Megindult a szülés és tárcsáztam a férjemet: az anyósom vette fel, majd a világ legkegyetlenebb mondatait mondta

Dóra és férje öt éve házasok, az utóbbi két évben azonban finoman szólva sem voltak boldogok. Az élet úgy hozta, hogy Dóra várandós lett és remélte, hogy házasságát a születendő gyermek rendbe hozza. Most az ő történetét olvashatjátok:

Megtörtént velem az, ami egy nővel sem kellene, hogy megessen. A legnehezebb, legérzékenyebb időszakomat gyászban töltöm és tudom, hogy minden perc, amit bánkódással, vagy sírással töltök, az a kisbabám későbbi mentális egészségére lesz hatással. Mégsem tudom mit tegyek.

A férjem és én régóta elhidegültünk egymástól.

Nem akartam elfogadni, hogy ilyen gyorsan elromlottak a dolgok, irányítani akartam a történéseket, de egyszerűen egyedül maradtam a dolgokkal, nem találtuk az utat egymáshoz. Amikor kimondtuk az igent, akkor én komolyan gondoltam, hogy örökké kitartunk egymás mellett, de a férjem mintha kezdte volna elfelejteni, hogy pontosan mit is jelent a szeretet, a házasság, a hűség.

Romokban hevert a házasságunk.

Sokat beszélgettünk és ő is próbálkozott, így időnként még volt közöttünk intim együttlét. Az egyik ilyen alkalommal valami más volt: nem tudom mi, de az biztos, hogy késett a menstruációm és kiderült, hogy terhes vagyok. Hihetetlen boldogság öntött el: úgy éreztem, hogy ez egy jel, hogy a kis jövevény fog minket újra egymás felé terelni. A férjem az elején hezitált, de aztán ő is mosolygott, megölelt és biztosított, hogy minden rendben lesz.

Az elhidegülés már nem is tűnt akkora problémának.

Igyekezett figyelni rám, próbálta kivenni a részét a dolgokból, de így visszanézve látom, hogy fuldoklott. Nem akarta ezt, de tudta, hogy mit kell tennie ebben a helyzetben. A munkahelyén is voltak nehézségek: egy gyakornokot kapott maga mellé, akit be kellett tanítani, ez pedig sok idejét elvitte. Sokat túlórázott. Engem azonban túlságosan lefoglaltak a gyerekvállalás körüli teendők, nem is nagyon tudtam semmi másra figyelni.

Egyre többet mesélt az új kollégáról.

Nem volt szokatlan, hogy beavat a munkahelyi dolgaiba, de akkor még nem vettem észre, hogy intő jel kellene, hogy legyen, hogy minden második mondatban Annabella nevét hallom. Ezt csinálta, azt csinálta, azt nem csinálta, így, úgy, valamiről mindig feljött. Talán saját magát is győzködte, hogy nem szimpatikus neki a lány, pedig ennek éppen az ellenkezője történt. Nagyon is tetszett neki.

Aznap, mikor beindult a szülés, minden megváltozott.

A szülés a vártnál korábban indult be. Azonnal a férjemet tárcsáztam, hogy jöjjön haza értem és induljunk a kórházba. Többedszeri hívásra sem vette el, így időközben taxival bejutottam. Csak hívtam és hívtam egymás után, míg végül egy ismerős hang vette fel. Az anyósom volt. Kértem, hogy adja a férjemet, bár nem értettem, hogy munkaidőben mégis mit keres nála, de elég kötetlenül dolgozott, néha kiment ebédelni. Elmondtam neki mi történt és kértem, hogy azonnal küldje haza a fiát, mert beindultak a fájások. Hosszú csend következett a telefonba, majd egy nagy levegővétel után megszólalt:

Ez már az én számom kedvesem. Ezen már nem fogod tudni őt elérni.

Értetlenül tartottam a kagylót és egy alig hallható mi történt-et sikerült válaszolnom.

Tudod te mi történt. Nem vagyok rá büszke, hogy ezt tette, de ő az én gyerekem. Majd te is megérted, hogy a gyereked nem tud olyat tenni, ami miatt ne szeretnéd, akkor is, ha az egy szégyenteljes dolog. Majd megbocsájtod neki.

Könnyekben törtem ki és most már határozottabban, sőt üvöltve követeltem, hogy mondja el mi történt. Ezután az anyósom mindenről részletesen beszámolt. A férjem múlt héten felmondott és vásárolt egy repülőjegyet Olaszországba. Pontosabban kettőt. Ott szeretne letelepedni Annabellával, az elvileg idegesítő és tehetségtelen gyakornokkal. Megpályáztak egy 1 eurós felújítandó házat. Ott fognak élni.

A szívem kiszakadt a helyéről. Leejtettem a telefont és zokogtam. Hívtam a barátnőmet, hogy azonnal jöjjön be, de innentől a dolgok homályosak. Kiborultam. A kisfiam egészségesen született, de közben arra gondoltam, hogy milyen élete lesz így? Egy magányos, roncs anya mellett, apa nélkül, férfikép nélkül? Alig tudok róla gondoskodni, mert nekem is nagyon nehéz. Túl lehet ezt valahogy élni? A gyerektartást elkezdte magától fizetni, egy szemmel látható, szép összeg és megkaptam a válási papírokat is. Elém sem mer állni. És én egy ilyen gyáva embernek szültem gyereket.