Országos szenzáció a brazil őserdőben talált magyar település, a neve is rendkívüli

Az elmúlt két évszázadban több turnusban is magyarok milliói indultak az Újvilágba, a jobb élet reményében. Ám nem csak észak, hanem Dél-Amerikában is sokan próbáltak szerencsét. Az első magyarok a 18. század közepén érkeztek meg Brazíliába, akkor még hittérítőként, az 1848-49-es szabadságharc idején pedig ismét jelentősebb számú magyar érkezett.

A legnagyobb bevándorlási hullám azonban 1880 és 1930 között volt, ekkor 60-80 ezer magyar érkezett a dél-amerikai országba. Brazília kormánya ugyanakkor csúnya csellel élt, és hamis ígéretekkel csábították a bevándorlókat az országba, egy évi teljes ellátást, pénzt, földet ígérve.

Mesés élet helyett kilátástalanság

Itthon a hajótársaságok terjesztették a hamis információkat, busás profit reményében, a magyar telepesek zöme azonban lényegében rabszolgaként tengődtek a hazájuktól távoli országban.

30 székely család azonban bátor húzásra szánta el magát, és a nélkülözésből kitörve összekapartak annyi pénzt, hogy 40 holdnyi földet vásároljanak Sao Paulótól csaknem 800 kilométerre, az esőerdő kellős közepén.

A semmiből építették fel a falujukat

A vasúttól is 50 kilométerre lévő földterületen semmi nem volt, gallyakból és pálmából építettek kunyhót, az irtáson éltek, vadásztak, rizst, babot, kávét termesztettek, állatot tenyésztettek, ezt cserélték el más portékákra, pénzt nemigen használtak.

Végül Boldogasszonyfalvának nevezték el a településüket, és a következő években még több család követte őket az esőerdőbe, az élet azonban rendkívül küzdelmes volt, orvos, pap a közelben sem volt. A föld pedig csakhamar kimerült, a székely telepesek közül ezért sokan a környező városokba költöztek. Egy Árpád nevű férfi volt az utolsó magyar.

Még a kétezres években is éltek leszármazottjaik Brazíliában, és Boldogasszonyfalva ma is létező település, ám ma már Colonia Santo Antonio néven ismerik. A Dél-Amerikába kivándorló magyarokról különleges dokumentumfilm emlékezik meg:

Forrás: Székelyhon