Kegyetlen módszerekkel tette tönkre az életemet az örökbefogadott öcsém: el kellett hagyni a családomat és azóta is engem gyűlöl mindenki

A mesélő a Redditen osztotta meg tragikus történetét, hogy a manipulatív örökbe fogadott testvére miatt hogyan ment tönkre a szüleivel a kapcsolata, hogyan fogták indokolatlan mértékig testvére pártját, még akkor is, amikor nem kell volna. Aki nem elolvasni, hanem meghallgatni akarja a történetet, az angolul az alábbi linkre kattintva megteheti:

A mesélő azzal kezdi, hogy 8 éves volt, amikor a szülei valamiért úgy döntöttek, hogy örökbe fogadnak egy második gyermeket. Az adoptált fiú, akit a történetben Stevennek nevez a mesélő, egy évvel volt csak fiatalabb nála, de nagyon követelőző és manipulatív volt, mindig tudta, hogyan érje el a célját és mesteri módon izolálta el őt a családjától. Steven pártját mindig arra hivatkozva fogták a szülei, hogy nagyon nehéz sorsa volt, nehéz körülmények között nőtt fel.

Erre egy tökéletes példa, hogy ugyan a mesélő családja is szegénységben nőtt fel, Steven mindig megkapta, bármit is követelt, minden karácsonykor új játékot vagy Gameboy-t kapott. Amikor a mesélő ezen kiakadt, és megkérdezte, hogy ő mégis miért kaphat mindig új játékot, a szülei úgy feleltek, hogy Steven nagyon nehéz körülmények között nőtt fel, ezért ő sokkal jobbat érdemel az eddigieknél. Egy másik példa, hogy a mesélőnek a kedvenc étterme egy helyi pizzéria volt, míg Stevennek a McDonalds – és érdekesmód mindig a „mekiben” kötöttek ki, ha választani kellett.

A mesélő elmondása szerint az utolsó csepp a pohárban a 16. születésnapján történt, amikor a szülei úgy döntöttek, hogy most ő van soron, egy nagy bulit rendeznek neki. Ezt azért is várta nagyon a mesélő, mert előtte évekig nem ünnepelte a születésnapját a barátaival, mivel nem akarta nekik megmutatni, milyen körülmények között él – most viszont a kedvenc éttermébe, a helyi pizzázóba mentek, az összes barátját meghívta az iskolából, minden tökéletesen alakult. Steven a nagy napot megelőzően egyre nagyobb hisztiket vágott le ezzel kapcsolatban, ezt a mesélő utólag elismeri, hogy láthatta volna, hogy valamire készül.

Eljött a nagy nap és minden tökéletesen alakult, egészen addig, ameddig ki nem hozták a tortát, ami egy csokitorta volt: a mesélő viszont gyűlöli a csokoládét, ellenben Stevennel, aki imádja. Amikor a mesélő kérdőre vonta erről a szüleit, azt mondták, hogy Steven szülinapja amúgy is jövő hónapban van, szóval összevonták a kettőt és Steven azt mondta, hogy amúgy is beszélt már vele, és belement abba, hogy együtt tartsák. A mesélő nem meglepő módon teljesen kiakadt, elkezdett üvölteni Stevennel:

„Hogy képzeled, hogy hazudsz rólam és tönkreteszed a napomat? Egyetlen napot akarok, és neked ezt is tönkre kell tenned?”

A mesélő megjegyezte, hogy már csak azért is kínos volt a helyzet, mert ez a barátai előtt történt, ez miatt kínosan is érezte magát. Steven persze előadta az ártatlant, és mindenki előtt hazudott, hogy de erről beszéltek és nem érti, miért kell most vele kiabálni. A szülei természetesen Steven pártját fogták és úgy döntöttek, a mesélő nem érdemli meg a bulit, ezért kidobták őt a saját születésnapjáról a barátival együtt! Az autó ablakából nézte végig, ahogy Steven felvágja a tortáját a saját születésnapján. Ekkor döntött el a mesélő, hogy ennyi volt, ebből a toxikus családból ő elmenekül, amint tud.

