promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A pasim minden nap eltűnik egy órára, egyszer pedig követtem: gyanús külvárosi részhez autózott és aztán megláttam mit csinál

A pasim minden nap eltűnik egy órára, egyszer pedig követtem: gyanús külvárosi részhez autózott és aztán megláttam mit csinál

Borítókép:  Profimédia/Illusztráció
Színes
Kategória fejléc

A nyílt utcán csináltam balhét, meg akart veri akivel találkozott, de nem hagytam magam.

Edit és párja közösen kezdtek életmódváltásba, ugyanis mindkettőjüknek komoly problémája akadt a súlyával. Míg egyikük küszködött, a másik remekül haladt, ennek a különbségnek azonban szakításlett a vége. Most az ő történetüket olvashatjátok:

Sziasztok! Hetek óta pánikban vagyok és pont ennyi ideje szünetelünk a kapcsolatunkban én pedig nem tudom visszafogadjam-e. Történt ugyanis, hogy 5 éve egymásra találtunk és be kellett látnunk, hogy egyszerűen belekényelmesedtünk a dolgokba és nem tagadom: meghíztunk mind a ketten. Nekem egyre inkább a nőiességemre ment rá ez a változás, nem tudtam magabiztos lenni, takargattam magam, a régi ruháim nem tetszettek, így elkezdtem változtatni. Azonban a páromnak ugyanúgy megmaradtak a rossz szokásai, ez pedig engem is visszafogott a fogyókúrámban. Ha kinyitott mellettem egy zacskó chipset, akkor én is megkívántam, ez pedig egy öngerjesztő folyamat volt.

Ezért nagyon komolyan elbeszélgettem vele és megígérte, hogy változtat, a mozgásba is belevetette magát. Egy idő után azonban egy másik probléma ütötte fel a fejét: ő sokkal látványosabban megváltozott mint én, csak úgy olvastak le róla a kilók, ez pedig annyira zavart, hogy egy idő után házsártos lettem vele. Kérdezgettem, hogy mit csinál, hogy csinál, mit eszik, de erre mindig csak azt mondta, hogy amit megbeszéltünk, hát látom, nem is érti miért kérdezgetem. Aztán feltűnt, hogy nem akart velem járni edzeni, de minden nap elment ugyanabban az időben. Ekkorra már annyira frusztrált voltam, hogy olyat tettem, amit egyébként nagyon elítélek: követtem a páromat.

Budapest egyik külvárosába hajtott én pedig nem is értettem, hogy mit csinál itt, hiszen elvileg edzeni ment és csak a közelünkben nagyjából 10 konditerem van 10 percen belül, eléggé jó helyen élünk. Megállt egy kis utcában én pedig nem olyan messze onnan és néztem, hogy mi történik: egy furcsa kinézetű férfi lépett ki az egyik lépcsőházból és pirulákat adott neki. Először arra gondoltam, hogy talán szteroid és így olcsóbban veszi, már ennek sem örültem volna, de ekkor az autóból kivett egy nagy zacskó chipset, meg egy kólát és vidáman falatozva a falnak dőlve kezdett beszélgetni a férfival. Ekkor leesett a tantusz: ez valami spéci fogyasztószer, ő pedig hagyta, hogy én azt higgyem, hogy neki ennyire jól megy az életmódváltás, magamat pedig okoljam, amiért nekem nem.

Egy pillanatra elfeledkeztem magamról, ugyanis üvöltve léptem ki az engem eddig takaró sarok mögül, ez az egész mindennapjaimat átszövő átverés annyira felbőszített. Elindultam feléjük, a pasi meg azonnal támadó állást vett fel, ordenáré módon beszélt velem, fenyegetett, a pasim meg mindkettőnket próbált csitítani. Dagadt tehénnek nevezett, meg még ehhez hasonló neveken és kérdezgette, hogy adjon-e valami enni, hogy megnyugodjak. Egyszer aztán eltört a mécses és még mindig üvöltve kiszaladtam az utcából. A párom (volt párom) hallottam, hogy még csitította ezt az őstulkot. Én azóta nem beszéltem vele. Hívogatott, meg írt, de azért nem olyan intenzíven, nem könyörgött meg semmi, az az érzésem, hogy most, hogy lefogyott már túl tudna lépni rajtam. De ez így nem fair, nem ugyanolyan esélyekkel indultunk, én pedig nem akarok ilyen vackokat szedni. Lehet még jövője a kapcsolatunknak? Már én magam sem tudom. Sem azt, hogy én akarom-e, sem azt, hogy ő akar-e engem.

Amennyiben szeretnétek ehhez hasonló szomorú sorsokról, kemény döntésekről, vagy csúnya árulásokról olvasni, akkor lépjetek be a Promotions kifejezetten pikáns csoportjába, ahol rengeteg ilyen történettel találkozhattok: IDE kattintva megtehetitek.