promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Rozsdás csavarnak hitte, vagyont érő kincset talált egy tini egy ősi kőfejtő közelében

Rozsdás csavarnak hitte, vagyont érő kincset talált egy tini egy ősi kőfejtő közelében

Színes
Kategória fejléc
Promotions

Amikor jobban megnézték, akkor jöttek rá, hogy egy több ezer éves ékszerre bukkantak.

A kincsvadászat izgalmas és soha véget nem érő hobbi, amiben benne van az is, hogy évtizedes kutatás után sem bukkanunk semmire, mint ahogyan az is, hogy lényegében keresés nélkül belebotlunk valami olyasmibe, ami mesés vagyont ér. Most épp az utóbbi történt, egy fiatal srác volt nagyon szerencsés.

A 13 éves fiú édesapjával túrázott Haifa közelében, ahol egy ősi kőfejtő közelében sétáltak el a Kármel-hegyen, amikor a fiú észrevett egy „kis zöld tárgyat” a földön.

„Koszos volt, és először azt hittem, hogy csak egy rozsdás csavar” – mesélte a fiú. „Otthon aztán láttam, hogy valójában egy gyűrű, amin egy alakot is felfedeztem”

– tette hozzá. A család ezt követően azonnal felvette a kapcsolatot a hatóságokkal, amely átadta az értékes leletet az Izraeli Nemzeti Kincsek Osztályának.

A gyűrű, amely a jelek szerint bronzból készült, Minervát, a görög Athéné római megfelelőjét ábrázolja, aki egy sisakot viselt, kardot és lándzsát tartva a kezében:

„Minervát, aki a római korban népszerű volt a térségben, többek között a háború és a katonai stratégia istennőjének, valamint a bölcsesség istennőjének tekintették”

– árulta el Nir Distelfeld, az Izraeli Régiségügyi Hatóság felügyelője.

A kisméretű gyűrű valószínűleg egy nőé vagy lányé volt a késő római korban - állítják a kutatók. A kőbánya közelében lévő Khirbet Shalala dombtetőn található régészeti lelőhelyen találták, ahol egy római kori telep maradványait is felfedezték.

„A kőbánya szélén két temetkezési barlang található. A gyűrű egy olyan nőé lehetett, aki ezen a környéken élt"

- fogalmaztak, hozzátéve, hogy vélhetően ezzel együtt temették el az 1800 éve élt nőt. A gyűrű a Jeruzsálemben található Jay és Jeanie Schottenstein Nemzeti Izraeli Régészeti Campusban lesz kiállítva.