Résnyire nyitva maradt a főnök ajtaja én pedig éppen meghallottam miről beszél: majdnem elsüllyedtem szégyenemben, a felmondást fontolgatom

Judit hosszas keresgélés után sikeresen elhelyezkedett egy cégnél. Még a próbaidejét tölti, de úgy érezte, hogy remekül beilleszkedett a csapatba és a feladatait is remekül megcsinálja. Egyik nap azonban, amikor a főnök irodája előtt haladt el, akkor valami egészen sokkolót hallott. Most az ő történetét olvashatjátok:

Két hónapja kezdtem egy cégnél, ahol nagyjából 40-50-en dolgoznak, így nem mondanám kifejezetten nagy létszámúnak, abszolút nem multis környezet. Elég sok helyre adtam be a jelentkezésemet és töredék helyről érkezett visszajelzés, így nagyon örültem, hogy ezt az állást megkaptam. Úgy gondolom, hogy szorgalmas vagyok, igyekszem, csinálom a dolgomat, persze vannak feladtok, amiket még elrontok, de szerintem ez egy pályakezdőnél abszolút belefér. A kollégái és a főnököm is nagyon kedves velem, azt gondoltam, hogy akár hosszú távú karriert is befuthatok a cégnél.

Ez a munkanap is ugyanolyannak ígérkezett, mint a többi.

Éppen elindultam a nyomtatóhoz, amikor elsétáltam a főnököm ajtaja előtt. Résnyire nyitva állt, de valószínűleg ez nem tűnt fel senkinek. Egy pillanatra megálltam, hogy becsukjam az ajtót, de akkor egy nagyon kellemetlen beszélgetést hallottam meg. Éppen az alkalmazottakról beszélt bent két vezető és az én nevem is szóba került.

Te az a lány olyan ostoba, hogy nem hiszem el. Egy pillangó sétáltatását nem bíznám rá. De elég csinoska, kellenek a jó csajok a céghez.

Nem akartam hinni a fülemnek. Tovább firtatták az agyi képességeimet és hogy mit csinálnának velem, majd megbeszélték, hogy elindulnak ebédelni, szóval gyorsan odébb álltam. Bementem a mosdóba és vagy jó 30 percet sírtam. Hihetetlenül megalázó jelenet volt. Egyszerűen nem tudtam mit lépjek.

Miután kihallgattam a beszélgetést, nem tudtam visszamenni dolgozni.

Betegségre hivatkozva hazamentem és kivettem a hét hátralévő részét. A felmondást fontolgatom, de nem tudom, hogy az-e a jó döntés. Annyira nehezen kaptam állást. És szeretem amit csinálok most, bár ezek szerint nem vagyok benne jó... amit nem tudom, mi alapján döntöttek el, hiszen rá se látnak az én munkámra. Az egyértelmű volt a beszélgetésükből, hogy nem küldenek el és terveznek velem a próbaidő után is, de nem tudom, hogy ilyen áron itt akarok-e maradni. 

A szemembe soha, semmi gonoszat nem mondtak, de mégis, taszít a gondolat, hogy a hátam mögött ilyeneket mondanak rólam. Udvariatlanok sem voltak soha, nem léptek át semmilyen határt, ezért is döbbent meg annyira, hogy négyszemközt meg így beszélnek a nőkről. Azt akarom, hogy egy cég azért ragaszkodjon hozzám, mert értéket teremtek a munkámmal és nem azért, mert jól áll rajtam a miniszoknya. Hamarosan vissza kell mennem dolgozni, de nem tudom, hogy valaha túl tudok-e lépni ezen, vagy tényleg az egyetlen megoldás a munkahely váltás lesz. Persze azt sem garantálja semmi, hogy máshol jobban nincsenek ilyen férfiak... tényleg nem tudom mi lenne a jó döntés.