Csalódtam a Balatonban, eddig mindig itt nyaraltunk, de ez volt az utolsó

A következő történet Gábor személyes beszámolója a balatoni nyaralásáról. A cikkben szándékosan nem tüntetjük fel az szóban forgó szálláshely nevét, mivel a vendégcikk szerzőjének szavai nem minősülnek konstruktív véleménynyilvánításnak.

Örülök, hogy lehetőséget kaptam beszámolni a történtekről. Gábor a nevem, 34 éves vagyok, Békéscsabán lakunk az élettársammal, gyerekünk még nincsen, egyelőre nem is tervezzük, két macskánk van, szóval most még velük teljes a családunk. A párom és én is imádjuk a Balatont, én minden nyaramat lent töltöttem, mikor gyerek voltam - nagyszülőknek volt egy nyaralójuk Balatonbogláron, egy pici, 50 négyzetméteres kis házikó volt, jó közel a parthoz. Sajnos aztán, amikor a nagymamám is elhunyt, a szüleim nem akarták megtartani a nyaralót, eladták, és ma már nem is áll ott, mert aki megvette, ő lebontotta, és egy nagyobb házat húzott fel a helyére. Később ebből apartmanházat alakítottak ki, ami azért volt jó, mert ha nem is a nagyszüleim nyaralójába, de mindig, minden évben vissza tudtam menni arra a helyre, ahol egykor az ő házikójuk állt.

Nyilván más volt a hangulata, de mégis mivel én ott töltöttem a gyerekkorom egy nagy részét, én mindig valami pluszt, valami különösen pozitív energiát éreztem, mikor ott szálltunk meg, mert mindig kicsit olyan volt, mintha hazatértem volna. Az elmúlt 6 évben - amióta együtt élünk a párommal - mindig Balatonboglár volt a nyaralásunk úticélja, és mindig ugyanazon a szálláson foglaltunk apartmant magunknak. Jó áron is volt, tök jól felszerelt, a kertben van egy grillezésre kialakított hangulatos rész, de amit mindig szívmelengető volt látni, hogy a kert hátsó részén még mindig ott állt az a három nagy sárgabarackfa, amit még a papa ültetett, és amikre és mindig felmásztam gyerekként, és legeltem róla a barackokat. Mondanom sem kell, hogy olyan sárgabarackot azóta sem ettem.

Nyilván ma már nincs olyan sok gyümölcs rajta, és szerintem nem is gondozták őket, mert elég betegnek látszottak, az elmúlt 1-2 évben, mikor lent voltunk Bogláron, már alig volt rajta néhány szem. Több oka is van egyébként annak, hogy mindig június utolsó napjaira iktatjuk be a balatoni nyaralásunkat:

egyrészt, mert június 29-én van a párommal az évfordulónk, azon a napon ismerkedtünk meg, illetve a barackok miatt is ekkor szoktunk menni, mert általában június legvége az, amikor úgy beérnek rajta a gyümölcsök, hogy tényleg csak szedni kell és enni.

Mivel senki se foglalkozott velük, sokszor csak ott rohadt meg mind, szerintem rajtunk kívül nem is evett róla senki más. Szóval idén is június legvégén mentünk Boglárra, június 26. és 30. közé foglaltuk a szállást. Pont jó volt, mert előtte meg most utána is rossz volt az idő, szóval pont kifogtuk ezeket a jó kis nyárias, meleg napokat. Alig vártam, odaérjünk, de ahogy beléptünk a kapun, és hátranéztem a kert végébe; mintha szíven döftek volna.

Ugyanis a barackfák nem voltak ott, egy új betonkerítés került a kert végéhez, előtte felszórták mulccsal, és pálmákat ültettek a helyükre, és egy jakuzzi került oda közéjük. Nem akartam elhinni, hogy kivágták a fákat, mert ismertem a tulajdonost, korábban beszélgettünk arról, hogy a nagyszüleimé volt ez a telek, hogy ők ültették a fákat, és még mondta is, hogy nagyon szépek, azért is hagyták meg őket.

Meg is akartam rögtön kérdezni, hogy miért kellett őket kivágni, bementünk a recepcióra, kérdezem ott a hölgyet, hogy a tulajdonos bent van-e. Persze a nevét mondtam, hogy lássa, ismerem a tulajt, de a hölgy csak pislogott, hogy miről beszélek. Elmondtam neki, hogy ismerem a tulajdonost, és hogy szeretnék tőle kérdezni valamit. Aztán a recepciós közölte velem, hogy tavaly novemberben tulajdonosváltás volt. Na itt volt az első sokkpillanatom, aztán rögtön jött is a következő, mert amikor kihívta az új tulajt, és rákérdeztem a barackfákra, ezt válaszolta:

„Nem illettek már ide, gyümölcs alig volt rajta, úgyhogy kicsit egzotikusabbá tettük a kertet”.

Először nem tudtam mit mondani neki, de azt biztos látta rajtam, hogy valami nem tetszik nekem, és rá is kérdezett, hogy minden rendben van-e. Mit felelhettem volna erre? Mondtam neki, hogy egyáltalán nincs rendben az, hogy ahogy átveszi ezt a számomra kedves helyet, rögtön átalakítja, kivágatja a fákat, hogy gyakorlatilag eltűntette az utolsó darabkáit is a teleknek, amik a gyerekkoromra, a papáék nyaralójára, a régi balatoni nyaraimra emlékeztettek.

A tulajdonos csak nézett, aztán az arcomba vigyorgott:

„Érezzék jól magukat nálunk!”

- mondta, majd visszament az irodájába.

Nekem ez egy komoly trauma volt, a párom próbált lenyugtatni, mondta, hogy maradjunk ott, jól fogjuk így is érezni magunkat, és én tényleg minden megtettem, de nem sikerült. Ez olyannyira rányomta az egész nyaralásunkra a bélyeget, hogy képtelen voltam jól érezni magamat. Igazából rájöttem arra, hogy a Balaton tényleg már csak a turistákról, illetve a kiárusításról szól, hogy mindent átalakítanak, mindent átépítenek, és ezzel lerombolják az igazi Balatont, azt a Balatont, amit én ismertem, amit még a papáék ismertek, és szörnyű belegondolni, hogy mit szólnának, ha látnák, hogy mi lett most mondjuk abból a telekből, ahol régen az ő nyaralójuk állt.

Őszintén szólva csalódtam a Balatonban, olyannyira kiábrándultam belőle, hogy nemhogy Balatonboglárra, de a tónak a közelébe sem akarok többet menni. Eddig mindig itt nyaraltunk, de ez volt az utolsó.