Idegen élőlényeket találtak az Antarktiszon, tényleg az űrből jöttek

A jég alatt érkezett üzenet

Az Antarktisz fagyos csendjét egy különös lelet rázta meg: egy ősi marsi meteorit, amely több ezer évig hevert eltemetve a jégmezők alatt, míg végül egy kutatócsoport rá nem bukkant.

A NASA tudósai azóta is megszállottan vizsgálják ezt az űrből érkezett kőzetet, amely számos kérdést vetett fel — köztük azt is, hogy vajon valóban rábukkantunk-e a földönkívüli élet első nyomaira.

A meteorit ezáltal egy új fejezet nyitánya lehet az űrkutatás történetében, és új fényt vethet arra is, hogy milyen földönkívüli formák létezhettek — vagy talán léteznek ma is — a Mars mélyén.

Misszió a jégvilág mélyéről

1984-ben egy meteoritvadász expedíció az Allan Hills térségében, az Antarktisz végtelen jégtakarója alatt különleges leletre bukkant: egy sötétszürke kődarabra, amely később az ALH84001 jelölést kapta.

A 2 kilogrammos tömb nem akár honnan származott: a kutatók szerint mintegy 16 millió évvel ezelőtt szakadt ki a Mars felszínéből egy hatalmas becsapódás következtében, majd hosszú bolygóközi utazás után, körülbelül 13 ezer éve csapódott be a Föld felszínére, és veszett el a jég birodalmában.

Akkor még senki sem sejtette, hogy ez a meteorit évtizedekkel később újra a figyelem középpontjába kerül, amikor a NASA űrkutatást elemző szakemberei olyan nyomokat fedeztek fel benne, amelyek a földönkívüli élet lehetőségével kapcsolatos korábbi nézeteinket is kibővíthetik.

Víz a mikrovilág kapujában

Az áttörés akkor következett be, amikor a kutatócsoport az ALH84001 belsejében apró repedéseket tárt fel, melyek belsejében narancssárgás árnyalatú karbonátgömbök helyezkedtek el.

Ezek a formációk a földi barlangokban is ismert cseppkőszerű képződményekhez hasonlítanak, és csak folyékony víz jelenlétében alakulhatnak ki. A lelet arra utalt, hogy a Mars felszínén egykor valóban létezhetett víz – ez pedig egyúttal geológiai, illetve biológiai szempontból is izgalmas lehetőségeket nyitott meg a kutatók előtt.

A karbonátok környezetében olyan szerves anyagokat és ásványokat is találtak, amelyek a mikroszkopikus élet nyomaira utalhatnak, egy egészen új réteget feltételezve a vörös bolygó ősi történelmében.

Három érv, egy világrejtély

A meteoritot átvizsgálva a szakemberek három rendkívüli jelet fedeztek fel, amelyek arra utalnak, hogy az űrből érkezett mintázatok mögött feltehetőleg élettani folyamatok állnak:

PAH-származékok (perzisztens aromás szénhidrogének), amelyek mikrobák bomlására is utalhatnak – bár ezek a vegyületek meteorokban fizikai úton is keletkezhetnek.

Apró magnetit- és vas-szulfid képződmények – a földi mikroorganizmusok által előállított szemcsékhez hasonló formában.

„Kurtán kanyarodó” gilisztaalakok elektronmikroszkópos felvételeken – olyan formák, amelyek erősen emlékeztetnek a korai mikroszkopikus fosszíliákra, ám méretük kérdésessé teszi az élőlényként való értelmezésüket: túl aprók ahhoz, hogy önálló életre képes struktúrát alkothattak volna.

A kétely meteoritja – bizonyíték vagy belemagyarázás?

Az érvek, bár izgalmasak, ellentmondásosak: elemzések szerint a karbonátok akár 300 °C-on is keletkezhettek, ami kizárna minden ismert mikrobiológiai aktivitást. A PAH-anyagok eredete részben csillagközi porban is megalapozható. Ugyanakkor a magnetit szemcsékhez társuló vas-szulfid formációk helyi baktériumokra hasonlítanak – ez az a pont, ahol a vita újra meg újra fellángol.

Három nyomon haladó bizonyíték

A tudományos vita sűrűjében újabb, izgalmas részletek kerültek napvilágra. A magnetit- és vas-szulfid-szemcsék szerkezete például olyan jellegzetességeket mutat, amelyeket jelenlegi ismereteink szerint nem lehet élettelen, geológiai folyamatokkal maradéktalanul megmagyarázni.

Az űrkutatás szempontjából ez különösen jelentős, hiszen a kérdések tovább gyűrűznek: miként alakult a víz jelenléte a marsi éghajlatváltozások tükrében, és vajon maradhatott-e valamilyen életforma, amely nyomot hagyott ezekben az ősi meteoritdarabokban?

A felfedezés, ami mindent megváltoztathat

És akkor jött a fordulat. A kutatások során a szakértők olyan mikroszkopikus szerkezeteket azonosítottak a meteorit belsejében, amelyek méretük és formájuk alapján a nano baktériumokra emlékeztetnek.

Ezek az elképesztően apró, örökítőanyaghoz hasonló struktúrák felvetik annak lehetőségét, hogy létezhettek a biológiai élet legkezdetlegesebb, még DNS nélküli előformái. Olyan primitív rendszerek ezek, amelyek akár a földi élet előtti evolúciós lépcsőfokokat is képviselhetik – a biológiai rendszerek kialakulását megelőző formák emlékeit. Ha így van, ezek a sejtszerű képződmények az élet legkorábbi, még feltérképezetlen történetéről mesélnek.

Fordulat a történetben – és talán a jövőnkben is

A meteorit elemzése több mint két évtizede tartó vitát indított el a kutatók és a tudomány iránt érdeklődők körében. A kérdés azóta is nyitott: amit a mikroszkópos képeken látunk, valóban ősi életnyom maradéka, vagy csak a szervetlen anyag formái játszanak velünk? A Perseverance által gyűjtött marsi minták esélyt teremtenek arra, hogy közelebb kerüljünk a megoldáshoz.

Ha beigazolódik, hogy a földönkívüli eredetű kőzet valaha élt mikrobák nyomait rejti, az óriási tudományos áttörés lesz. Az emberiség történetében először kerülhetnénk igazán közel ahhoz, hogy bizonyítékot találjunk a Földönkívüli életre – nem valami távoli elméletként, hanem egy kézzel fogható, meteor-formájú bizonyítékként.

Az alábbi videóban a narrátor bemutatja az Allan Hills 84001 jelű marsi meteorit történetét, többek között azt, miért gondolják egyes tudósok, hogy életnyomokat rejthet, hogyan azonosították marsi eredetét, és miként jutott el a Földre: