promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Megváltoztatták a Himnusz egyik sorát, minisztériumi rendeletre írták át a nemzeti imánkat

Megváltoztatták a Himnusz egyik sorát, minisztériumi rendeletre írták át a nemzeti imánkat

Borítókép:  Profimedia
Zene, Film & Kultúra
Kategória fejléc

Sokan rosszul éneklik a Himnusznak ezt a sorát.

Magyarország himnuszát Kölcsey Ferenc írta, és Erkel Ferenc zenésítette meg. Bár a költő eredetileg nem nemzeti himnusznak írta, sokkal inkább a protestáns, újévi köszöntő dalok hagyományához kapcsolódik a keletkezése, mert akkoriban szokás volt, hogy az új évet annak reményében köszöntsék, hogy valami jó fog történni.

Nem sokon múlt, hogy nem Erkel Ferenc zenéjét fogadták el, ugyanis Egressy Béni is beadott egy művet arra a pályázatra, amit 1844-ben írtak ki. Ez a változat is elérhető az interneten:


A Himnuszról nagyon sok érdekességet találhatunk, többek között azt, hogy hogyan tűnt el a kézirata, és hogy került később a Széchenyi Könyvtár levéltárába, hogy miért kellett lerövidíteni a hosszát, és miért változtatták meg az egyik sorát.

A Himnusz másfél perces változata annak idején a Magyar Olimpiai Bizottság kérésére készült el, mivel az eredeti mű 2 és fél perces hossza nem felelt meg a kritériumoknak, ezért egy új felvételre volt szükség, ami nem csak rövidebb, de gyorsabb is kellett, hogy legyen. Így született meg Erkel Ferenc Esz-dúrban komponált szerzeményének B-dúr hangnembe átalakított verziója, amit a MÁV Szimfonikus Zenekar rögzített.

Ez azért érdekes, mert az eredeti, 1844-ben készült Himnusz sem volt egy lassú, szomorú darab. Annak idején jóval gyorsabb, már-már mulatós ritmusú volt, csak az 1920-as években kezdett el úgymond belassulni a hazánkat ért történelmi tragédiákat követően.

Szóval a Himnuszon sokat variáltak azóta, hogy Kölcsey Ferenc megírta, még a szövegébe is belenyúltak egy helyen.

1939-ben minisztériumi rendeletre átírták a Himnusz egyik sorát a "könnyebb énekelhetőség kedvéért".

A rendeletben kimondták, hogy a "hozz rá víg esztendőt" helyett "hozz reá víg esztendőt" kell énekelni. Bár ez a rendelet már jó ideje nincs érvényben, a legtöbben még ma is úgy éneklik a Himnusz ezen sorát, hogy "hozz reá víg esztendőt", viszont ez így helytelen, mert Kölcsey nem így írta meg.