A szüleink mocskos ajánlatot tettek nekem és az öcsémnek, ő belement, én pedig azóta szenvedek

Anna egy átlagosnak tűnő vacsorát költött el a szüleivel, akik az esti készülődés után félrehívták őt a tstvérét. Leültették, amit pedig mondtak, az az egész családi békét felrúgta. Most az ő történetüket olvashatjátok:

Nagyon köszönöm a lehetőséget, hogy megírhatom ezt a levelet, mert úgy érzem, hogy az, hogy papírra vetem, talán segít rendezni a gondolataimat. Nemrégiben a szüleim bejelentettek valamit, ami megváltoztatta az én és a testvérem életét, valamint a kapcsolatunkat a szüleinkkel. Az az este azóta is kísért. Egy szombton a vacsora után, amikor épp mosogatni készültem, apu megszólalt:

– Gyerekek, anyátokkal gondolkodtunk, hogy egy kis motivációval segíthetünk nektek abban, hogy minél jobb eredményeket érjetek el az iskolában.

Izgatottan néztem rájuk és szerintem az öcsém, Bence is kíváncsian várta, mit fognak mondani. Mindig is jól teljesítettem a suliban, és szeretem a kihívásokat, de ez valahogy más volt. Aztán anya folytatta:

– Úgy döntöttünk, hogy akinek jobb lesz az év végi bizonyítványa, annak veszünk egy autót és mellé egy európai körutazást is megszervezünk a nyárra. De csak a jobb bizonyítványú gyerek kapja meg ezt a jutalmat.

A testvérem innentől kezdve idegen lett számomra.

Ott és akkor megfagyott bennem a vér. Próbáltam elrejteni a megdöbbenésemet, de valószínűleg nem sikerült, mert Bence rám nézett és egy pillanat alatt láttam rajta, hogy számára már most versennyé vált ez az egész. Egy pillanatra találkozott a tekintetünk és valami változott benne, ami korábban nem volt ott. Az volt a legfélelmetesebb az egészben, hogy ez a szikra azt jelentette, hogy éppen én váltam az ellenféllé.

Azt hittem, csak egy családi játék lesz, de már másnap világossá vált, hogy Bence minden energiáját ebbe a „harcba” fekteti. A tanulásom során folyamatosan hátráltat, keresztbe tesz, és olyan dolgokat mond, amikre még rémálmomban sem gondoltam volna, hogy egy testvér kimondhat.

– Tudod, hogy a jegyeid most nem olyan jók – vágta hozzám egy alkalommal, amikor épp a házi feladatomat írtam. – Ha én nyerem az autót, akkor talán néha elvihetlek egy körre, de persze csak ha megérdemled.

A verseny közben egyre kegyetlenebbé vált.

Ez a mondat olyan fájdalmas volt, hogy alig tudtam a könnyeimmel küzdeni. A testvéremmel, akit eddig a legjobb barátomnak hittem, most olyan riválisokká váltunk, akik egy mondvacsinált dicsőségért harcolnak, amit a szüleink ajánlottak fel nekünk. Bence most minden energiáját abba fekteti, hogy „nyerjen”. Együtt tanulni már szóba sem jöhet, mert bármikor közösen próbálkozom vele, direkt hibás válaszokat mond, vagy félrevezet, hogy elbizonytalanítson.

Nagyon dühös vagyok a szüleimre, és egyre inkább úgy érzem, hogy nem értik, mennyire fájdalmas lett ez a helyzet. Egy este, amikor már tényleg nem bírtam tovább, odamentem hozzájuk és sírva kérdeztem:

– Miért csináltátok ezt? Tudjátok, hogy ez tönkreteszi a kapcsolatunkat Bencével?

Anya és apa egymásra néztek, majd apa végül azt mondta:

– Szeretnénk, ha mindketten a lehető legjobban teljesítenétek. Nem gondoltuk volna, hogy ilyen hatással lesz rátok. - mégsem visszakoztak, mert Bence eredményei annyit javultak ennyi idő alatt, hogy nem akarták ezt elszúrni.

A tanulás egyre jobban ment, a viszály egyre mélyült.

Bármennyire is próbáltam elmagyarázni, mennyire rosszul érzem magam, nem láttam a szemükben azt a megértést, amire szükségem lett volna. Mintha nem értenék, hogy ez a „motivációs eszköz” inkább árt, mint használ.

Szomorúan tapasztalom, hogy Bence teljesen ellenem fordult. Nem értem, miért nem értik meg a szüleim, hogy egy ilyen ajándék elnyerése nem ér meg ennyi feszültséget. Nem az a bajom, hogy motiválni akarnak minket, hanem hogy a szeretett testvérem most úgy viselkedik, mintha egy idegen lenne. Talán már nem is reménykedem abban, hogy ez valaha megváltozik.

Én is vágynék az európai körutazásra, de nem ilyen áron.

Most azzal a gondolattal kell együtt élnem, hogy bár szeretnék jó jegyeket szerezni és a magam módján én is vágyom arra az útra, de tudom, hogy ezért a testvérem ellenségévé kellett válnom. Már nem örömet, hanem szorongást érzek a tanulás gondolatára, mert Bence minden egyes jó jegyemre úgy reagál, mintha cserbenhagynám őt. Az a legrosszabb, hogy ez a versengés tönkreteszi az otthonunk békéjét és a testvéri kapcsolatunkat, amit eddig a legfontosabbnak tartottam az életemben.

Tudom, hogy nem akartak rossz szülők lenni.

Azt hiszem, a szüleim talán jó szándékkal indultak el, de ennek a „jutalomnak” az árát én most nagyon magasnak érzem. Szeretnék szólni minden szülőhöz, aki hasonló módon próbálja motiválni a gyermekeit: kérlek, gondoljátok át, megéri-e az a pár jó jegy azt, hogy két testvér közt olyan falak emelkedjenek, amik talán sosem omlanak le többé. Most már csak remélni tudom, hogy amikor ennek a versenynek vége lesz, újra megtalálhatom a testvéremet – azt a Bencét, aki régen a legköbb bizalmasom volt.

Köszönöm, hogy "meghallgattak".

Üdvözlettel,
Anna