A férjem egy idegen gyereket hozott haza az óvodából, a magyarázata az egész jövőnket megváltoztatta

Orsolya férje egyik nap elment a kisfiukért, azonban egy másik gyerekkel jött haza az óvodából. A nő teljesen kiborult, ám amikor férje elmondta a magyarázatát, mélyen magába szállt. Most az ő történetüket olvashatjátok:

Szerencsés embernek mondhatom magam, mivel nagyon jó anyagi körülmények között éltünk a férjemmel és a kisfiam már ebbe a jómódba született bele. Egyetlen gyermekünk, kisfiú, belátom, hogy egy kicsit elkényeztettük. Napról napra láttuk, ahogy a személyisége rossz irányba változik, de nem tudtam mit tehetnék. Az óvodában csúcsosodott ki az, hogy valamit nagyon elrontottunk a nevelésél.

Egyik nap a férjem ment a gyerekért az óvodába.

Sokat vitatkoztunk a fiunk miatt, szerinte nem vagyok vele elég szigorú és azt sem hagyom, hogy ő nevelje. Egyik nap aztán megelégelte ezt a huzavonát és cselekedett. Amikor este hazajött a férjem az óvodából, szinte fel sem néztem, annyira elmerültem a munkábn. A kisfiam jellegzetes léptei helyett azonban egy halk, óvatos kislányhangot hallottam, amit nem értettem, hiszen nem vártunk vendéget. Odapillantottam, és megláttam egy aranyos, szeplős kislányt, aki félénken állt a férjem mellett.

– Hol van a kisfiunk? – kérdeztem döbbenten, ahogy tekintetem a férjemre szegeztem.

– Szeretném, ha leülnél, és meghallgatnál, mielőtt bármit mondanál – kezdte a férjem, kissé határozatlanul. Hirtelen megéreztem, hogy valami komoly történt. Letettem mindent a kezemből, és felé fordultam, várva, ahogy elmagyarázza az eseményeket.

Kiderült, hogy a kisfiunk aznap meggondolatlan és bántó megjegyzéseket tett az új lányra, Annára, mert szegényebb és nem olyan szép ruhákban jár, mint a többiek. A férjem nagyon megdöbbent ezen a viselkedésen, nem is ismerte fel a saját fiát abban a kisfiúban, aki mások anyagi helyzetén gúnyolódik, ez volt az utolsó csepp a pohárba. A férjem szégyellte magát és a fiunkat is. Beszélgetésbe elegyedett az óvónővel, majd Annával is. A kislány szomorúan mesélte, hogy családjával él egy apró lakásban, és sajnos nem telik rá, hogy ugyanolyan szép játékai és ruhái legyenek, mint a többi gyereknek.

A kislány nagy szegénységben élt, a fiunk nehezen szokta meg a szerény körülményeket.

Ezután a férjem Annáék családjához is ellátogatott, hogy megismerje a körülményeiket és szinte azonnal megszületett benne egy szokatlan, de határozott ötlet. Abban maradtak Annáék szüleivel, hogy egy hónapig Annát hazahozza hozzánk, míg a fiunkkal Annáék családja próbálja megtanítani, hogy mi az a szerénység, alázat és mekkora érték az, ami körülvesz bennünket. Úgy éreztem, ez talán túl drasztikus lépés, de a férjem olyan meggyőződéssel beszélt, hogy belementem, éreztem, hogy túl sokáig ellenkeztem.

Az első napok nem voltak könnyűek egyikük számára sem. A kisfiunk nehezen viselte az új környezetet és Annának is szokatlan volt a nagyobb ház, a sok játék és a bőség. Amikor először vettem neki fagylaltot, akkor a kislány elsírta magát. Sokat találkozott a két gyerek és szépen lassan elkezdtek kötődni egymáshoz. Anna félénksége eltűnt, ahogy egyre többet beszélgettek, játszottak, míg a fiunk egyre nagyobb tisztelettel és kedvességgel viszonyult Annához.

Mély barátság alakult ki a két gyermek között, a kisfiamat pedig mintha kicserélték volna.

A hónap végére szinte elválaszthatatlanok lettek, és a kisfiam megtanulta értékelni mindazt, ami addig természetesnek tűnt számára. Megértette, hogy a barátság és a kedvesség nem függ attól, ki mennyi pénzt tud költeni és hogy a gazdagság nem feltétlenül anyagi dolgokban mérhető. Anna azóta is gyakran átjön hozzánk, és a két gyerek között olyan szoros kötelék alakult ki, amelyre egyikünk sem számított.

Büszke vagyok rá, hogy a fiunk nemcsak Annában, hanem más gyerekekben is meglátja a szépséget, a barátot, a társat – anélkül, hogy ítélkezne. És nagyon hálás vagyok a férjemnek, aki ezzel az egyszerű, de nagyon fontos leckével tanította meg számára, hogy a szeretet és a tisztelet többet ér minden másnál.