Az állásinterjún a főnököm becsukta az ajtót és tett egy ajánlatot: könnyűvérű vagyok mert elfogadtam?

Öt éve dolgozom egy nagy és jó hírű multinál, HR ügyintézőként. Átlagos munka, de jól fizet, elég sok mindenről saját hatáskörben dönthetek és a kollégáimat is kedvelem. Úgy jöttem ide dolgozni, hogy nagy terveim voltak, de a második év végére világossá vált, nem számíthatok előléptetésre. Ez időről időre előkerült és zavart, így egy hurrikán erejével tarolt le a hír, amikor kiderült: a főnököm főállású édesanya szeretne lenni és ezzel a pozíciója megüresedik. Olyan izgalmat éreztem, amit már nagyon régóta nem éreztem.

Pályázat útján lehetett jelentkezni az állásra és én éjt nappalá téve egy hétig csinosítgattam a referenciaanyagomat. Tudtam, hogy jó eséllyel indulok, a részlegünk vezetője bírálta el a jelentkezéseket. Sosem volt közöttünk különösebb interakció, köszöntünk, váltottunk néha pár szót, talán a legszemélyesebb amit tudok róla, az a kutyája neve és hogy van egy felesége, meg két gyereke.

Csiga lassúsággal teltek a napok, mire végre hozzám is bekopogott a főnök titkárnője: behívtak egy meghallgatásra. Álmaim pozíciójától egyetlen állásinterjú választott el és tudtam, hogy nagyon akarom ezt. Mindennél jobban.

Kimentem a mosdóba rendbe szedni magam, majd határozott léptekkel a főnököm irodája felé indultam. Kopogtam, leültem, ő pedig az ajtóhoz sétált, becsukta azt és a redőnyöket is lehúzta. Itallal kínált és valamiért úgy éreztem, hogy az a helyes, ha elfogadom.

Kamilla. Őszinte leszek magához. Nem Ön a legesélyesebb pályázónk, vannak olyanok, akik nagyobb tapasztalattal rendelkeznek és felkészültebbek. Én mégis látok Önben valamit és lenne egy ajánlatom.

A hangja kimért volt ahogy a whiskeyt itta és rezzenéstelenül nézett a szemembe. Ismét kortyolt egyet, majd folytatta a szemmel láthatóan előre kitervelt monológját.

Azonban tehetne valamit, hogy kicsit pozitívabb legyen a megítélése. Már ha érti mire gondolok és valóban akarja az állást.

Értettem mire gondol, de ha nem lett volna világos, akkor az öv kicsatolása és a zippzár lehúzásának hangja egyértelműsítette a szituációt. Egy percig sem gondolkoztam. Megtettem amit kért.

Másnap előléptettek és megkaptam a tágas irodát, a 10 beosztottat és a HR igazgatói titulust. A főnökömmel azóta sem váltottunk 10 szónál többet és akkor is csupa formalitás és szakmai dolog került szóba. Soha nem fog kiderülni a szörnyű kérése, ahogy az sem, hogy pontosan milyen árat fizettem az előléptetésért. Ez a titok még sokáig elkísér, de a lelkemben hagyott nyoma a térdemen lévő foltokkal együtt hamarosan elhalványul majd,