A Titanic egyetlen magyar utasa egy balszerencse miatt került a fedélzetre, sosem jutott el új otthonába a veszprémi művész

Mindenki jól ismeri az elsüllyeszthetetlennek vélt óceánjáró, a Titanic első, és egyben utolsó útjának tragikus történetét. A írek által épített monstrum 1912. április 10-én indult el a southamptoni kikötőből, de sosem ért el New Yorkba. 1912. április 14-én 23:40-kor jéghegynek ütközött, majd nagyjából 2 óra 40 perccel az ütközést követően elsüllyedt az Atlanti-óceán közepén.

Az elmúlt évtizedek során nagyon sok filmben - 2012-ben egy TV-sorozatban is - feldolgozták a katasztrófát, ezek közül is a két legismertebb az 1958-ban készült A Titanic éjszakája, valamint James Cameron 11 Oscar-díjjal jutalmazott filmklasszikusa.

Idén 111 éve már, hogy a luxushajó végleg elmerült, de feledésbe sosem merült. Sőt, az embereket egyre inkább foglalkoztatják a hajó végzetes útja körüli rejtélyek - hogy valóban egy jéghegy okozta-e azt a sérülést, ami megpecsételte a Titanic sorsát, vagy esetleg egy torpedó miatt keletkezett óriási lyuk a hajótesten. A legismertebb teória szerint bár a Titanic valóban jéghegynek ütközött, mégis egy hatalmas tűz okolható azért, hogy a hajót nem lehetett megmenteni.

Az internet telis-tele van korabeli képekkel, köztük Francis Browne jezsuita atya fotóival, aki maga is a Titanicon utazott. Az általa készített fényképeket 1985-ben az Ír Jezsuita Tartományfőnökség alagsorában találták meg egy nagy, fekete bőröndben.

Browne atya csak az út első szakaszán tartózkodott a fedélzeten, aztán leszállt az írországi Cobh-ban (akkoriban még Queenstown-nak hívták), miután üzenetet kapott a rendfőnökétől, hogy azonnal térjen vissza az állomáshelyére. Magyarán Browne atya ennek köszönheti, hogy végül nem maradt a Titanic fedélzetén, ezáltal sem ő, sem a képei nem vesztek oda.

A Titanicról készült utolsó, ismert képet egy John Morrogh nevű férfi készítette, miután az óceánjáró elhagyta Queenstown partjait, és továbbhaladt New York felé.

^{(Fotó: Encyclopedia Titanica)}

Az elmúlt évtizedekben elterjedtek olyan pletykák, miszerint a Titanic-nak voltak magyar utasai is. Előkerültek olyan nevek, mint Hoffer Lujza, Reischl Mátyás, Cirbusz Géza, Horváth Dénes, Veress Zoltán, Baghy Irma, és Simonyi Gizella, azonban ezek közül sem a White Star Line utasjegyzékében, sem a Carpathia (a hajó, ami vette a Titanic segélykérését, és a katasztrófa helyszínén kimentette az utasokat - a szerk.) fedélzetére felvett túlélőkről készített listán nem szerepelt egyik sem.

Később a The Explorer Society Alapítvány kimondta, hogy a Titanic tragédiájának egyetlen magyar szereplője nem a luxushajón utazott/dolgozott; ő volt a Carpathia magyar mentőorvosa, dr. Lengyel Árpád.

Sokáig tehát úgy tűnt, kár is keresni magyar nevet a Titanic utaslistáján, azonban az Encyclopedia Titanica összesített listáján szerepel egy bizonyos Leopold Weisz, aki nem élte túl a végzetes éjszakát. Már az "s" és a "z" betűk kapcsolata arról árulkodik, hogy a férfi magyar származású volt - vagy legalábbis magyar gyökerekkel rendelkezett -, de az életrajzából kiderül, hogy Leopold Weisz egy veszprémi születésű úriember volt, aki teljesen véletlenül került feleségével együtt a Titanic fedélzetére.

Weisz 1875-ben (sírfelirata szerint 1880 körül) született Veszprémben, ismeretlen zsidó szülők gyermekeként. 19 éves volt, mikor emigrált, Angliába ment tanulni a bromsgrove-i Iparművészeti Egyesülethez; itt ismerkedett meg későbbi feleségével, a belga származású, varrónőként és énekesnőként dolgozó Mathilde Françoise Pëde-del. Miután összeházasodtak, úgy döntöttek, Kanadába költöznek. Leopold Weisz 1911 szeptemberében az RMS Luisitania fedélzetén kelt át az Atlanti-óceánon, majd fafaragóként kezdett el dolgozni el a montréali Szépművészeti Múzeum megbízásából. Ezután Edward Wren-től kapott megbízást kőoajzsok faragására - ezek azok a kőpajzsok, amik a mai napig Kanada 9 tartományát jelképezik a Dominion Express Buildingen Montréal-ban.

Leopold Weisz úgy gondolta, feleségével letelepedhetnének Quebec-ben, hiszen úgy találta, ez az a hely, ahol meg tud élni a művészetből. Visszament hát Angliába a feleségéért, és a Luisitania első osztályán utaztak volna új otthonukba. A bányászok sztrájkja azonban szénhiányt okozott, így a Luisitania nem tudott elindulni. Weiszéket átirányították a Titanic másodosztályára, amire Southampton-ban szálltak fel.

Ám mielőtt felszálltak volna, Leopold belevarrta a megtakarításait a kabátja bélésébe - mintegy 15 ezer USD értékű, 21 kilogramm súlyú aranyat. 1912. április 14-én, a katasztrófa éjszakáján a Weisz-házaspár éppen egy kései sétáról tértek vissza a kabinjukba, mikor a hajó jéghegynek ütközött. Leopold felesége a 10-es számú mentőcsónakban foglalt helyet, úgy menekült meg, de férje együtt merült el a Titanic-kal.

A megözvegyült Mathilde április 18-án, a Carpathia fedélzetén érkezett meg New Yorkba, de félő volt, hogy nincstelenként visszaküldik Angliába. A Mackay-Bennett nevű hajó azonban megtalálta a 293-as számú mentőmellényes holttestet, amit később Leopold Weiszként azonosítottak - a felsőjén ott volt a W.L. monogram. Előkerült az öltönybe került arany is, amit visszaszolgáltattak az özvegyének. Mathilde végül Kanadában maradt és itt ment újra férjhez. 

Leopold Weisz-t a montréali Baron de Hirsch temetőben helyezték végső nyugalomra; a Titanic egyetlen, valóban magyar utasának sírján az alábbi felirat olvasható:

„Leopold Weisz, született 1880 körül Magyarországon. 1912. április 15-én halt meg a Titanic katasztrófájában. Nemrég házasodott, és kezdett új életet Montréalban. Tehetséges és ígéretes szobrász, a bromsgrove-i ipartestület tagja, munkáira Montréalban és külföldön egyaránt csodálattal tekintenek.”

^{(Fotó: Encyclopedia Titanica)}