Elütöttem Horn Gyulát egy raklapemelővel, röhögőgörcsbe fulladt utána a fejmosás

Vannak az ember életében felejthetetlen történetek, én is őrzök jó párat. Tegnap este, mikor szeretett feleségemmel A Miniszter félrelép című zseniális magyar vígjátékot néztük, eszembe is jutott a sok közül az egyik, mikor gimnazistaként, a nyári munka alatt komoly leckét kaptam az élettől.

Az egyik nagy hipermarket kultúrcikk osztályán dolgoztam árufeltöltőként, és sajnos nem voltam a fegyelem a mintaképe. Tapasztalt kollégáim és az osztályvezetőm is többször rajta kapott, hogy nem rendeltetésszerűen használom a békát - így becézik a raklapemelőt -, el is mondták, a saját és mások biztonsága érdekében hogyan érdemes használnom: nem gördeszkázunk rajta, és nem toljuk, hanem húzzuk, mert úgy könnyebben iránytható és nem elhanyagolható módon látjuk is magunk előtt az utat.

Persze 17 évesen mindenkinél mindent jobban tudunk, meg velünk úgyse történik meg az, amitől a tapasztaltabbak és okosabbak tartanak...

Ezzel a mentalitással vágtam neki annak a napak is, amelynek végén nem tudtam, sírjak vagy nevessek, és hogy másnap számítanak-e még a munkámra.

Éppen nagy serényen pakoltam iskolakezdésre a füzeteket, tollakat és a többi sulis cuccot, mikor megpillantottam a korábbi magyar miniszterelnököt, Horn Gyulát (1994 és 1998 között irányította az országot - a szerk.), aki éppen a festékek tarka világában próbált eligazodni.

Csodákoztam, hogy egyedül látom - se kíséret, se semmi -, de kisvártatva megpillantottam két hegyméretű embert öltönyben, akikről rögtön lerítt, hogy a testőrei. Jól megnéztem magamnak Horn Gyulát, elvégre az ember nem mindennap lát exminiszterelnököket sétálgatni.

Jó fél óra múlva rá kellett kapcsolni, mert a vevők alaposan lerabolták az osztályt, ezért nagyobb sebességi fokozatra kapcsoltam: jól megpakoltam a békát - magasabb volt az áruhalom, mint én -, majd tempósan megindultam a célállomás felé, mindezt úgy, hogy toltam a raklapemelőt. Pechemre eljött mellettem egy nagyon csinos nő, mire persze reflexből utánafordultam...

Nagy puffanás, a béka elakadt, és irdatlan ordítás rázta meg a hipermarketet. Láttam alul egy kezet kalimpálni, melynek beazonosítására nem volt szükségem, ugyanis a távolból láttam a két hatalmas testőrt, amint riadt tekintettel úgy rajtolnak el, mint Usain Bolt.

Ugye megvan az az érzés, mikor annyira kínos a szitu, hogy egyszerűen elröhögöd magad? Na erre jött rá, mikor megláttam a béka alól menekülni próbáló Horn Gyulát (a lába ragadt be), a jelenet pedig azzal hízott igazán hollywoodira, hogy a két nyakkendős, öltönyös gólem igyekezete közben a fél osztályt lebontotta. Az egyik rajtolás közben rálépett egy henger alakú tolltartóra, ami persze kicsúszott a lába alól, ennél fogva valami iszonyatosat zakózott - egészen morbid látvány volt, amint a lábai az égben, és mellel belefúródik a padlóba, míg a könyökével a mellette lévő teljes polcsort leamortizálta. A másikuk pedig az elesett társában bukott orra úgy, hogy ő meg a túloldali polcszerkezetet zúzta ripityára.

Ott álltam, az osztály szétbombázva, a volt miniszterelnök a béka alatt, testőrei megsemmisülve - olyan volt, mintha a Reszkessetek betörőket forgatták volna újra egy új koncepció alapján.

Kínomban persze rázott a röhögés, ami nem jött jól, mert Horn Gyulának és a testőreinek is füstölt a feje. Az eset akkor vált még kínosabbá, mikor odarendelték az osztályvezetőt, akinek alaposan kikerekedett a szeme, mikor megpillantotta a katasztrófa sújtotta területet, és az exminiszterelnököt. Ahogy azonban a hülyeség, úgy az én röhögőgörcsöm is ragadós, így szegény vezetőm elkezdett gyönygyöző homlokkal nagyon furcsa grimaszokat vágni - próbálta visszafolytani a nevetést -, miközben Horn Gyula komoly beszédet intézett felém arról, miként is kéne léteznem a világban - tegyem hozzá, teljesen igaza volt.

Azt hittem, keresztbe le leszek nyelve, mikor Horn Gyula az osztályvezetőm fuldoklását látva halványan elmosolyodott, és így szólt:

„Elmennek maguk a p*csába”.

Ezt követően oldódott a hangulat, Magyarország egykori első embere pedig kedves nagypapává szelídülve adott pár jó tanácsot a jövőre vonatkozóan, majd a végén cinkos mosollyal hozzátette:

„Sejtem ám, miért nem nézett előre. Én is láttam, s bevallom, én sem láttam magát érkezni”.