Elhajtottam a házunk előtt és felnéztem az erkélyünkre, mentőt kellett hozzám hívni

Jolán munkájában nem szokatlan, hogy a városban kell autózgatnia. Egyik nap azonban a saját házuk előtt haladt el és ekkor valami szörnyűséget látott. Most az ő történetét olvashatjátok:

Nem tudom hogyan kell egy ilyen történetbe belevágni, szóval... ítélkeznek itt az emberek? Engem hibáztatnak majd? Lehettem volna jobb, több, odaadóbb, nőiesebb, bármi? Én leszek a hibás? Ezek a gondolatok futnak át naponta az agyamon, amióta egyszer elhajtottam a házunk előtt, munkaidőben. Nem klasszikus irodai munkám van, HR ügyintéző vagyok és a cég különböző telephelyeire ki szoktam menni, amolyan egyeztetés, beszélgetés céljából: ki hogy érzi magát, mindenki rendben van-e, van-e valakinek panasza.

Szeretem a munkámat, lelkesen is végzem és igazából nem is szokot eszembe jutni közte a magánéletem, ami tudtommal teljesen rendben volt, egészen addig a bizonyos napig, ameddig el nem hajtottam a házunk előtt. Nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, éppen csak pirosat kaptam és felpillantottam, mosolyogva, hogy 3 óra és ide térhetek haza. A férjem programozó és home officeban dolgozik, így tudtam, hogy otthon van. Amikor felnéztem megkerestem az erkélyünket, épp azon gondolkodtam, hogy még sosem vezetett erre az utam, azonban ez a gondolatmenet gyorsan félbeszakadt.

Az autóból azt láttam, hogy a férjem és egy másik nő éppen eléggé ritmikus mozgást végeznek az erkélyen. Felnőtt ember vagyok, tudom, hogy mi az amit ott láttam. Az autómból nézhettem végig, ahogy a férjem éppen a lehető legközelebbi kapcsolatba kerül a... dobpergés, annyira klisés, hogy le se akarom írni: a szomszédasszonyommal. Időnként járt át hozzá szerelni ezt meg azt, idősebb nő, elvált, sosem gondoltam veszélyforrásnak, mivel, hát csúnya ilyen leírni, de nem igazán játszunk egy ligába és ez a meccs bizony az én javamra dőlne el.

Éppen ezért is lepődtem meg, mikor a megszokott, már-már szépnek látott panel tömb 8. emeletén néztem végig élőben a pasim lebukását. Valószínűleg egy két zöld lámpa már lement, mert bár a fülem hátsó szegletében hallottam a dudákat, nem bírtam mozdulni. Egyszer csak egy férfi kopogott be ingerülten az ablakon, én lehúztam, mondott valamit  én pedig felmutattam: az ott a férjem. És elájultam.

A kórházban tértem magamhoz és hát... az a fránya értesítési lista: a férjem volt az első akit megláttam. Egy ideig kerestem a szavakat, de aztán elmondtam, hogy mit láttam. Teljesen összetört. Lecsúszott az ágyról és zokogott. Engem még aznap kiengedtek és megbeszéltük, hogy elmegyünk párterápiára. Egyelőre nem tudom, hová jutunk, csak azt, hogy akárhányszor ránézek a férfira, akit életem párjának választottam, az erkélyen látott ütemes mozgás ugrik be, a volt szomszédnő fejével együtt.

Amennyiben szeretnétek ehhez hasonló szomorú sorsokról, kemény döntésekről, vagy csúnya árulásokról olvasni, akkor lépjetek be a Promotions kifejezetten pikáns csoportjába, ahol rengeteg ilyen történettel találkozhattok: IDE kattintva megtehetitek.