Az ölébe ültetett a Mikulás és megkérdezte mire vágyom, fél órán belül már egy hotelszobában voltunk

Éva egyre nehezebben viseli az év végével közeledő nyomást. A gyerekek végtelen kívánságlistája, az ünnepi ebéd, a családi összejövetel megszervezése mind mind egyre inkább kimerítik a kétgyermekes családanyát. Ezen a napon is a gyermekei kívánságának szeretett volna eleget tenni, ezért elmentek egy bevásárlóközpontba, hogy a gyerekek találkozzanak a Mikulással. Azonban egy váratlan csavarnak köszönhetően az édesanya kívánsága vált valóra:

Olyan lelkiismeretfurdalásom van, amivel még sohasem kellett szembenéznem. De nem azért, amit tettem... hanem azért mert újra megtenném. Biztosan sokan élnek úgy mint én és őket valahogy valami különleges oknál fogva nem viselik meg annyira a mindennapok mint engem. Az életem egy mókuskerék. Van egy középvezető férjem, egy négy és egy hatéves gyerekem, szóval felváltva járkálok az oviba és a suliba. Amiben próbálom meglátni a szépséget, de nem megy. Vagy arról van szó, hogy taknyosak a gyerekek, vagy hogy elfogyott a nyomtatópapír, vagy nem küldtem vissza a gyerekkel valami olyan papírt, amit én sose láttam.

Szépen lassan bedaráltak a mindennapok.

A férjem kedves ember, de régóta anyácskának és apácskának hívjuk egymást, ezzel pedig leírtam azt is, hogy mennyi szenvedély van közöttünk. Én sem igyekszem már túlzottan, ez tény. Nem azt mondom, hogy nincs közöttünk semmi, mert összebújunk, de ez inkább amolyan házastársi kötelesség. A karácsony közeledtével ezek az érzések mindig felerősödnek, a hangulatom a feladatok szaporodásával mindig zuhanórepülésbe kezd. Minden rám hárul: összeszervezni a családot, megvenni az ajándékokat, megfőzni, a gyerekek nevében is beszerezni az ajándékot a tanítónéninek, óvónéninek, az osztálytársnak, akit kihúzott. Jönnek az iskolai ünnepségek, a többi szülő, kimondom: rosszul vagyok.

A két gyerek azon a napon kifejezetten nyűgös volt, reggeltől azzal nyaggattak, hogy el akarnak menni találkozni a Mikulással, aki egy hozzánk közbeni bevásárlóközpontban fogadta a lelkes lurkókat.

Fáradtan ültem be a kocsiba, a plázához hajtottunk. A gyerekek végig énekeltek, vidámkodtak, én pedig sírni tudtam volna. Amikor odaértünk, akkor is gyerekzsivaly, karácsonyi dalok, tömött sorba a gyerekek. Igazából észre se vettem, ahogy fogyott a sor és az én lurkóimat szólították. Összemosolyogtam a Mikulással és hirtelen visszatért belém az élet. Hosszan összeért a tekintetünk és régóta nem éreztem már ilyet: végigfutott rajtam a hideg, jó értelemben. Gyönyörű kék szemei voltak, amit hosszan rajtam felejtett. Kacsintott és még a hosszú fehér szakálla alatt is láttam, hogy ő is mosolyog. Egyből zavarba jöttem és őrült gondolatok kezdtek cikázni a fejemben. Az én gyerekeimet extra hosszan hallgatta, közben végig szemeztünk.

A férjemmel megbeszéltük, hogy a plázában találkozunk.

Meg is érkezett, azonban én ahelyett, hogy velük mentem volna haza, még egy kis ügyintéznivalóra hivatkozva maradtam. A Mikulás is észrevette, hogy maradtam, amiről tettem is: egy olyan kávézóba ültem be, ahonnan éppen egymásra láttunk. Nagyjából egy óra telt el és láttam, hogy véget ért a műszakja. Most vagy soha, gondoltam magamban, de nem akartam semmit tenni. Csak vártam. Nem tudtam mit akarok, vagy inkább csak nem akartam bevallani magamnak.

Leülhetek? - szólalt meg előttem egy kellemes, jól öltözött férfi, aki a Mikulás jelmez nélkül még sokkal vonzóbb volt.

Igent mondtam. Beszélgettünk, majd egy ponton megkérdezte, hogy az én karácsonyi kívánságom. Abból, ahogy ránéztem, nem is kellett megszólalnom. Fél óra múlva már egy hotelszobában voltunk. Életem legvadabb délutánját éltem át. A végén elköszöntünk és bár el akarta kérni a számom, én nemet mondtam. Azóta mintha kicseréltek volna: bár szörnyű titkot cipelek, mégis, azóta sokkal-sokkal boldogabb vagyok. Csak attól félek, nehogy ebből rendszert csináljak, mert meg kell tanulnom másból is örömet meríteni. De azt hiszem így már ki fogom bírni a karácsonyt.