Egy különös férfi levágott végtagokkal lepte meg a mit sem sejtő gyerekeket - 30 éves a Karácsonyi lidércnyomás

Így készül a lidércnyomás

Tim Burtonnek még a 80-as évek elején pattant ki a fejéből a Karácsonyi lidércnyomás ötlete, amit egy rövid versecske formájában rögtön papírra is vetett, Jacket pedig belecsempészte a Vincent nevű kisfilmjébe is. Az akkoriban a Disney fázisrajzolójaként dolgozó Burton azonban - talán érthető okokból - nem tudta meggyőzni az egeres céget, hogy ötletéből ún. TV-specialt készítsen (a kócos hajú direktort nagyban inspirálta a műfaj, lásd a 70-es években bemutatott Télapó a városbant), így a projekt jó időre az asztali fiókba került.

A csillagok szerencsés együttállására is szükség lehetett, hogy végül a Disney leporolta Burton tervét, és zöld utat adott neki. Még a stúdiót magát is meglepte a kevert technikával készült Roger nyúl a pácban óriási sikere, ezért nyitottabbak voltak valami kevésbé szabályos elképzelésre, ami az idősebb nézőket is meg tudja szólítani. Ennél is többet nyomott a latba, hogy a 80-as évek végére Burton egyszer csak Hollywood csúcsán találta magát.

Burton a kezdeti sikerek (Pee Wee nagy kalandja, Beetlejuice - Kísértethistória) után Batman mozifilmes bemutatkozásával kasszát robbantott, innen pedig tulajdonképpen azt csinálhatott, amit csak akart.

Így kerültek elő ismét a Karácsonyi lidércnyomás tervei, aminek a rendezését azonban nem szívesen vállalta, egyrészt mert a stop motion technika nagyon szöszmötölős munkatempót igényelt, másrészt lefoglalták az egyéb projektjei (a Batman folytatása és az Ed Wood). A rendezői székben Burton korábbi jó barátja és alkotótársa, Henry Selick foglalt helyet, a film azonban annyira magán viseli Burton kézjegyét, hogy sokszor még ma is vita tárgyát képezi, melyiküké is a film?

A válasz az, hogy nincsen válasz, Burton ötletéből Michael McDowell és Caroline Thompson írta a forgatókönyvet akik a rendező rendszeres munkatársai voltak, és az alkotás fölött basáskodott Burton házi zeneszerzője is, Danny Elfman. A komponista annyira magának érezte a projektet, hogy Jack énekhangját is elvállalta (én mondjuk a magyar szinkron miatt évekig abban a hitben voltam gyerekként, hogy ebben a filmben is Johnny Depp szólaltatja meg Jacket). A Karácsonyi lidércnyomás egyedi csapatmunka, amibe mindenki belerakott valamit önmagából, és akkor a többi filmes szakemberről még szót sem ejtettünk.

Felébredni a rémálomból

Karácsonykor játszódó horrorfilmekkel már-már Dunát lehetne rekeszteni (Szörnyecskék, Krampusz, Ollókezű Edward, stb.), de nincs még egy olyan mű, ami olyan szinten képes összemosni a két ünnepet, mint a Karácsonyi lidércnyomás. A halloween pogány ősi kelta gyökerekkel bír, míg a karácsony a kereszténység legnagyobb ünnepe a húsvét mellett. Az egyik visszajáró lelkekről és a halálról szól, míg a másik a születésről és a szeretetről. Ezért sokaknak ma is nehezére esik eldönteni, hogy ez inkább karácsonyi film-e, vagy halloweeni?

A válasz ez esetben is az, hogy nincs válasz. Nem kell választani, mert míg a halloween külsőségeit használja fel, addig a film üzenete abszolút karácsonyi jelleget áraszt.

A karácsonyi sablontárhely fantáziadús rémalakokkal van megtöltve, és gótikus horror elemekkel van leöntve.

Jack a film elején fásult, kiábrándult ceremónia mesterként mutatkozik be, aki nem leli már örömét az ijesztgetésekben. Hiába ünneplik sztárként, ki akar lépni a rá szabott szerepből, ami végtelenül magányossá teszi. Ezért aztán fogja magát, és mint a Grincs, ellopja a karácsonyt, azzal a különbséggel, hogy őt nem a rossz szándék hajtja. Jót akar, de

Jack nem érti a Karácsonyt. Levágott végtagokat, ijesztő denevéreket csomagol a gyanútlan gyerekeknek.

A film találó allegóriája, hogy pont a lényeg veszik el, ha csak a külsőségeket másoljuk, mert a dolog esszenciája belülről fakad. Jack önző módon sajátítja ki a karácsonyt, azt remélve hogy így végre boldog lehet, örömet okozhat másoknak, de amint elbukik, ráébred, hogy nem tud kibújni a saját bőréből: ő a rémkirály! Azért szeretjük, mert rémisztő, mindenkire ráhozza a frászt.

Burton filmográfiája hemzseg a meg nem értett szörnyszülöttektől, a szeretni való különcöktől, Halloweentown lakói pedig mind ilyen figurák, Jackkel az élen. Gyermeki lelkesedéssel vetik bele magukat az ajándékgyártásba, anélkül hogy felfognák annak lényegét. A végére persze minden helyre jön, Jack és a Mikulás megoldják.

Kell-e félni a Mikulástól?

A Karácsonyi lidércnyomás alapvetően egy nagyon egyszerű történet, egyszerű tanulsággal (adni jó, csak ne csontvázakat rejtsünk az ajándék dobozba), de sokakban jogosan vetődik fel az újabb kérdés: gyerekeknek vagy felnőtteknek való-e a mese?

A válasz meglepő mód ezúttal is az, hogy nincsen válasz. A bábfilm meglehet helyenként ijesztőnek hat, groteszk figurái és szabálytalan díszletei sokak gyomrán fennakadnak, és joggal került rá a 12-es korhatár besorolást jelző karika is, de ne felejtsük el, hogy a gyerekek sokkal strapabíróbbak, és sokkal több mindennel kell megbirkózniuk, mint elsőre hinnénk. Lényegében másról sem szól az életük, mint a folyamatos változásról, alkalmazkodásról, tanulásról, a nehézségekkel, félelmekkel való megbirkózásról. Sok gyerek van, aki magányos, vagy kilóg a sorból, mert teljesen másként látják a világot, mint a kortársaik.

A Karácsonyi lidércnyomás nem szól mindenkihez, de hozzájuk nagyon.

Ami pedig a felnőtteket illeti, ez a film nem csak baráti vállveregetés a különcöknek, hanem egy hosszan kitartott középső ujj a konformitásnak is. Talán ez a dolog köti a legjobban össze a két ünnepet, a halloweenre és a karácsonyra is óriási iparágak, üzletek épülnek. K@#& be a Disney, az éneklő hercegnőkkel meg gömbölyded állatkákkal, járhatott Burton fejében, mikor az egeres cég végül mégis zöld utat adott fiatalkori lidércnyomásainak, akik aztán tették is a dolgukat: megmentették a karácsonyt a bárgyúságtól és a gicses csöpögéstől. A végén mindenki jól járt, minden jó, ha a vége jó.