promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Életveszélyes tény derült ki a vízfogyasztásról
Borítókép:  Profimedia
Élet
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Ez most biztos fájni fog Magyarország ásványvíz királyának, de a túlzott víz fogyasztás mérgezést is okozhat.

Úgy látszik, hogy már a szakértők sem tudnak kiegyezni abban, hogy mennyi a kellő és szükséges az egészséges fenntartásához, ha a vízfogyasztásról beszélünk. Míg korábban, főleg nyaranta slágertéma volt, hogy egy felnőttnek naponta 2-3 liter vizet minimum meg kell innia, addig most ez a szám mérséklődött. Az egyik kereskedelmi rádió délelőtti beszélgetős műsorában hangzott el tegnap, hogy 1,5 liternyi víznél nem érdemes többet innia egy átlagos nagykorúnak. A szervezet ugyanis ennyivel tudja optimálisan működtetni magát. 

A dietetikus szerint az ennél jelentősen nagyobb mennyiségű vízmennyiség csak kimossa a szervezetből a fontos kémiai, biológiai anyagokat, mintegy semmissé téve azok bevitelét. Magyarán mondva nem hogy egészséges a sok víz legurítása torkunkon, hanem egyenesen káros az emberi test számára. Bár kétségtelen, hogy különböző felmérések szerint a magyarok sajnálatosan kevés vizet, egészen pontosan csapvizet fogyasztanak. A milliárdos Balogh Levente örömére azért elég komoly az üveges ásványvizek vásárlóereje.  

Egyébként már régebben is voltak arról hírek, hogy a sok víz elfogyasztása ártalmas, sőt kimondottan mérgező számunkra. És itt most nem arról beszélünk, hogy valaki belefulladt a Titanic mellett evickélve a fagyos Atlanti-óceánba. Hanem a hirtelen és irreális mennyiségben megivott vízről van szó.

A közelmúltban volt hír Magyarországon, hogy

két fogvatartott férfi is bíróság elé állt, amiért aktuális börtönbüntetésük letöltése alatt súlyosan bántalmazták harmadik társukat. Az áldozat bűne annyi volt, hogy veszített pókerben, és így tét gyanánt nem kevesebb, mint 8 liter vizet kellet lehúznia. Természetesen az érintett nátriumháztartása azonnal felborult, halálos vízmérgezést kapott és csak a kórházba szállítással sikerült megmenteni az életét.

Az Egyesült Államokban pedig egy nő bele is halt a győzelmébe egy gyerekeinek szánt Xbox konzol miatt: három óra alatt hat liter vizet döntött le.

Tehát érdemes egy jó tanácsot megfogadni a túl sok és a túl kevés vízivás elkerülésére: lehetőleg csapvizet fogyasztva mindig akkor igyunk, amikor szomjasak vagyunk, legrosszabb esetben kiszáradás jeleit észlelve, de mértékkel, sosem túlzásba esve. 

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás