promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Varga Judit kávézni hívta George Clooneyt, a volt igazságügyi miniszter ezt írta a hollywoodi szívtiprónak, mikor még Magyar Péter felesége volt

Varga Judit kávézni hívta George Clooneyt, a volt igazságügyi miniszter ezt írta a hollywoodi szívtiprónak, mikor még Magyar Péter felesége volt

Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Hollywood és a magyar politika különös kapcsolata egy furcsa meghívásban csúcsosodott ki.

Varga Judit és George Clooney. Két külön-külön is jól ismert név Magyarországon, ám – ki gondolná – van közös pontjuk is! A különös eset óta Varga Judit maga mögött hagyta közéleti szerepét, George Clooney pedig épp a napokban kérte Joe Bident a háttérbe vonulásra, ami elnöki mandátuma után meg is valósul. De ne szaladjunk ennyire előre.

Még 2020-ban történt, hogy George Clooney egy a Midnight Sky című filmjéhez kapcsolódó interjú során éles kritikával illette a magyar kormányt. Többek között az adórendszert és a jogállamiságot is emlegette, és úgy vélekedett, hogy a hazai politika fősodrata a szélsőjobb felé tendál, Orbán Viktort pedig a brazil elnökhöz, Jair Bolsonaróhoz hasonlította.

Az amerikai filmsztár kritikája természetesen idehaza is nagy médiavisszhangot kapott, egészen a politika színteréig eljutott, és nem is maradt reakció nélkül, többek között Gulyás Gergely is meglehetősen csípős módon riposztolt:

„Azt tudom mondani, mint korábban egy magyar színész esetében: neki is jobban áll, amikor tanult szöveget mond.”

Varga Judit, aki akkor még igazságügyi miniszterként tevékenykedett, barátságosabb, de azért szintén egészen szúrós hangnemet ütött meg:

„Ha George Clooney legközelebb mifelénk jár, szívesen vendégül látom egy valódi kávéra és akár még a magyar jogállamiság valós helyzetéről is tájékoztatom, ha a tények is érdeklik. Ígérem, hogy az amerikai filmipar anomáliái kapcsán nem fogom nyilvánosan kritizálni, hiszen arról körülbelül annyi információval rendelkezem, mint ő a közép-európai politikai helyzetről. Valóság. What else Mr. Clooney?”

– írta akkori bejegyzésében Varga Judit, a közös kávézás viszont azóta is várat magára, pedig valószínűleg lenne közös témájuk, hiszen az elmúlt években mindkettejük karrierjében történtek változások.