elejétől látszott, hogy nincs mitől tartanunk, így M. mindig akkor végzi a dolgát, amikor mi nem vagyunk otthon. Ez az évek során remekül ment, van kulcsa, mi pedig a gyönyörű tisztaságot találjuk az ajtón belépve.

Most is így történt volna, de egymás után három megbeszélésemet mondták le, én pedig azt gondoltam, hogy egy kiadós alvással ünneplem meg a hirtelen jött szabadnapomat. Próbáltam elérni M.-et, hogy korábban megyek, de nem vette fel, gondoltam éppen takarít, nem is erőltettem a dolgot. Amikor hazaértem, akkor már éreztem a kellemes citromillatot és láttam, hogy még a légy is elcsúszna, úgy leportalanított, de a cuccai is ott voltak még, szóval tudtam, hogy a lakásban kell lennie. Elkezdtem keresni, de nem volt sehol: sem a kertben, sem a mosdóba, szóval kizárásos alapon egyetlen helyiség maradt: a hálószobánk. Benyitottam, mivel nem feltételeztem, hogy kopognom kellene, ha pedig megijed, a kopogástól is megijed, viszont arra, hogy én rémülök meg, nem számítottam. M. éppen az egyik méregdrága fehérneműmben ült a fésülködőasztalomon, száján az én rúzsommal, rajta az én ékszereim, előtte pedig vélhetően az ő pasija, aki pedig a férjem ruháit vette magára, öltönytől a selyemboxerig, mindent. És amit pedig épp csináltak, azt inkább nem részletezném, de a lényeg, hogy azokat a ruhákat már nem szeretném magamra venni többet. Mindketten felkiáltottak, én is sikítottam, annyira szürreális volt az egész.

A kellemetlen meglepetést nem épp felnőttesen kezeltem, mivel gyűlölöm a konfliktushelyzeteket, így elrohantam. Ki a házból, be a kocsiba, el egy másik kerületbe és tárcsáztam a férjemet. Elmondtam neki, hogy rajtakaptam a bejárónőt és a párját, ahogyan éppen a mi ruháinkban kényeztetik egymást. A férjem néma csendben hallgatott a vonal túlsó végén és vártam volna, hogy a beszélgetést továbbvigyük és felháborodottan megvitassuk, hogy ez mégis mennyire rémes. De ekkor olyan jóízű öblös nevetést hallottam a vonal másik feléről, hogy hirtelen már rá is mérges voltam. Megkérdezte hol vagyok, mert idejön, hogy megbeszéljük, de annyira hahotázott, hogy alig értettem mint mond. Kinyomtam rá a telefont és beültem egy teázóba, kicsit lehiggadni. A férjem időközben hazament és kirúgta a takarítót. Nem kérte el a tisztító árát és ahogy mondta, nem tartott hegyibeszédet. Utána mi is találkoztunk és elmondta, hogy nem ért egyet azzal, hogy megválljunk M.-től, de tudja, hogy engem mennyire zavarna ha továbbra is nálunk dolgozna. Állítása szerint M. falfehéren sírva kért bocsánatot, de végül jó hangulatban váltak el. Így én most új takarítónőt keresek, annyi különbséggel, hogy a hálószobánk ajtaját ahol a gardróbunk van, mindig zárva tartjuk majd.