Rossz bőröndöt vittem haza a reptérről, az egész életem megváltozott amikor kinyitottam

Ábel egy üzleti útról érkezett haza, azonban a reptéren figyelmetlen volt. Rossz bőröndöt vitt haza, ám erre csak otthon jött rá. Ahogy arra is, hogy az élete nem lesz már többet ugyanolyan. Most az ő történetét olvashatjátok:

Egy üzleti útról értem haza. Nem voltam éppen boldog, mert ha őszinte akarok lenni, akkor utáltam a munkámat. A napok nyüzsgése, az állandó telefonhívások és az állandó rohanás kimerít. Csak haza akartam érni. Kiszálltam a repülőből, felkaptam a bőröndömet: fekete, praktikus, mégis elegáns és sietve hagytam el a terminált. A reptéren sosem szívesen időzöm, így azonnal a taxiba pattantam, és alig vártam, hogy végre magam mögött hagyjam a város zaját.

A repülőtéren mindig rám jön a szorongás.

Amint hazaértem, fáradtan levetettem a kabátom, és leraktam a bőröndöt a nappali közepén. Gyorsan elmentem lezuhanyozni, majd visszatérve kinyitottam a bőröndöt, hogy kipakoljam a holmimat. Az első meglepetés akkor ért, amikor idegen tárgyakat láttam benne: ruhadarabok, egy régi könyv és egy napló. Összezavarodva néztem körbe, hátha ez csak valami tréfa, de egy perc múlva már biztos voltam benne: nem az én bőröndöm. Tévedtem a reptéren, és valaki más csomagját hoztam magammal.

A csomagban egy bakancslistát találtam.

A napló volt az első, amit elővettem. Az egyik bejegyzés különösen megragadta a figyelmemet: egy bakancslista volt. Egyesével pipált tételek sorakoztak rajta, és mindegyik különleges, merész vágyakat, utazási célokat tartalmazott. Amint végigfutottam rajta, láttam, hogy az utolsó tétel is kész:

„Látni a Maldív-szigeteket naplementekor.” Mellette egy vastag, piros pipát láttam, amitől elöntött valami furcsa, melankolikus érzés.

Nem hagyott nyugodni a kíváncsiság, és tovább kutattam a bőröndben, már csak azért is, hátha találok valamit arról, hogy kié lehet, hogy visszajuttassam neki. Hamarosan megtudtam, hogy kié a csomag. Egy orvosi dokumentumot találtam, amit remegő kézzel vettem elő. Ahogy belelapoztam, a szívem kihagyott egy ütemet. Részletes leírás volt benne az illető egészségi állapotáról: egy halálos rákdiagnózis. A papíron az állt, hogy alig pár hónapja van hátra az illetőnek. Rázott a hideg, miközben szinte megkövülten néztem a papírt. Az a pipa a bakancslistán most egészen más értelmet nyert. A Maldív-szigetek nem egy szimpla álomút volt; ez a férfi ott teljesítette élete utolsó kívánságát.

A gyógyíthatatlan betegség és a rákdiagnózis elgondolkodtatott.

Kis idő múlva már nem bírtam visszatartani a könnyeimet. Micsoda véletlen! Pont én találtam ezt meg, aki állandóan a jövő felé rohan, bele sem gondolva, hogy bármelyik pillanatban megállhat az idő. A felismerés szinte lesújtott: az egész életemet a munka határozta meg, és közben hagytam, hogy minden más kifolyjon a kezeim közül. Eszembe jutott a volt feleségem, akit annyira szerettem, de sosem adtam neki elég időt vagy figyelmet. Mindig az üzlet, a karrier volt az első.

Órák teltek el, amíg teljesen összeszedtem magam, de tudtam, hogy innentől mindent másképp akarok csinálni. Először is vissza kell adnom ezt a bőröndöt a tulajdonosának, majd felhívom a főnökömet, hogy felmondok. Egyszerűen elegem lett az örökös rohanásból és a céltalan versenyfutásból.

A bőrönd tulajdonosának pozitív hozzáállása megváltoztatta az életemet.

Másnap reggel azonnal felvettem a kapcsolatot a reptérrel, és sikerült kideríteni, hogy hol lakik a bőrönd tulajdonosa. Egy fiatal férfiról volt, akivel rögtön megbeszéltünk egy találkozót, hogy visszakaphassa a csomagját. De más tervem is volt: meg akartam ismerni, beszélni vele, megtudni milyen ember. Amikor megláttam őt a megbeszélt helyen, teljesen megdöbbentem. Egy vidám, élettel teli, energikus férfi állt előttem. Mosolygott és hálás volt, hogy visszakaphatja a bőröndöt, amely számára több volt egyszerű poggyásznál. Még olyan fiatal, és mennyi minden várna még rá.

Ez az élmény mélyen megrázott. Amikor elváltunk, nem bírtam szó nélkül hagyni a dolgot és halkan megkérdeztem, hogy maradhatunk-e barátok. Beleegyezett. Miután elment, még sokáig álltam ott és néztem utána. Ez az ember emlékeztetett arra, hogy minden perc, amit ebben az életben kaptunk, egy ajándék, és hogy a legfontosabb dolgok gyakran azok, amelyeket eddig elhanyagoltam.

Attól a naptól kezdve más szemmel néztem a világra. Megkerestem a volt feleségemet, próbáltam helyrehozni mindazt, amit elrontottam és végül sikerült egy olyan munkát találnom, amely békét és harmóniát hozott az életembe. A barátom pedig, aki annyira fontos dolgot tanított nekem, azóta már meghalt. De bennem örökre élni fog az életigenlése, a kitartása és az ereje.