Szörnyű halált halt a legendás magyar író, édesanyjának könyörgött, de már beszélni is képtelen volt

Nyár volt, az 50-hez közeledő Kosztolányi Dezső rövid kitérőt tett a fürdőszobába, majd kisvártatva behívta feleségét is.

„Manyikám, gyere csak be egy pillanatra. Nézd csak, mi ez a piros itt az ínyemen?”

Így kezdődött a története szörnyű betegségének, amely egy apró, szilvamag alakú foltból végül megannyi szenvedést okozó kórrá fajult. A fogorvos szerint semmiség volt, a professzorok közül egyik a dohányzást okolta, másik már műtétet emlegetett.

Karácsonykor aztán rosszindulatú nyálkahártyarákot diagnosztizálnak nála. De a leletet nem mutatták meg neki – akkori szokások szerint elbagatellizálták a helyzet súlyosságát, legalábbis a beteg szempontjából.

Kosztolányi Dezső abban a tudatban volt, hogy jóindulatú az elváltozás, ennek ellenére miután kiégették a kóros szövetet, rádiumbesugárzásra küldik Stockholmba. Állapota javul, fájdalmai múlóban, tényleg semmiség lett volna az egész?

1935 nyara még boldogságmámorban telt, a tél azonban ismét bajt hoz. 1936-ban ismét Stockholmba utazott, az akkori sugárkezelést során azonban már folyamatos fájdalmai vannak. Akkor már tudja, hogy nagy a baj, Füst Milánnak és feleségének így írt levelében

„Az igazság az, hogy az orvos nem tudja kizárni a folyamat rosszindulatú voltát, de azért azt reméli, hogy meggyógyíthatja. Sokat szenvedek. Ha látnátok, sírnátok, még akkor is, ha sohase szerettetek volna.”

Füst Milán szörnyű állapotban látja viszont barátját, a pályaudvaron feltűnő Kosztolányi árnyéka önmagának. Hamarosan megműtötték, ami miatt arca örökre megváltozott. Nyáron még néhány hetet otthon tölthetett, felesége autóval utoljára körbevitette a városon. Röviddel később életmentő műtétet kellett végrehajtani rajta, ezek után pedig már képtelen volt a beszédre.

Papírfecnikre írt szavakkal kommunikál, megtört édesanyjának ezt írta:

„Anyikám, ugye itt maradsz? Ugye nem halok meg?”

Kosztolányi Dezső 1936. november 3-án hunyta le örökre a szemét, mindössze 51 évet élt.