Nyilvános vécében láttam meg egy feliratot, az egész múltam a nyakamba szakadt

Lénárd elégedetten élte az életét, amit gondos munkával felépített magának. Mint mindenkit, őt is kísérte a múltja, amit azonban sok munkával maga mögött hagyott és új életet kezdett. Egészen addig, míg le nem ment egy romkocsmába, egy jól sikerült koncert után a haverokkal. Most az ő történetét olvashatjátok:

Nem tudom, miért történik ez velem. Egészen problémás fiatal voltam és "sajnos" nem is tudnék indokot mondani arra, hogy miért. Csodálatos szüleim voltak, akik mindent megtettek azért, hogy nekem jó legyen. Ami kiejtettem a számon megkaptam, jó tanuló voltam és (bár ezért lehet sokan elítélnek majd, hogy így kijelentem) kifejezetten előnyös külsővel rendelkeztem. Valami mégsem hagyott nyugodni. Egyszerűen boldogtalan voltam. Nem találtam a helyem, lázadozni kezdtem, szomorú voltam, dühös, bánatos.

Aztán jött az életembe Kamilla. A legrosszabb állapotomban látott és így szeretett belém. Csodálatos két évet töltöttünk együtt. Én hatalmas amplitúdóval voltam jelen a kapcsolatban és nem titkolom, hogy gyakran visszaéltem a barátnőm jóindulatával. Rólam szólt az egész kapcsolat és azt hiszem nem adtam meg neki mindent, amit érdemelt volna. Két évig bírta. Egyik nap aztán leültetett és elmondta, hogy nem tud tovább mellékszereplő lenni az életemben és fejezzük be, addig, amíg nem bántjuk meg egymást jobban.

Nekem ott akkor megszakadt a szívem, de nem tudatosult bennem. Dacot éreztem és nagyon nem elegánsam reagáltam, elmondtam, hogy túl jó vagyok hozzá és nem fog még egy olyat találni, mint én. Utólag ebben reménykedem is.

[[cikk2]]

A szakítás után összeomlottam. Vad önpusztításba kezdtem és a haverjaim erejükön felül próbálták kezelni a helyzetet. Sok időbe telt, sok türelembe, erőbe szeretetbe, de sikerült összeszednem magam. A környezetem nagyon egyértelmű vészjelzéseket adott le azzal kapcsolatban, hogy nem szólhat minden rólam, nem lehetek mindig én a főszereplő, másoknak is vannak érzései fájdalmai, örömei, rossz napjai.

Elmentem terápiára: sokat segített. 

Ennek fényében próbáltam újraépíteni az életemet: újra nyitott voltam a párkapcsolatokra és belevetettem magam az ismerkedésbe. A társkeresőket is aktívan pörgettem: így jött szembe egy lány, akivel eléggé egymásra hangolódtunk és azt éreztem, hogy kész lennék elköteleződni. 

Bemutattam őket a barátaimnak és együtt mentünk bulizni.

Remekül éreztük magunkat, a leendő párom pedig tökéletesen illeszkedett a csapatba. A fiúkkal, lányokkal vegyesen nagyon királyul elvolt, egyszerűen imádták őt. Iszogattunk, jó volt a hangulat, aztán egyszer csak szólított a szükség. Kimentem a nyilvános mosdóba és miközben a dolgomat végeztem, el-elkalandozott a szemem, csak unalomból

Ekkor láttam meg a feliratot:

Lénárd, akiért én már,

meg vagyok halva,

a kis Kamilla.

Egy pillanat alatt visszajött a régi szerelem emléke, ez volt a kis közös versünk, amit elalvásnál mondott nekem, mikor szomorú voltam.

Amikor kimentem, szinte nem voltam magamnál. A lány, aki velem volt, már nem érdekelt. Elbúcsúztam, rosszullétre hivatkozva és otthon rögtön rákerestem Kamillára minden létező közösségi média platformon. Két hónapja volt azon a helyen, ahol mi iszogattunk, azon az estén. Tehát két hónapja még gondolt rám. Most pedig fogalmam sincs, hogy írjak neki? Vagy... mit csináljak? Ha még egyszer elhagy, azt biztosan nem élem túl. Ha visszautasít, akkor is teljesen kiborulok, de a kapcsolatunkat én rontottam el, nekem is kell rendbehozni. Mit tegyek?