Leparkolt az édesanya az iskola előtt, azonnal megalázták: fia ezután sírva szállt be az autóba

Az iskolakezdéssel kapcsolatos nehézségek szépen lassan csitulni látszanak, azonban van baj bőven az oktatási intézmények falain belül. Most egy elkeseredett édesanya küldött nekünk levelet, akivel néhány diák nagyon méltatlanul bánt, fiát pedig azóta is gúnyolják.

Kedves Promotions.hu! Nem tudom, hogy ilyen jellegű emberileg megkérdőjelezhető üzenetekkel foglalkoznak-e Önök, de úgy érzem, hogy történetem papírra kívánkozik. A fiam 17 éves és már elkezdte a jogosítvány megszerzését. A férjemmel támogattuk ebben és azt is megbeszéltük, hogyha az érettségije jó lesz, akkor megkapja élete első, nem túl drága autóját is.

Viszont addig is ha programja volt, akkor mi hoztuk vittük, szerintem bevett szokás ez egy iskolás gyereknél. Főleg, hogy kifejezetten jó viszont ápolunk és sohasem volt kellemetlen neki, ha velünk látták őt.

Az iskolájában a diákok közül már többnek volt autója, de mint mondtam, a mi fiúnknál is kilátásba helyeztük ezt.

Egyik nap volt egy délutáni iskolás esemény a fiam aznap már izgatottan jött haza. Kipirult arccal állt elém és elmondta, hogy az egyik osztálytársával randevút beszélt meg. Nagyon örültem, hogy beavatott, majd megkérdezte elviszem-e. Persze, hangzott a válasz és én is készülődni kezdtem. Elindultunk, leparkoltam az iskola elé. Kiszállt, elköszönt én pedig mosolyogva sok szerencsét kívántam.

Mikor elhajtottam, már akkor éles kacagást hallottam, de nem foglalkoztam vele és amúgy is siettem, mert nem akartam, hogy a fiam azt higgye, leselkedek a kislány után.

Már a házunknál jártam, amikor hívott a fiam és hihetetlenül gyászos hangon megkért, hogy menjek érte. Azonnal megfordultam és visszahajtottam. Megálltam ugyanott, ahol felvettem és mikor lehúztam az ablakot, akkor meghallottam ugyanazt a gúnyos kacajt, amit érkezésemkor.

Tessék hazavinni Marcikát, ideje pizsit húzni. Az ilyen lúzerek ilyekor már alszanak, de ki se kéne kelniük az ágyból.

Köpni nyelni nem tudtam. A fiam bepattant a kocsiba és agyon határozottan megkért, hogy hajtsak el. Nem akartam én megtörni a csendet, megvártam, amíg ő mond valamit. De ehelyett sírni kezdett. Nekem pedig ott és akkor egy kicsit meghalt a szívemből egy darab.

Mikor hazaértünk egy kicsit lehiggadt és elmondta, hogy a lány meg a barátnői kigúnyolták, mert én vittem el és a lány azt is közölte, hogy nem akar semmit tőle, meg egyébként is, egy egyetemista srác is udvarol neki, akinek van kocsija.

Édesanyaként rettenetesen fáj azt látnom, hogy a fiam első randevúja így alakult.

Sajnos nem maradt ennyiben a történet. A megjegyzések folytatódtak és azóta a lányok élő céltáblának használják a fiamat. Állandó gúnyolódásnak van kitéve, bíztatják, hogy hívja csak fel anyucit és mivel látják rajta, hogy fáj neki, ezért egyre jobban piszkálják. A kislány akiért annyira oda volt valóban összejött az egyetemista fiúval és mesélte a fiam, hogy minden nap ő viszi kocsival.

Nem hiszem el, hogy itt tart ez a gonosz, szemét világ. Tényleg ez számít, hogy van-e autó ennyi idősen? Hol van a fagyizás, a mozi? Már ennyi idősen ennyire anyagiasak a fiatalok? Bennem azóta egy annyira erős társadalomkritika van, hogy igazából félek, szakemberhez kell fordulnom, hogy feldolgozzam ezt. Tudom, hogy rengeteg szörnyűség történik az iskolákban, ezzel van tele a sajtó, de eddig bízta a mindennapok apró örömeiben. De ez már teljesen a múlté. És nem tudom, hogyan védhetném meg ezektől a fiamat, aki lassan kilép a felnőttek világába.