18 éves koráig a mesélő a következő két évet kemény munkával töltötte, folyamatosan pénzt spórolt, ennek pedig meglett az eredménye: egy ismerősön keresztül szerzett egy egyszobás lakást és ösztöndíjjal felvették egy egyetemre is. Eljött a 18. születésnap, a mesélő pedig attól tartott, hogy esetleg tartanak neki egy búcsúbulit és megbocsát nekik – ehhez képest senkit sem érdekelt ez a nap, a szülei sem kívántak neki boldog születésnapot, nem volt szó itt semmilyen búcsúbuliról.

A cuccait már összepakolta, éppen távozásra készült, amikor a szülei meglepődve utánaszóltak, hogy mégis hova készül, mire a mesélő közölte, hogy kiköltözik innen, mert betöltötte a 18. életévét és már azt csinál, amit akar. Amikor a szülei elkezdtek kiabálni, közölte velük, hogy még a születésnapjára sem emlékeztek, ami éppen ma van, ekkor viszont olyat mondtak a szülei ideges hangon, ami mindent elárult a helyzetről:

„Nem felejtettünk el semmit, majd következő hónapban megünnepeljük Stevenével együtt. Most menj vissza a szobádba, egy hétig szobafogság”

A mesélő alig hitt a fülének: a szülei tényleg úgy gondolták, hogy a felnőtté válásának évfordulóját egy olyan ember szülinapjával akarták együtt ünnepelni, aki nem is a biológiai gyermekük. A mesélő bemutatta a középső úját nekik és már készen állt a távozásra, amikor a szülők rájöttek, hogy tényleg komolyan beszél. Ekkor az anyja elkezdett sírni, hogy mégis „hogyan hagyhatja el a szerető családját, mégis hogyan teheti ezt”. Ekkor pedig egy olyan mondat jött ki a mesélő száján, amitől kirázza az embert a hideg:

„Nekem elment a szerető családom 8 éves koromban, ők hagytak el engem, amikor lett egy Steven nevű új fiúk, engem pedig kidobtak a kukába”

Ekkor a mesélő is elsírta magát, de pont itt volt a fuvarja, úgyhogy kirohant és elment, ezután pedig minden felületről tiltotta őket – itt azonban még nem volt vége. Öt évvel később csörgette őt egy ismeretlen szám, eddigre már tovább lépett az életében, majdnem évfolyamelsőként végzett az egyetemen, remek munkalehetőségei adódtak. Az ismeretlen számról nem más hívta, mint az édesanyja.

Mivel eltelt egy csomó idő, ezért a mesélő is szimpatikusabb volt, beleegyezett abba, hogy találkozzanak a kedvenc pizzériájában. A találkozó kezdetben jól alakultak, teltek-múltak a percek, amikor a mesélő jelezte, hogy várja a bocsánatkérést. A szülei ezen teljesen kiakadtak, hogy mégis milyen bocsánatkérést vár, pont hogy ők azok, akik várják a bocsánatkérést, amiért ő elhagyta őket mindenféle előzetes jelzés nélkül. A legjobb azonban ezután jött:

Az édesanyja elmesélte, hogy Steven a 20. születésnapjára egy autót kért ajándékként és ezt meg is adták neki, ez miatt viszont súlyos adósságba keveredtek. Gyakorlatilag azért léptek kapcsolatba vele, hogy pénzt kérjenek, hogy ismét Stevenre költsék.

Erre a pofátlanságra a mesélő már ki sem akadt, hanem egy sokkal jobb ötlete támadt: ismer egy embert az egyetemről, aki egész hiteles hamis bankjegyeket tud előállítani, ezért megígérte a szüleinek, hogy persze, adni fog pénzt. A szüleinek még volt pofája azt is mondani, hogy ezt úgy tekintik, mint a bocsánatkérését.

Nem sokkal később aztán el is küldte a hamis bankjegyeket, több ezer dollárnyit, a családjának és az történt, amit sejtett: minden egyes centet Stevennek adtak, aki ráadásul úgy látta, itt az ideje kaszinózni egyet. A szülei nem ütötték meg a bokájukat az eset miatt, Stevent viszont letartóztatták és börtönbe vitték a hamis bankjegyek miatt.

Édes volt a bosszú, annyi biztos. A szülei pofátlansága tényleg nem ismert határt és felfoghatatlan, mennyire nem érzékelték a problémát, hanem még fokozták is. Most megehetik, amit megfőztek: a kis aranygyermek börtönben van, a rendes fiúkat pedig örökre elvesztették.