Megkérdeztem a feleségemet, hogy megváltoztatna-e rajtam valamit: kíméletlenül őszinte volt, azóta gyűlölöm a testem

Tivadar (37) sosem jeleskedett önbizalom terén, de aztán találkozott feleségével és sikerült megtalálnia a lelki békéjét. Egészen a múlt hónapig, amikor egy kellemes esti beszélgetés visszafordíthatatlan károkat okozott a házasságában, ennek az estének a történéseit meséli most el nekünk:

Sziasztok! Végső elkeseredésemben mesélem el a történéseket, úgy, hogy előrebocsátom, már nézegettem a válóperes ügyvédeket is. Úgy érzem olyan csorba esett a büszkeségemen, amin nem fogok tudni túllépni és sem én, sem a feleségem nem ezt érdemeljük. Azt érzem, hogy elárult, pedig csak őszinte volt és végső soron én kérdeztem rá a dologra, ami ide vezetett. A feleségemmel jó a kapcsolatom, nem vagyunk a legszenvedélyesebb pár. Olyan átlagosnak írnám le magunkat, viszont ennek oka is van. Mindig is úgy éreztem, hogy ő sokkal csinosabb és vonzóbb nálam és sokszor nem értem mégis mit keres mellettem, így nem merem elengedni magam a hálószobában sem. Ő sosem panaszkodott semmire, én pedig minden egyes nap igyekeztem a legjobbat nyújtani, de ez szörnyen sok stresszel járt.

A házasságunk már 5 éve tart, sosem merült fel semmilyen párkapcsolati probléma és tudatosan igyekszünk odafigyelni arra, hogy működjenek a dolgok. Ennek egyik része, hogy szoktunk otthoni randiesteket tartani, amikor 1-2 üveg finom borral, kiöltözve, kellemes zenére beszélgetünk a nappalinkban, vagy a teraszon és megéljük azt, hogy ketten vagyunk és van időnk lelassítani a rohanó hétköznapok mellett. A legutóbbi alkalommal is ez történt és mély beszélgetésbe kezdtünk: szó szót követett és valahogy eljutottunk oda, hogy hogyan látjuk egymást, a másikat, magunkat és megkértem, hogy mondja el, van-e bármi a külsőmbe, amit megváltoztatna. Ő forgatta a szemét és kuncogott, azt mondta hagyjuk a témát és amúgy sem ez a legfontosabb.

Én azonban ezek után minden eddiginél kíváncsibb voltam a véleményére és bár többször tettem már fel neki ezt a kérdést, életében először reagált így. Faggatni kezdtem, mondtam, hogy nekem fontos az őszinteség és bármit megtennék érte, de ekkor kicsit ingerültebben azt mondta, felesleges erről beszélni mert ezen úgysem tudok változtatni.

Azonban nem engedtem el a témát és addig kérdezgettem míg egyenesen az arcomba vágta: nincs megelégedve a méretemmel, tudjátok, ott. A kritika egy perc alatt lerombolta az amúgy sem létező önbizalmamat és szégyen, nem szégyen, elsírtam magam. Ő próbálta oldani a hangulatot, kicsit árnyalni, javítani amit mondott, de ekkor már mindegy volt. Az este véget ért és én még órákig nem tudtam elaludni, csak potyogtak a könnyeim. Egy férfinek ez a legrosszabb dolog, amit mondhatnak. Másnap reggel próbált volna beszélni a dologról, de én úgy tettem, mintha nem is tudnám miről beszél, így csak jobban elhatalmasodott volna rajtam a szégyen.

Az igazi gond, azonban ezután kezdődött, mivel az első alkalommal mikor össze akartunk bújni, egyszerűen csütörtököt mondtam. Sehogyan sem sikerült a dolog és innentől nem volt megállás. A feleségem is kezdett kétségbeesni én pedig egyre jobban emésztettem magam. Ezt nagyjából még 10 sikertelen kísérlet követte, aztán nem próbálkoztunk többet. Azóta alig beszélünk és félek, hogy ezzel az egy mondattal amit mondott nekem, vége mindennek. Nem tudom összeszedni magam és nem látok megoldást.

-kritika

Amennyiben szeretnétek ehhez hasonló szomorú sorsokról, kemény döntésekről, vagy csúnya árulásokról olvasni, akkor lépjetek be a Promotions kifejezetten pikáns csoportjába, ahol rengeteg ilyen történettel találkozhattok: IDE kattintva megtehetitek.