Kiderült, ezért került rácsok mögé Bródy János fia, mindenét elveszítheti a bíróság döntése után

Súlyos dolog miatt ítélték börtönbüntetésre, több évnyi nyomozás után tettek pontot az ügy végére.
Bródy János hosszú ideje már, hogy a nyilvánosságot kizárva éli életét, most pedig az is kiderült, hogy mi lehet a háttérben, fia ugyanis az Egyesült Államokban került börtönbe, miután tavaly elítélték őt egy meglehetősen szövevényes ügyben.
Bródy Dániel februárban vonult be a börtönbe, de továbbra is küzd az igazáért.
Mint a Blikk interneten fellelhető bírósági iratokra hivatkozva közölte, Bródy Dániel ellen decemberben hoztak elmarasztaló ítéletet. A férfi a lap információi szerint egy bankban dolgozott, és miután elküldték, „bosszút állt korábbi munkaadóján”, különböző adatokat törölve, munkatársait kellemetlen helyzetbe hozva.

Nagy Feró olyat mondott Bródy Jánosról, amit nehéz lenne cáfolni, nyíltan beszélt a köztük lévő ellentétről
Olvass tovább...
Az eset több mint 220 ezer dollár kárt okozott a pénzintézetnek, ami csaknem 77 millió forintnak felel meg. Később azt állíthatta a hatóságoknak, hogy ellopták a céges laptopját, ám sikertelenül terelte másra a gyanút, a hatóságok félrevezetése pedig szintén bűncselekménynek számít a tengerentúlon is.
Bródy Dániel ugyan tavaly bűnösnek vallotta magát, a bíróság pedig figyelembe vette a büntetlen előéletét, így is két év letöltendőt kapott – a törvények szerint a büntetési tétel maximuma 15 év, így az ítélet enyhének számít. A pénzbüntetés ugyanakkor az okozott kárnál jóval magasabbra, 186 millió forintnyi dollárra rúg.

Kiderült, mi akadályozta meg Koncz Zsuzsa és Bródy János szerelmét, érzékeny kérdésre válaszolt az énekesnő
Olvass tovább...
A letartóztatáskor a férfi vagyonát is zárolták, így gyakorlatilag mindenét elveszítheti.
Emiatt fellebbezett a bíróságnál, ám a büntetés módosítására vonatkozó beadványt elutasították, és azóta sem oldották fel a zárolást, amiből Bródy rendezhetné a büntetését, illetve az üggyel kapcsolatos további költségeit.
Tovább nehezíti a helyzetét, hogy korábbi ügyvédje sem dolgozik már neki, így a kirendelt védőnek kellene elérnie, hogy megváltoztassa ítéletét a bíróság, amivel legalább a vagyonához hozzáférhetne védence.
