Káprázatos hatása van az év legrettegettebb ünnepének az emberek agyára, sosem gondoltál még így a mindenszenteki hagyományokra

Ma van "All Hallows' Eve" (~ Halloween), holnap-holnapután a katolikus mindenszentek/halottak napja kombó, de a nyugati köztudatban egyre ismertebb a mexikói Día de los Muertos is. Magyarországon meglehet, hivatalosan nincs Halloween, de ez egyre kevesebb fiatalt érdekel, és még az idősek közül is egyre többen hódolnak be, mikor látják mekkora örömet lehet szerezni az unokáknak pár szellemes jelmezzel és csokoládéval.

Nem kell hivatalos legyen ahhoz, hogy megtartsuk valamilyen formában. Bár én sem feltétlenül nevezném ünnepnek, szerintem a Halloweennek is meglehet a maga haszna, egyrészt mert baromi jó muri, ami összehozza az embereket, másrészt mert az élet legnagyobb misztériumát is játékos módon tálalja az élénk fantáziájú gyerekeknek, akiknél a képzelet és a valóság közt még nincs éles határvonal.

A Halloween sokak szemében valami infantilis hülyeség, amivel  még több kacatot lehet eladni, a kapitalizmus, az agymosás és a mértéktelen fogyasztás kristálytiszta megnyilvánulása.

Ezekben a kritikákban kétségtelenül van valami, de szerintem meg  épp azért az infantilizmus miatt baromi jó móka, amiért egyben nagy üzlet is:

A gondolat, hogy a gonosz szellemek ellen rémisztő jelmezekkel lehet védekezni, a csokit vagy csalunk és a Jack O'lanter legenda, szerintem ezek mind-mind olyan elemek, amik egy kisgyerek számára is emészthetőbbé teszik a halál, az elmúlás, a veszteség gondolatait.

Erre lehet építeni itthon is. A felnőttek részéről ez a dolog talán sosem lesz több bazári látványosságnál, amivel nagy leárazásokat és tematikus bulikat lehet szervezni, mert hiányoznak az angolszászoknál talán még ma is meglévő gyökerek. De a gyerekkel azért nyugodtan lehet töklámpást faragni, és ijesztő meséket olvasni/nézn, ha jól csináljuk, a tudattalan félelmek formába öntése szorongásoldó is lehet. Erről részletesebben is írtam a Karácsonyi lidércnyomás kapcsán:

A keresztény szokások ezzel szemben azt hiszem sokkal kevésbé adnak alkalmat a a párbeszédre, az egész gyertyagyújtósdi, feketébe öltözős, temetőbe menésnek olyan befelé forduló, gyászos hangulata van, hiába szól a megemlékezésről meg az eltávozott lelkek üdvösségéről. Távolról érteni vélem a dolog szakralitását, de gyerekként sosem éltem meg. Sokkal könnyebb  halálról elmélkedni, ha közben színes jelmezekbe burkolom ezt a tabunak számító témát.

Főleg Magyarországon és kelet-európában, ahol inkább a múlt kudarcain való töprengésnek és szomorkodásnak van erős hagyománya.

Ezt a gondolkodásmódot nehéz megfordítani, de nem lehetetlen, nagyon érettnek, és nagyon felnőttnek kell hozzá lenni, hogy az embert az elfogadás és a továbblépés érzése kerítse hatalmába.

Az eltérő, egymást hol tagadó, máskor furcsán összemodósó pogány és keresztény szokások mellett pedig feltűnt a full katolikus mexikóiak őszi karneválja, ahol a feldolgozás alapja az a hit, hogy szeretteink két nap erejére visszatérnek pacsizni, mint a Coco  című Pixar mesében. Nyugati szemmel egészen elképesztő, hiszen itt a szekularizáció óta mindenki az örök életre hajt, és mindenki feszeng az elmúlás gondolatától,

ők meg jó barátként üdvözlik a halált.

Lehet nekik van igazuk.