Beültem egy taxiba a szeretőmmel, mikor az út végén megfordult a sofőr, akkor tudtam, hogy vége az életemnek

Kristóf idegesen várta a karácsonyi időszakot, nem véletlenül: bár szerette a családját, a több napig tartó összezártság minden évben megviselte az idegrendszerét És más oka is volt annak, hogy nem kedvelte a decembert, ez pedig végül a vesztét okozta. Most az ő történetét olvashatjátok.

Az az igazság, hogy nem is tudom hogyan kezdődött. Előléptettek a cégnél és felajánlották, hogy lehet egy titkárnőm. Fogalmam sem volt, hogy miben segítene az nekem, de a főnökség ragaszkodott hozzá, így hát felvettem egyet. Az interjúztatások nem érdekeltek különösebben, ameddig meg nem láttam Adélt. Már az első gondolatomnál szörnyű embernek éreztem magam: ugyanis vele beszélgetve azonnal beugrott mihez kezdenék vele. De hát... házinyúl és ami a nagyobb baj: hét éve házas vagyok. 

A házasságom középszerű.

Van három gyerekünk és ezzel nagyjából le is írtam minden izgalmat, ami jellemzi az életünket. Van közöttünk intimitás, de ennyi gyerek mellett és ennyi idő után ez nem túl izgalmas. Adél viszont... a parfüm, a ruhái, a mosolya, a fricskái, mind mind napról napra jobban feltüzeltek én pedig egyre kevésbé akartam ellenállni. Végül nem is tettem: megtörténtek közöttünk a dolgok. Volt némi lelkiismeretfurdalásom, de aztán arra gondoltam, hogy sohasem bukhatok le, annál én okosabb fickó vagyok.

A karácsony közeledtével tudtuk, hogy egy darabig nélkülöznünk kell egymást.

Így igyekeztünk minél több időt együtt tölteni. Hiába volt "csak" a szeretőm, én ennél sokkal többet láttam benne. Nem mertem volna elhagyni a családomat, de közben állandóan rá gondoltam. És ő is rám. Ezért is hívott el egyik este egy koktélbárba, ahol privát szobákat lehet lefoglalni, ott ízlelhetjük meg a koktélmesterek által készített nedűket, a többi vendég zaja és kellemetlenkedése nélkül. Fantasztikusan éreztem magam és szinte vérzett a szívem, amikor haza kellett mennem, mert már későre járt.

Az az ötletem támadt, hogy mivel sokáig nem találkozunk, autózgassunk kicsit a városban.

Hívtam is egy taxit, beültünk, ám nem sokkal rá csörögni kezdett a telefonom. A feleségem volt. A telefonálás rövid volt és kellemetlen: érdeklődött miért nem értem még haza, én pedig elmondtam, hogy elhúzódott a céges iszogatás. Végülis ez történt. Ezután panaszkodni kezdtem Adélnak a feleségemről: mennyire egyszerű, beszűkült, kontrollmániás és unalmas és végre hangosan kimondtam azt is, hogy nem tudom miért vagyok vele.

Amikor odaértünk a szeretőm úticéljához, akkor forró csókot váltottunk és megígértem, hogy az ünnepek után azonnal hívom.

Bediktáltam az én címemet és csendben odahajtottunk. Értékeltem, hogy a taxis nem dumál és foglalkozhatok a saját gondolataimmal. Amikor a házunkhoz értem, akkor kiszálltam, applikációval rendeltem, ilyenkor automatikusan levonja az összeget a kártyáról. Azonban hallottam, hogy a vezető ajtaja is nyitódik: azt hittem valamilyen fizetési probléma, de amikor odafordultam, akkor gyakorlatilag a vér is megfagyott bennem: az apósom nézett vissza rám.

Nem bírtam megszólalni, megmozdulni, semmit. Leperegtek a fejemben az elmúlt egy óra történései és úgy éreztem, mintha karóba húznának. Próbáltam volna bármit mondani, de nem jött ki hang a torkomon. Az apósom egy szigorú, szikár férfi. Nehezére esett, amikor ott kellett hagynia a kétkezű munkát és taxizni kezdett, de a családját semmiképpen sem hagyta volna nélkülözni. El is felejtettem, hogy ezt dolgozza, eszembe sem jutott. Néztük egymást egy darabig, végül ő törte meg a csendet:

Gyere Kristóf, drága barátom, mondjuk meg annak az idegesítő, kontrollmániás lányomnak, hogy az a te Adélod mennyivel jobb. Hátha meg tud változni.

A kellemetlen lebukás az egész életemet megváltoztatta.

Kibuktak belőlem a szavak. Kérleltem, könyörögtem. Ő szigorúan nézett rám és azt mondta, hogy egy hetet ad, hogy elrendezzem a dolgot. Majd bementünk a házba és úgy tett, mintha semmi nem történt volna. Napjaim vannak hátra és a feleségem is megtudja, hogy mit tettem. Mióta tétje van annak, hogy elveszítem, félek. Nem biztos, hogy ezt akarom. De azt sem, hogyha elmondom neki, akkor hónapokig, vagy talán évekig puncsolhatok a kedvességéért és akkor sem biztos, hogy megbocsájt. És a gyerekeim? Őket nagyon szeretem, nem akarok hétvégi apuka lenni. De a gondolat, hogy Adéllal lehetek, teljesen, titkos nélkül, vonzóbb mint a családi idill. Fogalmam sincs mit tegyek, de a határidő lejárata előtt kellene eldöntenem, mielőtt az apósom borítja a bilit, mert ott már esélyem sem lesz tárgyalni.