Osztálytalálkozóra voltam hivatalos, ahol a legjobb barátnőm egy ultrahangképet mutatott nekem, azóta sem tudom feldolgozni

Az utóbbi időben elég sok dolog történt Juci életében. A nagyszülei elváltak, teljesen váratlanul, pedig mindig is mintaszerűnek tartotta a kapcsolatukat. Ráadásul vészesen közeledett a 10 éves osztálytalálkozó időpontja  is, amire igen feszülten készült. Most az ő történetét olvashatjátok.

Drága jó nagymamámhoz voltunk hivatalosak vasárnapi ebédre. Anya, apa, én és a testvérem. Odaértünk, a nagyi arcán széles mosoly. Sürgött, forgott, terített, egy percre sem állt meg. Mi zavarodottan néztünk körbe: a papa mindig elénk jön, megbeszélik apámmal a meccs eredményeket, megkérdez minket a fiúkról és megölel minket. Most viszont még a nyomát sem láttuk. Anya kérdezte meg végül, hogy hol van a papa.

A papa elment. Nem voltunk már boldogok. Na üljetek gyorsan az asztalhoz.

Döbbent csend telepedett a szobára, a meglepő hír a nagypapáról mindenkit letaglózott.

Bármit kérdeztünk volna ezzel kapcsolatban, a nagyi úgy tett, mintha nem hallaná, vagy egyszerűen témát váltott. Én körbeosontam a házban: benézegettem a szerényekbe és a nagymama igazat mondott. A papa minden holmija eltűnt. Az úton hazafelé anyukám sírt, vigasztalhatatlanul. Mikor hívta a papát, akkor ő is ezt mondta:

Nem voltunk már boldogok.

Az élet ment tovább, a család is megnyugodott, anya is újra kezdett mosolyogni, nekem pedig más foglalta le a gondolataimat: közelgett a 10 éves osztálytalálkozó, amit aggodalommal vártam. Napokig készülődtem, fodrász, új ruha, új sminkek, ékszer, tökéletesen akartam kinézni. A suliban én voltam a menő lány és szerettem volna, ha így élek az ő fejükben is.

Szinte mindenki eljött és a hangulat fergeteges volt.

A régi legjobb barátnőmmel sikítva üdvözöltük egymást, annyi megbeszélnivalónk volt. Pezsgővel kínáltam, ám huncut mosollyal az arcán elutasította. Elvette az eddig összekulcsolt kezét a hasa elől és ekkor láttam meg, hogy várandós. Más is észrevette, csak úgy özönlöttek a gratulációk. Mikor ismét kettesben maradtunk, akkor mondtam, hogy mindent meséljen el.

Ekkor elővett egy ultrahangképet: boldogan néztem a kicsit a képen és a sugárzó barátnőmet, majd megfordítottam a fotót. A kezemben lévő pohár a földre zuhant és hirtelen elsötétedett a világ velem. A barátnőm odaugrott, hogy le ne essek a székről és megkérdezte mi a baj?

Én viszont nem tudtam válaszolni. Annyit kérdeztem, hogy honnan ismeri a férfit? Megtudtam, hogy koncerten találkoztak. Beszélgetni kezdtek és bár az elején aggódott a korkülönbség miatt, de abszolút nem érezni, annyira friss, fiatalos és nem utolsó sorban szenvedélyes férfi.

Erre nem vagyok büszke - tette hozzá - de  elhagyta a feleségét. Állítólag már amúgy sem voltak boldogok.

A képen a nagyapám volt. Ott mosolygott boldogan egy nála 30 évvel fiatalabb nő oldalán. Hátra hagyta a nagymamát, a családját, mindenkit, egy fiatalabb nőért. Belegondoltam, hogy anyám mit fog szólni ahhoz, hogy féltestvére lesz. Nagyon gyenge az idegrendszere, sokat agyal, mindent magára vesz és könnyen elszomorodik. Fogalmam sem volt hogyan tovább. Nem bírtam közölni a friss kismamával az igazságot: nem tudhatta, kicsoda ez az ember. Ahogy én pedig nem tudhatom, hogy tényleg boldogtalan volt-e a nagyiék házassága. Hiába 60 éves valaki, a boldogsághoz joga van, ahogy ahhoz is, hogy tovább lépjen. A nagypapám megtette. És most fog születni egy gyereke, aki jóval fiatalabb lesz az unokájánál.