A kislányom feltett egy kérdést az édesapjáról, még aznap egyedülálló anyuka lettem

Magdi és férje már 8 hosszú évet töltöttek együtt. Ezen idő alatt voltak nehézségek és egy kislánynak is életet adtak. Lujzi most 5 éves és már óvodába jár. Most az ő történetüket olvashatjátok:

Üdvözlök minden kedves olvasót. Azon gondolkozom, hogy talán nem is egyedi történet az enyém, hogy sokan átélték már ezt és még át is fogják. De most mégis úgy érzem, mintha kitépték volna a szívemet a helyéről és senki nem értené meg ezt a hihetetlen fájdalmat. A férjemmel 8 évvel ezelőtt mondtuk ki egymásnak a boldogító igent, azt, hogy szeretni és tisztelni fogjuk egymást, míg a halál el nem választ. Én komolyan gondoltam ezt az esküt.

A kislányom egyik nap furcsa kérdéssel fordult hozzám.

Mikor haza sétáltunk az óvodából, láttam, hogy gondterhelt, alig beszélt, fagyizni sem akart. Otthon leültettem magam mellé a kanapéra és mintha ő is felnőtt lenne, nagyon odafigyelve rá, megkérdeztem mi bántja. Aggódva nézett rám, a száját harapdálta, azt hittem valami olyan apróság, ami az ő korában hatalmas gondnak tűnhet, de nem akartam félvállról venni. Mondd csak kicsim, bíztattam őt és végül nagy levegőt vett.

Anya, mi az, hogy válás? Hallottam már, amikor apa elköltözik messzire ugye?

Meglepődtem. Nem erre számítottam, de arra gondoltam, talán az egyik kis csoporttársánál vannak otthon gondok és emiatt kérdezi. Elmagyaráztam, hogy mi történik ilyenkor, hogy a gyereknek nem lesz semmi baja, ugyanúgy szeretik majd őt, talán még több ajándékot is kap és több helyre is viszik.

De én nem akarok ilyeneket anya. Én azt akarom, hogy apa itt maradjon.

A válaszától kirázott a hideg és nagyon rossz előérzetem lett. Félve, de tovább faggattam: miért mondod ezt drágám? Könnyek szöktek a szemébe és elmondta, hogy hallotta, ahogy reggel az apukája az óvónénivel beszélget. Mit hallottál csillagom? Kérdeztem tőle, már én is gombóccal a torkomban.

Azt mondta apa az óvónéninek, hogy szerinte van-e esély arra, hogy nála maradjak, ha elváltok. Hogy látott-e már ilyen a Csilla néni, hogy az apuka kapja meg a... jogot, valamilyen jogot. Nem tudom anya, bonyolult szó volt, de a válásról volt szó? Arról, amit az előbb elmondtál?

Megnyugtattam, hogy erről szó sincs, ő megkönnyebbült, én pedig kimentem a konyhába és percekig némán zokogtam. Azt kívántam bár ne hallottam volna ezt, hogy valamit esetleg félreértett, de tudtam, hogy nem. Nagyon eltávolodtunk a férjemmel egymástól, de soha nem gondoltam, hogy a válást fontolgatja.

Mikor hazajött leültettem beszélni és elmondtam mit hallott Lujzi. Megtörten ült előttem. Ő is sírni kezdett. Elmondta, hogy nem akar elhagyni minket, de már semmi életkedve, semmi boldogsága, nem bírja, megfullad. Mást akar, újat, könnyedet, de kitartott miattunk. És azt mondta továbbra is kitartana.

Én azonban tudtam, hogy nem maradhatunk így. Rettenetes volt nekem kimondani a végső szót, de megtettem. Azóta külön lakunk, a válást még egyikünknek sem volt ereje intézni. Lujzi összetört, azt mondta hazudtam neki, azt ígértem nem lesz válás. Egy hetet tölt nálam, egy hetet az apukájánál, de vigasztalhatatlan mindig, amikor elköszönünk az apukájától, vagy épp tőlem. Fogalmam sincs hogyan tovább, vagy rendbe lehet ezt még rakni.

Azt tudom, hogy jelenleg egyedülálló édesanya vagyok és baromi nehéz.