Különös feladatot kaptunk a párterapeutától, végül ez tette végleg tönkre a házasságunkat

Máté és Renáta az utóbbi időben eljutott arra a felismerésre, hogy a kapcsolati problémáikat már nem tudják egyedül megoldani, így szakember segítségét vették igénybe Közösen választották ki a terapeutát és el is mentek az első ülésre. Most az ő történetüket olvashatjátok:

Apróságokkal kezdődtek közöttünk a nézeteltérések. Talán ha az elején nem vagyunk olyan makacsok, akkor még egyedül is vissza tudtuk volna fordítani. De fontosabb volt az egónk védelme és a saját igazunk bizonygatása. Ilyen állóháború szerűen alakult közöttünk az elmúlt egy év, ekkor azonban szinte egyszerre érkezett meg bennünk a felismerés, hogy valamit tennünk kell, különben elveszítjük egymást. Több átbeszélgetett nappal és éjszaka után úgy döntöttünk, hogy segítséget kérünk és felkeresünk egy párterapeutát.

[[cikk1]]

Sokat böngésztünk a neten, végül megtaláltuk azt, aki profilja alapján a leginkább tudná kezelni a közöttünk lévő párkapcsolati nehézségeket.

Gyomorgörccsel és szomorúsággal vágtunk bele a dologba: valahol mind a ketten szégyelltük, hogy idáig jutottunk. A hölgy nagyon kedves volt és azt mondta, hogy olyan szépen és tisztelettel beszélünk egymásról, hogy egy 10 alkalmas terápia elég lesz. Furcsa volt megosztani a legbelsőbb, legbizalmasabb gondolatainkat valaki mással, de végül megugrottuk a feladatot. Az ülés után házi feladatok hadával tértünk haza és bíztam benne, hogy a jelenleg rossz házasságunk 10 alkalom után valóban visszatér arra a csodás szintre, mint a kapcsolatunk elején.

Egy egész hétévégt arra szántunk, hogy megoldjuk a pszichológiai feladatokat.

Nehezebb volt, mint gondoltuk. Beszéltünk az érzéseinkről, sírtunk, bocsánatot kértünk sok mindenért. Csigalépésekben haladunk, amíg oda nem értünk a feladatlap egyik oldalához, amin egy egyszerű felszólító mondat állt.

Mond öt olyan tulajdonságot, amit a párod birtokol, ami miatt boldog lennél életed végéig a másikkal.

Nevettünk, hogy a korábbiakhoz képest mennyire egyszerű feladat ez, majd néhány perc csend következett. Egyikünk sem tudta elkezdeni. Nem mertünk egymás szemébe nézni, mert éreztük, hogy most egy nagyon komoly ponthoz érkeztünk. Odamentem a konyhaszekrényhez és nyitottam egy bort, hátha... a második pohár után sem tudtunk mit mondani egymásnak. Végtelenül elszomorodtunk és kimondatlanul is tudtuk, hogy a házasságunk aznap este véget ért.

A párterapeutával is közöltük a döntésünket.

Megköszöntük a segítségét és elmondtuk mi történt. A reakciója nagyon meglepett: megdicsért minket és azt mondta, hogy minden esetben benne van, hogy ez lesz egy terápia vége. Neki nem dolga megmenteni a kapcsolatunkat: neki az a feladata, hogy bárhogyan is döntünk, az békében és mind a két fél sérüléseinek a minimalizálásával történjen. Megkérdezte nem akarunk-e még egy ülést, de mind a ketten úgy döntöttünk, hogy nem vesszük ezt igénybe.

A válás olyan volt, mint a felismerésünk és igazából mint a házasságunk: tisztelettel, csendben, békében történt. A környezetünket lesokkolta a válás: úgy képzelik, hogy minden pár, aki szakít az üvölt, vagdalkozik, tombol. Pedig mi nem vagyunk mérgesek egymásra, sőt, szeretjük egymást. Egyszerűen annyi történt, hogy egy lejtőnek az alján vettük észre, hogy leértünk és nem volt már bennünk annyi erő, hogy visszakapaszkodjunk a domb tetejére. A legjobbakat kívántuk egymásnak és néha még most is beszélünk, de a véleményünk még a külön töltött idővel sem változott: nem láttunk már olyat a másikban, ami miatt együtt tudnánk megöregedni. Mindenkit arra bátorítok, hogy bármennyire is fáj, hozzátok meg azt a döntést, ami most lehetetlennek és nehéznek tűnik, de csak ezután a szenvedés után kezdhetünk egy újabb kielégítő életet, amiben valóban önmagunk lehetünk. Ha pedig észreveszitek, hogy problémák merültek fel, akkor ne féljetek az elején ezt megosztani a párotokkal és beszélni az érzéseitekről, ez ugyanis nem gyengeség: csak egy igazán erős ember meri felvállalni azt, hogy fél attól, hogy elveszíti a másikat. Ha időben észrevesszük a problémát és elkezdünk rajta dolgozni, akkor sokkal nagyobb eséllyel menthető meg a szerelem. Fájdalmas lecke volt, de örök életünkben magammal cipeljük majd ezt a tanulságot.