promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A MÁV megint kiakasztotta az utasokat, csúcsidőben korlátoznak, miközben Nyugat-Európával példálóznak

A MÁV megint kiakasztotta az utasokat, csúcsidőben korlátoznak, miközben Nyugat-Európával példálóznak

Borítókép:  Unsplash / illusztráció
Helyi Hírek
Kategória fejléc

A vasúttársaság kitart a döntése mellett, az utasok viszont a már most is súlyos helyzet további romlásától tartanak.

Szinte minden napra jut valami, ami tovább tépázza a MÁV renoméját, a napokban a Keletinél történt kisiklás borzolta a kedélyeket, de máris itt az újabb bejelentés, amin ismét háborognak az utasok.

A MÁV ugyanis egyes járatain ugyanis hamarosan már csak szúrópróbaszerűen alkalmaz jegyvizsgálókat, miután sikeresnek ítélték meg a próbaidőszakot, ami a Pilisvörösvár és Rákos között közlekedő S76-os vonatokat érintette. A vasúttársaság ezt követően döntött úgy, hogy elővárosi és vidéki vonalakra is kiterjeszti a kalauz nélküli közlekedést.

„Szeptember 2-tól valamennyi Rákos és Pilisvörösvár között közlekedő S76-os járat esetében visszaáll a kalauz nélküli rendszer. Következő lépésként szeptember 16-tól pedig Budapest és Esztergom között is, valamint a Budapest–Győr vonalon a reggeli csúcsidőszakban Bicske és Budapest–Kelenföld között közlekedő G10-es, egy-egy Déli pályaudvar és Komárom közötti S10-es, valamint a hétvégente közlekedő egyes – szeptember 2-tól már Rába InterRégió elnevezésű – vonatokon fog megvalósulni a jegyvizsgáló nélküli közlekedés.”

„Szeptember 30-tól a Budapest és Székesfehérvár közötti vonalon közlekedő S36 és G43-as járatokat, valamint a Déli pályaudvarról Százhalombattára és Pusztaszabolcsra induló S40-es vonatokat vonjuk be az új rendszerbe. Október 14-től pedig az előváros keleti részét is eléri a változás, hiszen innentől a Nyugati pályaudvar és Monor között közlekedő S50-esek, hétköznap egyes ceglédi, illetve hétvégente egyes szolnoki vonatok, a Keleti pályaudvar és Sülysáp, illetve éjszaka Nagykátára közlekedő S60-osok és a Keleti és Gödöllő közötti S80-as személyvonatok fognak jegyvizsgáló személyzet nélkül közlekedni. A bővítés során érintett járatokról időben tájékoztatást adunk”

– írják.

Mint a közleményben hozzátették, az utasok és munkavállalók is pozitívan fogadták a döntést, ám továbbra is várják az utasok észrevételeit, javaslatait. Nos, a MÁV egyik posztja alatt leginkább bíráló véleményeket lehetett olvasni, többen pedig az aggályaikat is megfogalmazták:

„Én sem értek ezzel egyet, mert még többen fognak utazni jegy nélkül, és a wc-t is így nyilvános wc-nek használják. Még piszkosabbak lesznek a vonatok és közbiztonság 0, mert éjszaka és nappal félek így is utazni, amikor felszállnak ilyen drogos, italos, erőszakos emberek. Jó lenne, ha ez ügyben figyelembe venné a MÁV vezetősége, hogy kalauzra mindig szükség lesz!”

– írta egy hozzászóló.

A MÁV szerint Nyugat-Európában „már megszokott” ez a rendszer, más kérdés, hogy a hazai körülmények között ez mennyire valósítható meg, mindenesetre továbbra is tesztelik a rendszert, és minden utazás előtt felhívják rá a figyelmet, hogy kalauz nélkül közlekedik a járat. Amennyiben viszont baj történik, úgy a vészhívót kell használni, ebben az esetben pedig a mozdonyvezetőre hárul a felelősség – ennek lehetősége szintén nem nyert egyöntetű támogatást az utasok körében, hiszen a mozdonyvezetők enélkül is óriási felelősséget vállalnak.