II. Vilmos császár beszólt Ferenc Józsefnek, aki erre egész Budapeset átalakította, vérig sértette a kritika rögtön cselekedett

Egy gúnyos megjegyzés miatt néz ki ma a főváros úgy, ahogy.
Fővárosunk, Budapest a Duna folyó egyik valódi ékköve: évről évre belföldi és külföldi turisták milliói keresik fel. A városkép ikonikus, vonzó része mindenképpen az Osztrák-Magyar Monarchia korszakában alakult ki: a kiegyezés után (és előtte is), valamint a millenniumi ünnepségekre pedig grandiózus épületegyüttesek készültek el - többek között például a Hősök tere is.
A budapesti városkép egyik legmeghatározóbb elemi a köztéri szobrok - ebből fővárosunk igen jól el van látva, a Kossuth tér óriási lovasszobraitól Kolodko Mihály eldugott mini-alkotásaiig.
A 45 év kommunizmus bár a monarchia örökségétől eléggé elzárkózott a "múltat végképp eltörölni" jegyében, szintén komoly szoborállító volt, így ez idő alatt is csak szaporodtak a bronz és kőfigurák a város közterein.
Erre a megmagyarázhatatlan szépségű helyre vágyik most mindenki, a magyarok százai rohamozhatják meg a szigetet egy nyár alatt? - Szavazó
Olvass tovább...
Érdekes az eredettörténete annak, hogy miért van ennyi köztéri szobor Budapesten. Az nyilvánvaló, hogy nem a lakosság, nem a "nép" találta ki azt, hogy lenniük el - a koncepciónak valahonnan felülről kellett érkeznie.
Ha meghalljuk azt a nevet, hogy Ferenc József, sokaknak (bár a mai intellektuális nívót tekintve rengeteg embernek fogalma nincs, ki volt ő) maga a patás ördög jut eszébe, a gonosz Habsburg uralkodó, aki alatt sanyarú sorsa volt a magyaroknak (erre a teljesen kifordított és igaztalan narratívára sajnálatos módon az olyan filmek is ráerősítenek, mint a most bemutatott Most vagy soha! című kalandfilm) - Ferenc József kétségtelenül kemény kezű uralkodó volt, és nyilvánvalóan követett el hibákat élete során, de valamiféle magyarellenes zsarnoknak beállítani egyszerű történelemhamisítás.

Képzeletben egyesítették az Osztrák-Magyar Monarchiát
Olvass tovább...
Ferenc József (akinek érdekes módon nincs köztéri szoba Budapesten) nagyban hozzájárul a város fejlődéséhez, és a szoborépítéseket is ő rendelte el - méghozzá ahogy a legenda tartja, II. Vilmos német császár javaslatára.
A német uralkodó amikor vendégségbe érkezett a Habsburg királyhoz, Budapesten is tettek egy sétát. és csak úgy odavetette, hogy szép-szép, de hogy igazi világváros legyen, kellenének szobrok, ami Ferenc József meg is fogadott, és Budapesten beköszöntött a szobrászok számára az igazi aranykor - és hogy mennyire nem volt magyargyűlölő zsarnok, talán mi sem bizonyítja jobban, hogy már ekkor engedélyt adott, hogy a magyarok számára fontos személyeknek legyen szobra, sőt, még olyanoknak is, akik részt vettek az 1848-as forradalomban.
