A halálról nem készítettek még szebb mesét gyerekeknek – ha van időtök, nézzétek meg!

A Coco egy 2017-es animációs film, amelyet a Pixar Animation Studios készített és a Walt Disney Pictures forgalmaz. A filmet az a Lee Unkrich rendezte, akinek a nevéhez olyan nagysikerű filmek fűződnek, mint például a Toy Story harmadik része.

A Coco sztorija a mexikói halottak napját járja körül egy tizenkét éves fiú szemszögéből, aki arra vállalkozik, hogy segítsen egy nyugodalmát nem lelő léleknek megkeresni azt, amire vágyik:

a nyugalmat és a megbocsátást, így végre pont kerülhet egy régi családi legenda végére, és kiderüljön, hogy a dédpapa egy elképesztően menő figura volt.

A mexikói halottak napja nagyban különbözik a miénktől: november első két napján a dél-amerikai országban a családok házi oltárokat építenek elhunyt szeretteik fényképeivel, sokszor pedig a temetőben éjszakáznak az elhunytak sírjai mellett, miközben elviszik a temetőbe a halott kedvenc ételét-italát,

sőt, eljátsszák az egykor élt kedvenc zenéit is.

A mexikói halottkultusz amúgy egészen az aztékokig nyúlik vissza, akiknél élénk halottkultusz volt jelen – az év több napján is megemlékeztek az elhunytakról. A régen élt felmenők velük voltak a mindennapokban, így az ünnep egyben az újjászületésről is szólt. Ez a felszabadultság hagyományozódott a mai mexikói ünnepre is.

^{Kép: darvinsantos / Pixabay.com}

A mese főhőse, Miguel ebben a felmenőkkel színes világban éli mindennapjait, egy közös háztartásban él rengeteg generáció, ahol szinte mindent szabad, egy dolog viszont tiltott,

senki nem lehet zenész, így minden hangszer ki van tiltva a házból.

Miguel viszont fanatikusan imádja a gitározást, titokban műveli is, ám amikor egy versenyre be szeretne nevezni, lebukik, mamája eltöri a gitárját, mire a kölyök elmenekül a temetőbe Ernesto, a legnagyobb mexikói énekes és gitárművész síremlékéhez, hogy kölcsönvegye az emlékműben elhelyezett gitárt. Ekkor azonban különös dolgok történnek, Miguel láthatatlanná válik, számára viszont láthatóvá válnak a holtak, és ellátogat a halottak birodalmába, ahol megismerkedik régen elhunyt családtagjaival.

A történet itt vesz drámai fordulatot.

A holtak földjéről ugyanis örökre eltűnnek azok, akikre nem emlékszik már senki, és Miguel egy rokona nagyon közel kerül ehhez.

Ekkor kezdődik a mese igazi sztorija, ahol szó esik a családi kötelékek fontosságáról, az emlékezésről

és magáról az elmúlásról is.

A túlvilág nem pokoli, inkább szeretetteljes, ahol az elhunytak szabadon járnak-kelnek, az év egyik napján pedig átjöhetnek az élők világába, hogy találkozhassanak még élő szeretteikkel. Ehhez viszont egy dolog kell, ez az útlevél az élők világába:

az, hogy valaki gondoljon rájuk az élők közül.

A Coco egy nagyszerű alkotás, látszik, hogy igazán meleg szívvel készült a halálról, a tiszteletről, az emlékezésről és a megbocsátásról szól, és mindezt egy gyermek szemszögéből láttatja. A mese története zseniális, és ehhez még rengeteget hozzátesz a zenéje is, a film végén pedig tényleg akad több pont is, amikor meg fogjuk könnyezni az eseményeket. Még akkor is, ha előtte sosem sírtunk mesén.

Mindenkinek ajánlott, aki igazán bensőségessé szeretné tenni a halottak napját és a mindenszenteket. A Coco tudja azt, amit nagyon kevés mese: beszélni egy témáról, amiről egyébként szinte lehetetlen a hétköznapokban. De most itt az alkalom, most sokkal könnyebb.

A meséből ez az egyik legszebb dal, de tele van spoilerrel, így csak azok hallgassák meg, akik látták már a filmet: