A haveromat a mobilja buktatta le, egyetlen apró hangból tudtam hogy összejár a csajommal

Gáspár és barátja már 18 éve barátok, életük felében átsegítették egymást jó és rossz dolgokon. Ezen a napon is egy közös programot terveztek, amikor a Google Maps dugót jelzett, így Gáspár kerülővel ment. A barátságuk ezután véget ért. Most az ő történetét olvashatjátok:

Henriket az érettségi után ismertem meg, az egyetem első évében. Mind a ketten műszaki beállítottságú srácok voltunk, de közben pedig érdekelt az irodalom, a művészet is. Így kezdtünk el beszélgeti is: meglátott nálam egy szórólapot egy kiállításról és megkérdezte csatlakozhat-e. Tudom, gyerekes dolog, de egyből éreztük, hogy legjobb barátok leszünk. A szövetségünk majdnem 18 évig töretlen volt. A csajok jöttek mentek, csalódások, örömek, bánatok, sikerek, kudarcok, mindig ott voltunk egymásnak. Aztán megismertem Esztert.

Nagyon szerelmes voltam.

Ezzel a nővel képzeltem el a jövőmet. Természetes volt, hogy bemutattam Henriknek. Neki is volt barátnője és szerencsére a csajok is megkedvelték egymást. Gyakran jártuk össze négyesbe, különböző éttermekbe, bárokba, ahol mindig megbeszéltük, hogy kivel mi történt. Eszter eléggé háklis volt arra, hogy ki lép be az otthonába, nem szívesen engedett be senkit, csak hosszú idő után.

Egyik nap aztán pasis programot terveztem Henrikkel, megbeszéltük, hogy kipróbáljuk a horgászatot. El is indultam kifelé Budapestről, de a tervezett útvonal teli piros volt a Google Mapsen, így kerültem. Beszélgettünk, nevetgéltünk és mikor megálltunk egy piros lámpánál, felmutattam egy erkélyre, hogy itt lakik Eszter, egyszer talán majd beenged vendégeket is, de a mondatot már nem tudtam végig mondani.

Megszólalt egy semmivel össze nem téveszthető hangjelzés.

A wifi csatlakozás hangja.

Henriknekfel sem tűnt, hogy én észrevettem. Nem akartam, nem tudtam elhinni. Honnan tudná Eszter wifi jelszavát? Tovább akartam hajtani, de nem ment. Éles dudaszó szakította meg a gondolataimat, illetve Henrik lökdösése: zöld van, menjünk már. De nem mozdult a lábam. Valahol belül sejtettem. Annyit kuncogtak, annyit nevetgéltek, közös vicceik voltak, de arra gondoltam, hogy egyszerűen egy hullámhosszon vannak.

Ismét piros lett a lámpa, ekkor már többen dudáltak, Henrik pedig kezdett megijedni. Ránéztem, vettem egy nagy levegőt és mikor zöld lett félreálltam. Tudtam, hogy nem tudnék így egy métert sem tovább vezetni.

Határozottan rákérdeztem arra, hogy mit láttam az előbb és nem tagadta a megcsalást.

Nagyot sóhajtott, maga elé nézett és bocsánatkéréssel kezdte. Könnyek szöktek a szemembe, a többit már hallani sem akartam. Férfi létemre ott bőgtem a csajom lakása előtt, miközben a legjobb barátom undorító részleteket mesél a kapcsolatukról. Fél füllel hallottam csak. Nem akarták, sajnálják, el akarták mondani, nem tudtak parancsolni az érzéseknek, próbáltak ellenállni. Egy csodálatos barátságban ennyire sablon mondatok? Megkértem, hogy szálljon ki. Ő szó nélkül megtette. És ami a legmegdöbbentőbb: Eszter háza felé vette az irányt. Üvölteni akartam, tombolni, kiszállni és megverni, megütni, de nem tettem semmit. Néztem, ahogy bemegy a kapun, kóddal. Mert azt is tudta.

Azóta egyikükről sem hallottam. 18 év barátság és álmaim nője egyszerre úszott el. A barátnőjével még aznap szakított, írt nekem, hogy hallottam-e, hogy Henrik meg Eszter, de nem válaszoltam neki. Ők már össze is költöztek, velem még várni akart. Azóta is azon emésztem magam, hogy mi a jobb benne, mint bennem? Vele miért igen, ha velem nem? És főleg, hogy Henrik miért nem tudott bárki másba, akárkibe beleszeretni? Egyszerre kell elgyászolnom két kapcsolatot és úgy érzem belerokkanok.