Az esküvőmön a férjem tanúja a szoknyám alá csúsztatta a kezét: a nászúton is csak arra a néhány lopott percre tudtam gondolni

Liliána élete legszebb napjára készült és azt hitte semmi kétely nincs benne. Azonban egy hirtelen látogató elbizonytalanította és már nem tudja visszacsinálni annak a néhány percnek az eseményeit. Most az ő történetét olvashatjátok:

Nagyon szégyellem magam. Szégyellem azért, mert éppen aznap történt és éppen azzal, amikor és akivel. Szégyellem, mert a férjem nem ezt érdemelte. És szégyellem magam azért is, mert alig néhány hetes a házasságom, de tudom, hogy nem fog működni. Szép pár vagyunk, jól érezzük magunkat együtt, sok a nevetés, a gyengédség, a terveink is nagyon előremutatóak. Ez a rengeteg jó tulajdonság pont elég volt ahhoz, hogy megpróbáljam háttérbe szorítani azt a tényt, hogy mint férfi, egyáltalán nem az esetem. Kitartóan udvarolt és úgy gondoltam, hogy nem ez a legfontosabb.

A kapcsolatunk szépen haladt, volt közöttünk intimitás is, kifejezetten jó, de nem éreztem azt az átütő vonzalmat, amikor a másiknak még az illatáért is megőrülsz.

Aztán egyik nap mondta, hogy egy régi barátja hazajön végre Ázsiából és nagyon szeretné ha megismerném. Természetesen szívesen tettem eleget a kérésének. Egy étteremben találkoztunk. Mi értünk oda előbb és helyet foglaltunk. Ekkor pedig a párom mosolyogva integetni kezdett. Odanéztem és egy pillanatra a vér is kiment a lábamból: a világ legvonzóbb férfija sétált éppen felénk. Azt hittem, hogy nem létezhet ilyen szikra, villám, futótűz, de másodpercek szaladt végig a testemen az érzés. Próbáltam leplezni a zavaromat és határozottan kezet fogni vele, de a tekintetünk néhány másodpercig összekapcsolódott és a kézfogás is hosszabb volt az átlagosnál.

A rettenetes az volt, hogy remek társaságnak bizonyult. Szellemes, laza, ismerte a borokat, egzotikus volt, vad, titokzatos. Olyan férfi, akire a lányregényeket olvasva minden nő vágyik. És akinél azt gondoljuk, hogy sosem lehet esélyünk...

Megpróbáltam őt kiverni a fejemből de nem sikerült. Így alakult az is, hogy a párom megkérte a kezem én pedig már dacból is igent mondtam. Készültem az esküvőre és próbáltam nem a bennem dúló rossz érzésekre gondolni. A nagy napon aztán ültem a fehér ruhámban és arra gondoltam: hogy jutottam ide? Le akarom élni az életemet szerelem nélkül? Ekkor kopogást hallottam és egy ismerős hangot... a leendő férjem jóképű barátja volt. Remegő hangon behívtam. Nem volt biztos, hogy el tud jönni, így most egyszerre voltam csalódott és hihetetlenül boldog is. Azt hittem gratulálni akar, vagy valamit az esküvői menetrenddel. Ám amikor belépett, akkor kulcsra fordította az ajtót. Odalépett hozzám és megcsókolt.

Úgy, ahogy előtte még soha senki. Aztán felhajtotta a szoknyám és elkalandozott a keze... fantasztikus, szenvedélyes néhány perc volt, ám mielőtt jobban belemehettünk volna kopogtak. Mennem kellett. Ott kellett hagynom életem legizgalmasabb kalandját. Kiosont a szobából. Én az oltár felé sétálva láttam meg, hogy ő a leendő férjem tanúja. Azt hittem elájulok. Szinte kiesett minden, ami történt a ceremónián. Igent mondtam, férjként és feleségként távoztunk.

A nászúton a poklok poklát éltem át, hiszen ha csak néhány pillanatra is, a titkos vonzalom valóságossá vált. Az örömteli pihenés minden percét áthatja a kétségbeesés, a férjem pedig nem sejt semmit. Pedig ha hazamegyünk a nászútról beszélni akarok vele. Nem akarok így élni. És ő is megérdemel egy olyan nőt, aki úgy néz rá, mint én a legjobb barátjára.

Amennyiben szeretnétek ehhez hasonló szomorú sorsokról, kemény döntésekről, vagy csúnya árulásokról olvasni, akkor lépjetek be a Promotions kifejezetten pikáns csoportjába, ahol rengeteg ilyen történettel találkozhattok: IDE kattintva megtehetitek.