
Titkos záradék a trianoni békeszerződésben, tényleg visszajárnának az elcsatolt területek Magyarországnak?
Olvass tovább...
Városok kerültek célkeresztbe, térképek születtek újra – így akarták darabokra szabni Magyarországot Trianon idején.
A történelmi Trianon körüli tárgyalások nem egyszerű határhúzásról szóltak – a háttérben olyan merész tervek és területi igények formálódtak, amelyek még mai szemmel is meghökkentőek. A trianoni tárgyalások során térképeket módosítottak, városokat rendeltek új közigazgatás alá, és olyan tervek is születtek, amelyek gyökeresen átalakították volna Közép-Európa térképét. Ezek a döntések a magyar történelem egyik legsúlyosabb fordulópontját jelentették.
Frissen előkerült térképek és elemzések új fényt vetnek arra, hogyan alakították volna át Magyarország területét a környező államok – egészen extrém ötleteket is bedobva a tárgyalóasztalra.
A szomszéd országok területi követelései, illetve a teljes térkép ezen a linken láthatóak.
Az első világháború után Magyarország földje hat különböző állam érdeklődésének középpontjába került. A három legnagyobb igénylő – Csehszlovákia, Románia és a Szerb Horvát Szlovén Királyság – területileg is komoly részt követelt, többek között etnikai, illetve katonai, gazdasági vagy stratégiai célból. A három nagy területrabló állam – Csehszlovákia, Románia és a Szerb Horvát Szlovén Királyság – mellett Ausztria, Lengyelország és Olaszország is kiharapott egy-egy szeletet a darabjaira hullott Magyarország testéből.
Olvass tovább...
A cél nem egyszerű határkorrekció volt, hanem teljes iparvidékek, kulcsfontosságú bányák, városok és vasúti csomópontok bekebelezése.
A csehszlovák delegáció egy úgynevezett szláv „korridort” javasolt: egy Ausztrián és Magyarországon átnyúló, tengeri kijáratot biztosító folyosót, amely összekötötte volna az Adriai-tengert Csehszlovákiával. A térképen jól látható, hogy ez a koncepció még a Sopron, Szombathely, Kőszeg térségét is érintette volna.
Románia nem maradt le: a bukaresti szerződésre hivatkozva Erdély mellett a partiumi bánság, sőt még a Tiszántúl egyes városait is magáénak követelte, köztük Békéscsabát. A Délszláv igény pedig Pécs, Baja és Szigetvár városait is bekebelezte volna.
Azonban Románia 1918-ban különbékét kötött a központi hatalmakkal, ami jelentősen gyengítette a diplomáciai pozícióját a békekonferencián. Emiatt követeléseit már nemcsak az antanttal korábban kötött szerződésre alapozta, hanem a magyarországi bolsevizmus elleni hadműveletekben vállalt szerepére is hivatkozott – ezzel próbálta megerősíteni igényeinek jogosságát a döntéshozók előtt.
Olvass tovább...
A követelések nem korlátozódtak a három nagy államra. Ausztria például a német többségű nyugat-magyarországi térségekre jelentett be igényt – ez vezetett a soproni népszavazáshoz. Lengyelország Trencsén, Árva és Szepes északi járásait szerette volna megszerezni, míg Olaszország Fiuméért harcolt, amit végül fegyveres erő alkalmazásával, majd tárgyalásos úton végül meg is szerzett.
A békekonferencia részben elutasította a túlzó ötleteket – például a szláv korridort –, ám a legtöbb igényt végül elfogadta. Az eredmény: Magyarország elveszítette területének több mint kétharmadát, lakosságának jelentős részét, számos város és régió került idegen fennhatóság alá. A térképen jól látszik: ha minden követelés érvényesült volna, a közép-európai térkép még inkább átrajzolódott volna.
A magyar történelemben főképp jogi és politikai, de pszichológiai nyomásgyakorlás, stratégiai érdekérvényesítés és olykor a nagyhatalmi játszmák irányították a döntéshozatalt. Egy dolog biztos: az 1920-as Trianon-szerződés nem a semmiből született – hanem egy olyan folyamat vége volt, ahol város és ember, nyelv és táj, múlt és jövő egyaránt sorsfordító mérlegre került.
Az alábbi videó átfogóan bemutatja a Trianoni békeszerződés hátterét, következményeit és azt, hogyan hatott mindez az ezeréves magyar állam sorsára. Végigkíséri a döntés előzményeit, az ország feldarabolását, valamint az azt követő száz év történelmét, társadalmi és politikai hatásaival együtt:
Olvass tovább...
A forrásanyag a HunRen Bölcsészettudományi kutatóközpont történettudományi intézet weboldaláról származik.