Felszálltam a repülőre és az ülések között megpillantottam a férjemet: szó nélkül mentem tovább a helyemre, utána már csak az ügyvédeink beszéltek egymással

Csilla és férje már régóta érezték, hogy nincsenek rendben a dolgaik, de a házasságukat egyikük sem akarta eldobni. Az élet aztán úgy hozta, hogy egyszerre kellett céges kiküldetésre menniük, ez pedig mindent megváltoztatott. Most az ő történetüket olvashatjátok.

Drága negyvenen felüli hölgyek! Főleg hozzátok szólok most, hogy sohasem késő újrakezdeni és feladni a jól ismert, de boldogtalan életét valamiért, amiben benne van a lehetőség arra, hogy végre azt érezzük, megérkeztünk. Az én egész kálváriám 12 éve kezdődött. Megismertem egy férfit, aki mindenben jól passzolt hozzám. Éreztem, hogy ez nem az az érzés, amiről a szerelmes filmek szólak, nem igazán ragadott el a hév és nem bolondultam meg, de arra gondoltam, hogy kinek kéne az a mindent felforgató érzés, amitől szinte elvesztik az emberek önmagukat?

De sajnos kiderült, hogy egy házasságot nem lehet szimpátiára és nyugalomra felépíteni.

Már egy jó ideje éreztük mind a ketten, hogy hiába a sok közös év, egyszerűen nem érezzük jól magunkat a bőrünkben, a mindennapok pedig egyre nagyobb teherként nehezednek a vállunkra. Nem is igazán próbálkoztunk megbeszélni, hiszen mint mondtam: ismertük egymást mint a tenyerünket és tudtuk, hogy ami a valódi bajunk, azt megbeszéléssel nem lehet megoldani.

Barátokként élünk együtt és nincsenek egymást iránt romantikus érzéseink. Ezen pedig nincs az a beszélgetés, terápia, vagy módszer, ami változtatni tudna.

Egy utazás hozta meg a változást, amire mindkettőnknek szüksége volt.

Szégyen, nem szégyen, egy ideje ismerkedtem egy férfivel, akivel teljesen más volt minden, mint a férjemmel. Kiskamasznak éreztem maga, ábrándozó bolondnak, minden nélküle töltött perc hiányzott. Tudta a helyzetemet és sokáig ostromolt, míg végül belementem a dologba és azt éreztem, hogy ez az az érzés, amit egész életemben hiányoltam.

Sokáig tépelődtem, de úgy döntöttem, hogy muszáj vele egy kicsit több időt töltenem, hogy kiderüljön, nem-e a lopott órák hatása az, hogy ennyire jól megvagyunk. A terv elég hamar összeállt. A férjemnek azt mondtam céges kiküldetésre kell mennem, így 10 napra elutazok.

Örült a dolognak, mert mint mondta, éppen neki is lett egy ilyen lehetőség, továbbképzés külföldön. Ő Németországba ment én pedig azt mondtam, hogy Hollandiában van dolgom. A reptéren találkoztam a szerelmemmel és olyan mámor fogott el, mint még soha.

A repülőgépen aztán egy véletlen találkozás mindent felforgatott.

Egyszerűbb lett volna, ha tartva magamat a sztorihoz tényleg Hollandiába utazok, de mediterrán helyre vágytam, pihenni, élvezni a napsütést, koktélozni. Így Tenerifére foglaltunk jegyet. Mikor felszálltunk a gépre, akkor a helyünket kerestük és egyszer csak kirázott a jéghideg verejték:

Megláttam a férjemet. És ő is engem. Az arca ugyanolyan döbbent volt, mint az enyém, majd arrébb vándorolt a szemünk. Ő egy szép, szőke nő kezét fogta, aki boldogan nézett ki az ablakon. Én pedig a páromét, akivel épp meg akartam nézni működik-e a dolog.

Életem legmeghatóbb pillanata volt, tudtam, hogy ez élethosszig tartó boldogság előkapuja.

Ő rám mosolygott és én is vissza rá. Éreztem, hogy nincs harag. Hogy így van rendjén minden és az univerzum szépen eligazgatta a szálakat, hogy mindenki ott legyen és azzal, ahol és akivel lennie kell. Én elsétáltam a helyemre. Leszállásnál még láttam őket a buszon, később pedig a páromnak is elmeséltem, mi történt. Azt mondta érzett valami furcsát, de nagyon örül, hogy így alakultak a dolgok, a férjemet pedig jó embernek tartja.

Szünetnek szántuk azt az utazást, kimondatlanul mind a ketten, de azóta már el is váltunk és mindketten az új párunkkal élünk együtt, úgy, ahogyan arról mindketten gyermekkorunk óta csak álmodoztunk.