A testvérem kisfia bekapcsolta a tévét és hatalmas üvöltést hallottam: azóta nem beszél velem a családom

Sára kivette álmai albérletét és ennek örömére családi ebédet szervezett az új otthonába. Rengeteget készült és ennek meg is lett az eredménye, mindenki remekül érezte magát. Az események viszont váratlanul kellemetlen fordulatot vettek és óriási vita robbant ki. Most az ő történetét olvashatjátok:

Hihetetlenül kínos ami velem történt és fogalmam sincs, hogyan simíthatnám el a dolgot. A békés családi életünkbe egy szerencsétlen véletlen miatt olyan változás állt be, hogy gyakorlatilag egy testvérviszály lett köztem és a húgom között és érzem, hogy a szüleim is mérgesek rám. Sikerült egy nagyon jó ár érték arányú albérletet kivennem azon a környéken, ahová már nagyon régóta vágytam. Szóval egy lakásavató keretein belül megvendégeltem a családomat: édesanyámat, édesapámat, a bátyámat, a barátnőjét, a húgomat, a férjét és a kisfiukat.

Én is a párommal élek és hát... vele már korábban felavattuk a lakást. Egy kicsit máshogyan... Gyakran megkaptam a szüleimtől, hogy mennyire hebehurgya vagyok, elfelejtek dolgokat, nem figyelek oda és ezért néha előfordul, hogy bajba keverem magam. Tény és való, hogy eléggé művészies beállítottságú vagyok és a mindennapi életben elsiklok néhány apróság felett, de már megtanultam ezzel együtt élni.

Most azonban a figyelmetlenségem úgy tűnik, hogy visszafordíthatatlan károkat okozott. Tehát ott tartottam, hogy a pasimmal is felavattuk a lakást és videóra is vettük a dolgot.

Az összebújás után aztán vissza is néztük az alkotást és elégedettek voltunk vele. Ezzel én el is felejtettem a dolgot, egészen addig a bizonyos napig. A konyhába beszélgettünk, mikor a húgom kisgyereke valahogy megszerezte a távirányítót és bekapcsolta a tévét, ezzel pedig el is indult a mi kis házi videónk. Nem tudom mennyit nézhetett meg belőle a gyerek, de egy éktelen üvöltésre mentem be a szobába: a húgom a gyerek szét eltakarva próbálta kikapcsolni a tévét úgy, hogy ő sem nézett oda. Én teljesen lefagytam, a párom segített neki.

És ekkor elszabadult a pokol: üvölteni kezdett velem, hogy mennyire elege van abból, hogy sosem tudok figyelni és hogy ez mennyire károsította a gyerek fejlődését, miért gondolom, hogy mindenki az én nem mondom mimre kíváncsi, undorító vagyok, egy családi ebéden és még folytathatnám. Vagy 10 percig ömlött belőle a szó, aztán elviharzott. Én sírni kezdtem és bár a szüleim próbáltak vigasztalni, éreztem, hogy szerintük is messzire mentem.

Ez volt életem legkellemetlenebb élménye és azóta bárhogyan is próbálok a testvéremmel békülni, nem játok sikerrel, nem tudom elérni, félek, hogy örökre megharagudott rám. A férje azt tanácsolta, hogy várjak míg lenyugszik és a gyerek elvileg szóba sem hozta a dolgot. Tényleg ekkorát hibáztam?

Amennyiben szeretnétek ehhez hasonló szomorú sorsokról, kemény döntésekről, vagy csúnya árulásokról olvasni, akkor lépjetek be a Promotions kifejezetten pikáns csoportjába, ahol rengeteg ilyen történettel találkozhattok: IDE kattintva megtehetitek.