Pánikba estek az emberek attól, ami Szeged egyik titkos helyszínén lezajlott, a gonoszt sejtették a kíméletlen események mögött

Létezett egy igen hátborzongató hely Szegeden, ami egy egészen brutális eseménynek adott helyszínt, mégpedig a hírhedt boszorkánypereknek.

A szegedi nagy boszorkányper 1728. július 23-án zajlott le és ekkor hat férfit és hat nőt máglyán elégettek boszorkányság vádjával. A büntetést az akkor még a városon kívül eső hosszú, erdős földsávon hajtottak végre, melyet azóta Boszorkányszigetnek neveznek. A per idejére a boszorkányüldözés Európában már lecsendesült, éppen ezért a Boszorkányszigeten történt könyörtelen mészárlásnak nagy visszhangja volt a maga korában.

A boszorkánypereket és a kivégzéseket a város akkori vezetői gerjesztetté. Nagyon aszályos évek jöttek ugyanis, és éhínség pusztított, járványok tizedelték Szeged városának lakosságát. Az emberek egyre nyugtalanabbak lettek, egyre feszültebb volt a légkör a városfalak között, azért a város vezetői azt mondták: a bűnösök közöttetek vannak!

A Délmagyarnak nyilatkozó Mihály Illés, aki a Szeged és Térsége Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a boszorkányhisztériát azért gerjesztették, hogy a tömegek figyelmét elvonják, és reményt adjanak arra, hogy jobbra fordul a város sorsa. Azt kommunikálták ugyanis, hogy a nép között bujkáló boszorkányok eladták az esőt a töröknek.

Akire aztán ráfogták, hogy boszorkány, az biztosan halál fia volt. A vallatások hatására előbb-utóbb mindenki elismerte, hogy bűnös

– mesélte a szakember, aki elárulta azt is, milyen egyszerű és logikus módszerekkel lehetett megállapítani, hogy valaki boszorkány.

Az egyik ilyen az úgynevezett vízpróba. A gyanúsítottak kezét-lábát összekötötték, és vízbe eresztették őket. Aki megfulladt, az boszorkány volt, de ennek ellenére mágyára tették, hogy lelkét a tisztítótűz megmentse az örökkévalóságnak. Ezt a próbát ugyanarra a tévhitre alapozták, mint a mérlegelést, amelyen ismét csak meg lehetett buktatni a boszorkányokat. Ha valaki túl könnyű volt, az is máglyára kerülhetett. Úgy hitték ugyanis, hogy a boszorkányoknak üreges a csontja, ezért könnyebbek, mint az átlagos ember, és így képesek repülni.

Az 1728-ban kivégzettek listája egyébként egy különös érdekességet is tartogat. A tizenkettedik név: Dugonicsné Barak Margit, aki a dokumentumok szerint 55 éves szegedi lakos, és foglakozása „szegény". Ez az asszony nem más, mint a híres író Dugonics András dédanyja. Dugonics ugyan soha nem írt erről a történetről, de határozottan állítható, hogy ez a kivégzett nő az ő dédanyja volt, mesélte Mihály Illés.

A szegedi Boszorkánysziget

A Boszorkány-sziget nevét éppen a 12 ember kivégzése után kapta.  Eredetileg a Tiszából kiágazó két kis ér fogta közre a területet, ezeket azonban később feltöltötték, így már csak a nevében él a borzasztó helyszín, ahol megannyi ártatlan ember lelte értelmetlenül halálát.

Az emberek pedig ezeket után félni kezdtek a helytől, hiszen úgy tartották el lett átkozva. A legtöbb szegedi nem is mert oda többet kimenni. A gyerekeket azzal az erdővel ijesztgették az idősek és az egész boszorkányperből a századok során egy legenda lett.

A legenda szerint az ott maradt városiak, akik a hamvakat takarították el, furcsa dolgokról számoltak be. A lombok suhogása az emberi beszédet idézte, a hamvakban emberi fejek bukkantak fel, majd hordta el a szél. Ám ami a legkülönösebb, hogy bár az elítéltek majdnem meztelenek voltak és semmi ékszert nem viseltek, mégis 12 kis amulettet találtak az elszenesedett maradványok közt. Ezektől a "sírásók" annyira megijedtek, hogy hozzájuk sem értek, otthagytak mindent, szaladtak vissza a városba, ahogy a lábuk bírta. Mikor pedig visszaértek, a történteket elmondva egy nagyobb csapat tért vissza a helyszínre, ahol már nem találták a hamvakat, ahogy a 12 amulettet sem.

A hátborzongató Boszorkánysziget maradványai a mai napig fellelhetőek a napfényes városban, amiről most te is megnézhetsz egy videót alább!

További forrás: Wikipédia